Harc a józan gondolkodás ellen

Az értelmes emberek mindig megosztották egymással a gondolataikat, most – hála a Facebooknak – ezt a többiek is megtehetik. Itt a sok kicsi a sokkra megy. A megnyilvánulások agresszivitása egyenes arányban nőtt a harcok és a hozzászólók foteljének a távolságával. Az óvóhelyen nehezebb okosnak lenni, mint 3000 kilométerre tőle.

Örömmel láttam, hogy a többszázezer lankadó pennájú virológus és járványszakértő a gázai-izraeli rakétapárbaj első éjszakáján mind átképezte magát Közel-Kelet-szakértőnek. A gyors szakmaváltáshoz nagyon sok segítséget lehetett találni a közösségi oldalakon. Volt mély, tudományos megalapozottságú videó, amely öt percben összefoglalta a Koránt, megint másik Izrael történelmét a makabeusoktól a kibucokig. Volt gyorstalpaló az arab történelemből is Mohamedtől az európai migráncsokig, a Cion bölcseiről, az államalapításról, a népek felszabadításáért küzdőkről, a 67-es háborúról és a Vaskupoláról. Fél óra megfeszített böngészgetés után mindenki izmosra gyúrhatta az előítéleteit, a prekoncepcióit és a kedvenc pártja ukázait.

És indulhatott az igazi harc.

Volt eleinte egy kis ideológiai bizonytalankodás. Képzeljük el azt a xenofób európai keresztényt, aki most hirtelen nem tudta, melyik érvrendszerét tárazza be, a régi, jólbevált antiszemitizmust, vagy a frissiben belediktált muszlimfóbiát. De aztán elsimultak a ráncok, a főnökök lenyilatkozták a tutit, hogy melyik karámban mi lesz a helyes bégetés ez ügyben.

Az értelmes emberek mindig megosztották egymással a gondolataikat, most – hála a Facebooknak – ezt a többiek is megtehetik.

Itt a sok kicsi a sokkra megy.

A közösségi oldalakon persze ne számítsunk az értelmes és tartalmas elemzések sikerére, nehéz rá gyorsan visszalőni (ha csak úgy nem, hogy már a címre tüzet nyitunk).

Egy ténynek nevezett állítás, egy summázás, és már hasít is a mélyenszántó felszínesség. A szokásos.

Ami meglepett, az az átlagosnál is harsányabban képviselt erőszak. A képlet úgy néz ki, hogy a megnyilvánulások agresszivitása egyenes arányban nőtt a harcok és a hozzászólók foteljének a távolságával. Az óvóhelyen nehezebb okosnak lenni, mint 3000 kilométerre tőle, a mindenható monitorról tájékozódva.

Ismeretségi körömből is sokan szerepeltek (le) ebben a kollektív egyedül-lövöldözős-számítógépes játékban. Volt aki puhapöcsnek nevezett, mert nem akarok tankok élén bevonulni Gázába, és lemészárolni minden ott élőt. A másik szerint puhány gyarmatosítóként hawaijozok az elnyomott palesztin nép zsírján élősködő apartheid országomban. Összekapcsoltam őket, és kiszálltam a vitából. Gondolom, izgalmas nyelvészeti vitát folytatnak még mindig a puha szó szemantikájáról. De lehet, hogy megölték egymást, vagy találtak egy közös ellenséget.

Ezért írtam meg ezt az egészet, ezért az összeborulásért.

Mindig is tudtam, de most vált nyilvánvalóvá, hogy nincs bal és jobb oldal.

Az egymást baljobbozó brigádoknak egy közös ellensége van: a józan megfontolás. Ha valaki ezekben a vitákban a „tárgyalás”, a „megegyezés”, az „erőszakmentes megoldás”, a „politikai alku” kifejezéseket használta, rögtön a FB haragja sújtott rá ezer villámával, amelyek közül a szakszerűtlen ostobaság vádja volt a legenyhébb.

A baljobbozók hiába bújnak más és más ideológiai mezekbe, ugyanazt akarják: fenntartani az agressziót. Belehörögni a világba az egyetlen megoldást, a pusztítást. Ha máshol nem, legalább a Facebookon. Tudom, ti csak kimondjátok, amit gondoltok. Nem dobtok Molotov koktélt sem a zsinagógákra, sem a mecsetekre.

Akik viszont dobnak, a ti szavaitokból faragnak jelszavakat. A végiggondolatlan mondataitokat, a megalapozatlan kinyilatkoztatásaitokat használják. Ráöntik őket a rongyra, amit a palackjaikba dugnak, mert ezek gyúlékonyabbak, mint a benzin.

Napok óta nem tudok a Facebookra nézni. Értelmes arcokat látok elborulni. Egy tőlük távol zajló harc kavarta fel őket. Az ösztönviláguk dörömböl az egyre kevésbé józan kirohanásaikban. Siralmas és riasztó, ahogy a nekik gyártott fekete mondataikat lengetik büszkén, mintha a saját gondolataik lennének.

Megértem, egyre nehezebb átlátni, ami körülöttünk zajlik. Fontos az illúzió, hogy nem száraz falevélként sodor minket a történelem. Igenis, értjük mi ezt! És válaszunk is van! Erőt kell mutatnunk! Mi határozottan tudjuk, mit akarunk…! Jobb megfélemlíteni, mint félni, megalázni, mint megaláztatva élni, jobb megnyomorítani, mint nyomorogni. Jobb ütni, mint ütést kapni.

A háborúk felkavarják azt, ami az ember legsötétebb bugyraiban fortyog. A rakéták elhallgatnak. Olyan, mintha béke volna, de ez a sötét anyag fortyog tovább.

Béke!