Izrael állama kontra a zsidó nép” címen hosszú elemzés látott napvilágot a Háárec című lap hétvégi magazinjában Benjámin Netanjahu azon politikájáról, amellyel az országot sorra nacionalista, sőt nyíltan vagy sunyin antiszemita országok szövetségesévé teszi.

A szerző – Eva Illouz szociológus, egyetemi tanár – szerint földrengésszerű a változás a zsidóság számára: ez a nép a 18-dik század óta a felvilágosodás értékeit és az egyetemességet hirdette, de jelenleg Izrael a judaizmus ortodox, konzervatív változatával, és az új, világszerte megjelenő populizmussal szövetkezik, mely tagadhatatlanul etnocentrista, sőt rasszista.

Netanjahu antiszemita vezetők kegyeit keresi

Netanjahu szövetségesei közé Donald Trump amerikai elnök, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök tartozik. Eva Illouz hosszan ismerteti azokat az aggasztó jeleket, amelyek Magyarországon az antiszemitizmus legitim újjáéledését jelzik: a Homan Bálint szobor-ötletet, Donáth György szobrát, a rejtetten antiszemita sorosozást, mely a zsidók világhatalmával kapcsolatos antiszemita klisét keltette életre. Ez utóbbi ügyben példaértékűnek tartja Illouz, hogy Netanjahu nem kelt a magyarországi zsidó közösség védelmére, amikor az a Soros-kampány antiszemita jellege miatti tiltakozásának és kritikájának adott hangot. Emiatt Netanjahut magyarországi látogatása során a helyi zsidóság és annak vezetői fenntartással és kritikával fogadták – míg maga Orbán meleg, baráti fogadtatásban részesítette. A közvetlenül a választások előttre időzített látogatásával Netanjahu nyíltan az Orbán rezsim támogatását kívánta kimutatni és egyben “megtisztította” Orbánt az antiszemitizmus mindenféle gyanújától.

Rejtetten antiszemita sorosozás – fotó: Izraelinfo

A történelem logikájának végnapjai

A lengyelekkel kapcsolatban is súlyosan megalkudott Netanjahu, amikor a Jad Vasem bírálata ellenére elismerte az új lengyel törvényt, amely felmenti, és áldozat státuszba helyezi Lengyelországot, noha igenis tevékenyen is sokan részt vettek a zsidók elleni atrocitásokban a második világháborúban és utána. Netanjahu és Morawiecki lengyel kormányfő közös nyilatkozata egyfajta holokauszt-tagadás (ráadásul egyenlőséget von a lengyelellenesség és az antiszemitizmus között!) – ezzel Netanjahu Izrael állam legfőbb, és tulajdonképpen utolsó morális alapját, a holokauszt emlékét tagadta meg, mivel hajlandó volt a holokausztot és a történelmet a politikai taktikázás oltárán feláldozni (lásd továbbá a magát Hitlerhez hasonlító Duterte fogadása, többek között a Jad Vasemben) – vélekedik a szerző.

A hagyományos szociáldemokrata cionizmus arra törekedett, hogy egyensúlyba hozza  a diaszpórában élő zsidó közösségek, valamint Izrael biztonsági érdekeit és a nemzetközi politikai szövetségeket a világ erős demokráciáival. De ennek vége, a történelem során először Izrael háttérbe helyezi a zsidó közösségek érzékenységét és érdekeit – áll az újságban.

“Általánosságban elmondható, hogy ezen országok mára közös politikai felfogással rendelkeznek: a félelem, hogy idegenek lépik át a határaikat (azt meg kell azonban állapítani, hogy az izraeli félelem kevésbé irracionális félelem, mint a magyaroké vagy a lengyeleké); nemzeti büszkeségük kihangsúlyozása, amelyet kétes múltjuk sem homályosíthat el; a kritikusok a nemzet ellenségeiként való megbélyegzése, az emberi jogi szervezetek üldözése, az erkölcsi elveken alapuló egyetemes normák megkérdőjelezése. A Netanjahu-Trump-Putyin triumvirátusnak határozott, közös víziója és stratégiája van: egy olyan politikai blokk létrehozása, amely képes aláásni a jelenlegi liberális világrendet és annak kulcsszereplőit” – foglalja össze a szerző.

A világ zsidósága megszabadul az Izrael-komplexustól

Az Izraelen kívüli zsidók többsége számára alapvető értéket jelentenek az emberi- és alkotmányos jogok és az antiszemitizmus elleni küzdelem – vélekedik a lap. Netanjahu viszont lelkesen támogatja  a tekintélyelvű, antiszemita vezetőket, s ezzel kifejezi, hogy Izrael már nem a zsidó nép identitásának a képviselője, hanem az átrendeződés nyomán egy olyan állam, melynek célja a terjeszkedés előmozdítása földek elfoglalása, a nemzetközi jog megsértése, kirekesztés és megkülönböztetés által. Ez nem a fasizmus önmagában, de minden bizonnyal annak egyik jellemzője – állítja a lap.

Ahogyan Izrael annak idején levetette magáról a “zsidó komplexust”, most hátrahagyja a zsidó nép vezetőjének szerepét, ezzel pedig a zsidók sokasága, vagy többsége is valószínűleg felszabadítja magát az “izraeli komplexus”-ból, mert megérti, hogy mélyen ellentétesek egymással saját, liberális értékeik és az Izrael képviselte értékek (lásd például Ron Lauder, a Zsidó Világszövetség elnökének legutóbbi, a New York Timesban megjelent bírálatát). Ez oda vezet, hogy a világ zsidósága nem tesz többé egyenlőséget Izrael érdeke és a saját érdekei közé.

Izrael már nem áll a zsidó világ középpontjában, és ezért már csak egy maroknyi milliárdos és ultra-ortodox támogatására számíthat. Ez azt jelenti, hogy a belátható jövőben Izrael befolyása az amerikai politikában jelentősen gyengül majd.

Végül még egy érdekes következtetést von le Illouz: “Az Európai Unió manapság kissé bizonytalan abban, mi is volt valaha a küldetése. De a Netanyahu-, a Trump- és az Orbán-félék, valamint a Morawieckiék most kisegítik, hogy Európa újra megtalálja elkötelezettségének tárgyát: az EU szociáldemokrata blokkja hivatásának fogja tekinteni az államilag gerjesztett antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája elleni küzdelemet, de mindenekelőtt az európai liberális értékek védelmét, melyekért mi mindannyian, zsidók és nem zsidók, cionisták és anticionisták harcoltunk. Ebben a harcban Izrael, sajnos, már nem lesz segítségükre.”