Az új kormány – ha megalakul – rengeteg anyagot fog szolgáltatni azoknak, akik harcokat és ellentmondásokat keresnek. Ha a média ezek rabszolgájává válik, akkor a kormánynak nagyon kevés esélye lesz az életminőségünk javítására – írja Sami Peretz a TheMarker gazdasági lapban megjelent véleménycikkében.
Könnyen elképzelhető a Naftali Bennet által vezetett új kormányt kísérő média menetrendje. Ez egy új, szokatlan, eddig nem ismert képződmény. Ellentétekkel és belső ellentmondásokkal teli, olyan partnerekkel, akikről soha nem gondoltuk volna, hogy képesek lesznek egymás mellett ülni. Olyan miniszterelnökkel, akinek minden partnere az övénél több támogató mandátummal rendelkezik, az ellenzékben pedig ott les rá a kneszet legnagyobb pártja, akit épp most fosztottak meg 12 éves hatalmától. Mindez sok szalagcímet ígér belső csatákról és intrikákról. Sokat fognak olyasmivel foglalkozni, hogy ki mondott valami felháborítót, és miként reagáltak arra a koalíciós partnerek. Sok külső kritika fogja érni, és rengeteg kísérlet lesz arra, hogy réseket és repedéseket találjanak rajta.
A politikusok általában – Netanjahu különösen – kedvelik a „ki a hibás” típusú beszédet. Így válhatott a Legfelsőbb Bíróság és a szakmai bürokrácia olyan boxzsákká, amelyben a politikusok a frusztráltságukat vezetik le. Ez különösen szembetűnő volt a Netanjahu-Gantz kormányban a homogenitás hiánya miatt. A következő kormány még kevésbé lesz homogén. A szaftos harcokból, kölcsönös pofonokból és bosszúhadjáratokból táplálkozó újságírók számára ez álomcsapat lesz. Azoknak viszont rémálom, akik való életünk javítását keresik és szeretnék, hogy Izrael kimásszon a posványból.
A média valószínűleg lecsap majd az ilyen konfliktusokra, rengeteg időt szentelve minden botránynak, kijelentésnek, súlyos belső ellentmondásnak. Könnyű elképzelni, hogyan nyitnak majd a politikai kommentátorok, amikor Avigdor Liberman pénzügyminiszter mond valamit a kormány tapasztalatlan minisztereiről. Az aktualitással foglalkozó reggeli, délutáni és esti műsorok vezetői idejük nagy részét a politikai csatáknak fogják szánni: ki kinek mondott valami rondaságot, hogyan vált semmivé az avatás idején bemutatott idill, és hogyan tett valaki 180 fokos fordulatot a kényszerítő körülmények miatt.
Az új kormány sok munkát fog biztosítani azok számára, akik a harcokat és az ellentmondásokat keresik. És ez rendben van. Nem kell figyelmen kívül hagyni őket. Egy ilyen új képződmény megköveteli a munkamódszereinek megfejtését és megértését, a benne lévő kapcsolatokat, a szövetségeket és intrikákat. Az újságírók és a szerkesztők nem szeretnek tanácsot kapni. Végül is mi mindent tudunk. De most eltérek szokásunktól, és egy tanácsot adnék, ami az izraeli lakosság javára szolgál: ne hagyjátok, hogy ezek a harcok leuralják a média napirendjét. Kövessétek, jelentsétek, állítsatok pellengérre, szórakozzatok, de hagyjatok teret magának az életnek is.
A nyilvánosság a harcokról folyó tudósításoktól többre jogosult
Három év bénultság után a kormány és a parlamenti fellépés után az izraeli közvélemény sokkal többre érdemes, mint az alkalmi harcok, felháborító kijelentések és nyelvbotlások ismertetése. A bénultság évei nagy károkat okoztak és rontották az életminőségünket. A forgalmi dugók, a várólisták, a nagy társadalmi különbségek, a magas megélhetési költségek, a kormányozhatatlanság, az erőszak után működő kormányra, a hatalmi ágak erős őreire, minőségi szakmai bürokráciára és az érintett felek együttműködésének képességére van szükség.
