Belehalt a zavargásokban szerzett sérüléseibe az izraeli űrkutatási központ volt igazgatója

A 84 éves Avi Har-Event májusban szállították kórházba égési sérülésekkel és füstmérgezéssel, miután arab tüntetők felgyújtották azt az akkói hotelt, ahol megszállt.

Belehalt sérüléseibe az izraeli űrkutatási központ volt igazgatója, aki a múlt hónapban hazájában kitört zavargások során sérült meg – közölték vasárnap haifai kórházi források. A 84 éves Avi Har-Event májusban szállították kórházba égési sérülésekkel és füstmérgezéssel, miután arab tüntetők felgyújtották azt az akkói hotelt, ahol megszállt.

Har-Even az izraeli hadseregben végzett munkája után 1982-ben az ország repülőgépiparában helyezkedett el, ahol a Savit (Üstökös) hordozórakétát kifejlesztő csapatot vezette. Az ország űrkutatási ügynökségének az élén 1995 és 2004 között állt, ezt követően pedig a Bar Ilan Egyetemen működő Begin-Szadat stratégiai tanulmányok központjában dolgozott kutatóként. 

A múlt hónapban Izrael több pontján zavargások robbantak ki, miután Jeruzsálemben összecsaptak egymással palesztin hívők és az izraeli biztonsági erők az iszlám harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél. Az összecsapásokat az váltotta ki, hogy ki akartak költöztetni négy palesztin családot a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarrach kerületből zsidó telepesek javára.

Néhány nap alatt több autót, zsinagógát, valamint nagyrészt zsidó tulajdonban lévő házat felgyújtottak az ország közepén lévő, zsidók és arabok lakta Lodban, ahol legalább két ember, egy arab és egy zsidó vesztette életét a zavargásokban. Ezt követően a Gázai övezetet irányítása alatt tartó palesztin Hamasz és Izrael 11 napos háborút vívott egymással.

- Hirdetés -
- Hirdetés -