Az Egyesült Királyság kormányának támogatásáról biztosította az izraeli kormányt Jeruzsálemben Dominic Raab külügyminiszter – jelentette a Kan közszolgálati rádió szerdán.
Raab Jeruzsálemben a miniszterelnöki hivatalban találkozott szerda kora délután Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, akit országa támogatásáról biztosított néhány nappal a 11 napig tartó, a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezetekkel folytatott Falak őrzője hadművelet után.
„Barátként jöttem, komoly támogatással Izrael felé. Mindig számíthatnak ránk” – mondta találkozójukon Netanjahunak, aki megköszönte neki, és Boris Johnson miniszterelnöknek kiállásukat Izrael mellett.
Raab Twitter fiókjában bejelentette, hogy a két ország kapcsolatairól tárgyalt az izraeli miniszterelnökkel, hangsúlyozta az Izrael és a Gázai övezet iszlamista szervezetei közötti tartós tűzszünet fontosságát, és az antiszemitizmus elleni küzdelem szükségességét.
Kiemelte, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett a térség vezetőivel folytatott együttműködésben az izraeli-palesztin viszály megszüntetése és a stabil béke kialakítása érdekében.
Dominic Raab előzőleg Beni Ganz védelmi miniszterrel találkozott, akinek elmondta, hogy az Egyesült Királyság elismerte Izrael önvédelemhez való jogát.
Raabot Jeruzsálemben elsőként Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter fogadta, akinek kifejtette az Egyesült Királyság kétállami megoldás iránti, vagyis Izrael oldalán egy békés Palesztin állam felállítása melletti elkötelezettségét, s emellett megvitatták az Iránnal kötött megbízható nukleáris megállapodás fontosságát, és megerősítette országának Izrael biztonsága iránti szilárd kiállását.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója