Az akaraterő, az elszántság és a hit számít

Szivan Rahav Meir írása

Rendkívüli ünnepséget tartottak tegnap este a Technionon: az asdódi Dr. Hodaja Oliel hivatalosan is megkapta doktori fokozatát. Hodaja CP-vel született, és ő az első orvos az országban, aki gyermekkori agyi bénulásban szenved. Lehetőségem volt többször meginterjúvolni a tanulmányi évei alatt, és akkor is, mikor fáklyát gyújtott Izrael függetlenségi napján – írja Szivan Rahav Meir a Facebook-oldalán. Következzen most néhány fontos üzenet, amelyet tőle hallottam:

“A szüleim fiatal koromtól kezdve rengeteg energiát fektettek belém, és mindenféle önsajnálat nélkül erejük feletti módon gondoskodtak rólam. Rendes iskolába és rendes ulpanába1 jártam, rengeteg energiát fordítottam a tanulmányaimra. Az általános iskolában a szünetekben a tanteremben maradtam, hogy lemásoljam az anyagot a tábláról, mert az órán nem tudtam lépést tartani a többiekkel, és otthon délutánonként az enciklopédiából gyakorlásként lemásoltam egy részt, hogy úgy tudjak írni, mint mások.”

“Nem akartam, hogy korlátozásom megakadályozza álmom beteljesülését – orvos szerettem volna lenni. Vannak nehézségeim és korlátaim, de miért kéne, hogy kétszer legyek büntetve? Miért ne lehetnék boldog?”

“A Teremtőbe vetett hitem nagyon sokat segít. Velem volt azokon a műtéteken is, melyeket gyermekkoromban átestem, a nehézségekben és a sértésekben, de a sikerekben és a ma esti, megható ünnepen is.”

“Nagyon sok agyi bénulással szenvedő gyerekkel találkozom, és örömmel tölt el, hogy példaként tekintenek rám. Szeretném azt mondani mindenkinek, aki úgy érzi, hogy másokhoz képest rosszabb kiindulópontból kezdi az életet: nem ez fogja meghatározni, hogy végül is hova jutsz. Ezt az akaraterőd, az elszántságod és a hited fogja meghatározni.”

“Most a Samir Orvosi Központ – Aszaf Harofe gyermekosztályán vagyok gyakorlóorvos. Nemrég az egyik műszak alatt gyermekortopédként megvizsgáltam egy gyereket, utasításokat adtam, és hirtelen kiderült, hogy az az éjszakai ügyeletes nővér az osztályon, aki gyerekkoromban engem kezelt a műtétek során. Mikor utasításokat adtam neki a gyerek kezelését illetően, meghatottan sírt, és nem tudta elhinni, hogy idáig vittem.”

  1. ulpana – lányok számára állami-vallási oktatást biztosító középiskola (héber)

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSFacebook