Magyarországon a demokratikus jogállam egyszemélyi diktatúrává változtatása zajlik, amely nem tűri meg a helyi és az országos autonómiákat, Bibó István szavaival a „szabadság kis köreit”. Ezért kezdték meg a jelentős autonómiát, és nemzetközi kapcsolatai révén veszélyt jelentő MAZSIHISZ szétverését, illetve felcserélését egy Orbán Viktor utasításait és elvárásait követő, helyi tömegbázissal nem rendelkező bábszervezetre, a Köves Slomó-féle Chabadra.

Ezeket a  lépéseket, amelyek jelenleg a Sorsok Háza kierőszakolásában csúcsosodnak, nem az antiszemita–zsidóbarát tengely mentén érdemes szemlélni, mert az csak félrevisz.

Teljesen lényegtelen kérdés, hogy Orbán Viktor maga, vagy a jelenlegi kormány antiszemita-e. A kormány és a kormányzat tagjai között nyilvánvalóan vannak kifejezetten zsidóbarát és kifejezetten antiszemita szereplők is, de nem ez motiválja őket, hanem a megfelelés Orbán Viktor elképzeléseinek, vagyis jelenleg a MAZSIHISZ meggyengítésének, háttérbe szorításának, hosszabb távon felszámolásának, hogy helyébe a Chabad kerüljön, mely nem alkalmas semmiféle érdekképviseletre, viszont engedelmesen követi Orbán Viktor utasításait.

Számunkra különösen fájdalmas, hogy ennek a játszmának az utóbbi időkben Izrael ad otthont. Ennek az az oka, hogy sajnos Izraelben is megfigyelhetők jelenleg hasonló tendenciák – noha Benjamin Netanjahu hatalma jóval korlátozottabb, nem rendelkezik, és a jelenlegi választási rendszerben nem is fog soha kétharmaddal rendelkezni a kneszetben, és noha itt is történtek és történnek a jogállami demokrácia lebontását, a fékek és ellensúlyok rendszerét gyengítő rendelkezések és folyamatok a törvényhozásban, de egyelőre fényévnyi a távolság a két ország között.

figyelo magyar narancs heisler andras koves slomo

Azonban az utóbbi héten azt láttuk, hogy az izraeli héber médiában üzenget egymásnak a MAZSIHISZ és Köves Slomó, illetve vele a magyar kormányzat. Egyik oldalon az autonómiáját és függetlenségét védő MAZSIHISZ, másik oldalon pedig a magyar kormányzat vívja propagandacsatáját, s az Iszrael Hajom nevű kormányszócső napilap szerdai cikke alapján

Köves Slomó és Orbán Viktor oldalán a küzdőtérre lépett az izraeli kormányzati média is,

hogy segítsék a dolgok összemosását, antiszemita–zsidóbarát tengelyre terelését a valódi kérdések feltárása helyett a magyar viszonyokban meglehetősen tájékozatlan izraeli olvasók számára. Egy lélegzettel nyilvánítja ki a magyar kormány fenntartás nélküli támogatását Izrael iránt a nemzetközi porondon, és elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni harcban, cserébe megkapja a kósersági pecsétet Netanjahutól, hogy szabadon garázdálkodhasson a magyar zsidóság megosztásában, a holokauszt emlékezetének manipulálásával és ha kell, akár antiszemita politikai kampányokat felhasználva mindehhez, hatalmának fenntartása és növelése érdekében. Az izraeli külügy és képviselője, Izrael állam magyarországi nagykövete korrekten, helyben „elintézné” ezeket a helyzeteket, ahogyan azt a Sorosozó plakátkampány és a Figyelő-címlap esetén is megtette.

Nem engedhetjük meg, hogy a magyar kormánynak és házi történészeinek azért sikerüljön – cinikusan és aljasan megosztva, és ezzel tönkretéve a magyarországi zsidóságot – átírni a holokauszt narratíváját, mert ezt a csatát Izraelben vívja meg, kihasználva, hogy ez szolgálja az izraeli vezetés rövidtávú, hataloméhes érdekeit!

Mára az ellenzéki politikusokon kívül az államelnök Rivlin is felvállalja ezt kijelentésével, miszerint Izrael nem működhet együtt neofasiszta kormányokkal még támogatásukért cserébe sem. Tőle várjuk el, hogy megalkuvás nélkül képviselje, és kifejezésre juttassa azt a felelősséget, amellyel Izrael állama tartozik a magyar zsidóság sorsáért, a százötven éves hagyományra visszatekintő különleges magyar neológ hagyomány védelmében.

Borítókép – A Haaretz újság mai számában: “Orbán új jogrendszert hozott létre, mellyel megerősítette a hatalom kézbentartását Magyarországon” – fotó: Izraelinfo