Gabi Askenázi visszautasította a francia külügyminiszter Izraelre vonatkozó megjegyzéseit

Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter, csütörtökön bekérette Franciaország izraeli nagykövetét, Eric Danont, és visszautasította Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kijelentését, miszerint Izrael úton lenne az apartheid állammá válás felé – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság hírportálja csütörtökön.

Askenázi közölte a francia diplomatával, hogy Le Drian szavai elfogadhatatlanok és alaptalanok, messze vannak a valóságtól, és Izrael teljes mértékben visszautasítja őket.

“Izrael elvárja a barátaitól, hogy ne fejezzék ki magukat felelőtlenül és oly módon, hogy azzal támogatást nyújtsanak a szélsőségeseknek, valamint Izrael-ellenes akciók számára” – hangoztatta Gabi Askenázi.

“Izrael demokratikus, törvénytisztelő ország, és határozottan tiltakozom  minden olyan kísérlet ellen, amely aláássa ezt a tényt” – hangsúlyozta az izraeli külügyminiszter.

Az izraeli külügyminiszter azzal érvelt, hogy Franciaország figyelmen kívül hagyta Izrael összes olyan lépését, amelyet az erőszak fokozódásának elkerülésére tett, és hogy Le Drian megjegyzései a szélsőségeseket és a terrorista szervezeteket “jutalmazzák”, ezek közül is elsősorban a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamaszt.

Az izraeli diplomácia vezetője aggodalmát fejezte ki a Franciaországban is növekvő antiszemitizmus miatt, és azon elvárásának adott hangot, hogy a francia vezetés ítélje el, és próbálja megállítani az ilyen eseteket.

Az izraeli politikusok haragját Le Drian vasárnapi kijelentése váltotta ki, miszerint a kétállami megoldás, vagyis Izrael oldalán egy békés Palesztina létrejöttének esélye kezd eltűnni, és – mint fogalmazott – “erőteljes az apartheid kockázata, ha továbbra is az egy állam vagy a status quo logikáját alkalmazzuk”.

“Kis lépések politikáját kell kezdeményeznünk” – mondta Le Drian a francia RTL televízió Grand Jury című tévéműsorában. “Biztosítanunk kell, hogy létrejöjjön  a bizalom logikája Izrael és a palesztinok között” – tette hozzá.

Előzőleg szerdán Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is elítélte, “pimasz, hamis és minden alapot nélkülöző” állításnak nevezte a francia politikus kijelentését. “Izraelben minden állampolgár, származásától függetlenül, egyenlő a törvény előtt. Izrael régiónkban a demokrácia és az emberi jogok jelképe, régiónk egyetlen demokráciája. Mindig is így volt, és így is marad. Nem tűrünk semmiféle képmutató és gyalázatos erkölcsi prédikációt ebben a kérdésben” – jelentette ki Netanjahu.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.