Az elmúlt években szemtanúi lehettünk annak, ahogy a média nagy része az igen Bibi / nem Bibi kérdés túszává válik. Szinte mindent ezen a prizmán keresztül vizsgáltunk. Mindannyian vétkeztünk ebben. Minden egy pozíció részévé vált.
Vegyük például a meroni katasztrófát. Netanjahu hívei egyből a Legfelsőbb Bíróságot hibáztatták, ezzel szemben ellenfelei Netanjahut és szövetségeseit, hozzá közel álló munkatársait, valamint Arie Deri és Amir Ohana minisztereket tették felelőssé. A mulasztás okainak kivizsgálása és felderítése helyett felszínes vitát kaptunk, amely nem vezet sehova, főként a későbbi katasztrófák megelőzéséhez nem.
Az élet fő kérdései másodlagossá váltak a Bibi-kérdéshez képest. Ez az ára annak az egymást követő 12 évnek, amely az elmúlt évek alatt személyi kultusszá vált, és mára a személyes túlélés küzdelme lepett el mindent. Netanjahu ehhez természetesen nagyban hozzájárult a sikerek rögeszmés magának tulajdonításával és a kudarcok másokra hárításával, valamint olyan kijelentésekkel, mint „ti forgalmi dugókat láttok, én meg autópálya csomópontokat”.
Az új kormány – ha megalakul – számos okot fog szolgáltatni ahhoz, hogy a benne lévő kapcsolatokkal foglalkozzunk. Sosem láttuk Nitzan Horowitzot Naftali Bennettel egy asztalnál ülni, Avigdor Libermant Merav Michaelivel, vagy Gideon Szaárt Manszur Abbasszal. Az új miniszterek közül sokan semmiféle vezetői tapasztalattal nem rendelkeznek. Tele vannak jó szándékkal a változást illetően, közös a cél – Netanjahu leváltása –, de a közös munkában nincs gyakorlatuk.
Az izraeli nyilvánosság többsége, függetlenül attól, hogy támogatja-e a felálló kormányt, vagy sem, inkább a sikerüket kívánja. Hogy fontos kérdéseket vigyen előre, és javítsa életminőségünket. Ha a média idejének és energiájának nagy részét a kapcsolatoknak és az alkalmi harcoknak szenteli, akkor ennek nagyon kicsi lesz az esélye.
Másrészt, ha a média figyelmének nagy részét a végrehajtott munkának szenteli – arról, hogy Merav Michaeli közlekedési miniszter hogyan kezeli a közlekedési válságot, hogyan javítja Yifat Shasha Bitton oktatási miniszter az oktatás minőségét, milyen programot állít össze Omer Bar-Lev belbiztonsági miniszter az erőszak és a bűnözés felszámolására az arab társadalomban, és arról, hogy a miniszterek miként rehabilitálják az állami szektorban felbomló szakmai bürokráciát –, nagyobb lesz az esély arra, hogy jó dolgok történjenek itt.
A kormányzati rendszer bénulása túl hosszú, drága és káros volt ahhoz, hogy a minisztériumokat elfoglaló politikusok alkalmi harcokkal töltsék meg a képernyőt. Ez sehova nem vezet. Már elegünk van ebből. Ez csak elvonná a figyelmüket arról, hogy azzal foglalkozzanak, ami befolyásolja az életünket – öregségi nyugdíjak, munkanélküliek százezreinek foglalkoztatása, vállalkozások indításához szükséges engedély megszerzésének várakozási ideje, a közszolgáltatások szintje, a magas lakásárak és a Legfelsőbb Bíróság bíráinak kinevezése. Minél inkább ezekre a kérdésekre és a kormány hatékonyságára koncentrál a média, annál valószínűbb, hogy annak sikerül megoldania legalább néhány égető kérdést. Minél többet foglalkozunk a benne folyó csatákra – ez annál kevésbé valószínű.
