Lapid-Bennet kormány körvonalazódik Izraelben

A jobboldali Jobbra (Jamina) nevű párt csatlakozásával Jair Lapid és Naftali Bennet vezetésével Likud nélküli nemzeti egységkormány alakulása körvonalazódik Izraelben – jelentette a helyi média vasárnap.

Naftali Bennett pártja frakcióülésén vasárnap bejelentette, hogy a Benjamin Netanjahu-ellenes „változás kormányával” folytat koalíciós tárgyalásokat, amely pártjának csatlakozásával megszerezheti az új kormány megszavazásához szükséges relatív többséget az izraeli parlamentben, a kneszetben.

A párt közleménye szerint a honatyák egyhangúlag melléálltak, hogy lépésével megakadályozza a 2019 áprilisa óta ötödik, újabb választási fordulót. Azonban a párt egyik képviselője bejelentette, hogy nem támogatja az egységre lépést centrista és baloldali pártokkal, és meg sem jelent a frakcióülésen, egy másik képviselő pedig közölte, hogy várhatóan inkább lemond, mint hogy a változás kormányára szavazzon, és helyette a pártlista következő képviselőjelöltje esküdhet fel a kneszetben.

A párt csatlakozásáért cserébe várhatóan Bennet lesz elsőként miniszterelnök a rotációs kormányzásban a parlamenti ciklus első két évében, akit majd a 17 képviselői hellyel rendelkező centrista Van Jövő (Jes Atíd) párt elnöke, Jaír Lapid követ újabb két évig.

A Jobbra párt csak hét képviselői helyet szerzett a március 23-i választásokon, s ebből Bennet hattal léphet be a koalció soraiba, de nélkülük nem születhet ellenzéki kormány, és ezért „királycsinálóként” várhatóan a belügyminiszteri tárcát is megszerzik Ajelet Saked számára a félidős kormányfői poszt mellé.

A „változás kormányában” jobboldali, centrista és baloldali pártok is lesznek, ha Lapidnak sikerül befejeznie a koalíciós tárgyalásokat legkésőbb szerda éjfélig, amikor lejár a 28 napos időszak, amit erre Reuven Rivlin államelnöktől kapott.  

Lapidnak a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet szerint már korábban sikerült megállapodnia a baloldali liberális Merec párttal, a szociáldemokrata Munkapárttal, a jobboldali Izrael a Hazánk párttal, jelenleg pedig zajlanak a tárgyalások Gideon Szaár jobboldali Új Remény pártjával, miközben nagy vonalakban már két hete megegyeztek a Ganz vezette centrista Kék-Fehérrel is.

Ha sikerül nyélbe ütni az egységkormány összes koalíciós megállapodását, és ezt legkésőbb szerdáig bejelenteni Rivlinnek, akkor várhatóan napokon belül sor kerülhet  a szavazásra a kneszetben, s ennek az akadálynak a sikeres vétele után jövő héten felesküdhet az új kormány.

A Netanjahu-ellenes koalíció pártjai között súlyos ideológiai ellentétek feszülnek, s elsősorban az ország kormányozhatósága érdekében fognak együttműködni, akárcsak a költségvetés létrehozásán, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság leküzdésén fognak munkálkodni.     Netanjahu vasárnap reggel hármas rotációs kormányzást ajánlott, melyben egy évig Gideon Szaár, utána két évig ő maga, majd Naftali Bennet lenne a kormányfő, de Szaár elutasította a javaslatot, s Twitter-fiókjában bejelentette, hogy elkötelezett Netanjahu kormányzatának megszüntetésében.

Ha Lapidnak mégsem sikerülne szerdáig létrehoznia a Lapid-Bennet kormányt, akkor várhatóan ötödször is választásokat írnak ki szeptemberre Izraelben. 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.