Honduras is Jeruzsálembe költöztette izraeli nagykövetségét negyedikként, az Egyesült Államok, Guatemala és Koszovó után – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.
Az új nagykövetség megnyitására Izraelben érkezett Juan Orlando Hernández hondurasi elnök, akinek Naftali Bennett miniszterelnök személyesen mondott köszönetet a nagykövetség áthelyezéséért.
„Elnök úr, ön Izrael igaz barátja” – mondta Bennett a jeruzsálemi Malcha ipari parkban átadott követségi irodáknál. „A zsidó nép sokáig emlékezik, és Ön úgy fog szerepelni a történelemkönyvek lapjain, mint aki bátor és igazságos tettet hajtott végre Izraelért” – tette hozzá Hernándezhez intézve szavait.
„Reméljük, hogy folytathatjuk a szilárd kapcsolatok kiépítését országaink között” – írta a hondurasi elnök a Twitter-fiókjában az esemény után, s bejegyzésében „Izrael örök fővárosaként” hivatkozott Jeruzsálemre, ahol harminc évvel ezelőtt járt először egy, általa életre szóló élménynek nevezett vezetőképző tanfolyamon.
A közép-amerikai ország vezetője emlékeztetett arra, hogy 2014 óta tartó elnöksége idején Honduras általában tartózkodik a nemzetközi fórumokon az Izrael elleni határozatok megszavazásánál.
„Az ön vezetése alatt Honduras következetesen Izrael mellett áll a nemzetközi intézményekben, akkor is, ha ez olykor hátrányokkal jár” – hangsúlyozta Bennett, és megköszönte Hernándeznek kiállását Izrael mellett.
A követségi irodák ünnepélyes megnyitása előtt a két ország számos együttműködési megállapodást írt alá a mezőgazdaság, az egészségügy, az oktatás és az innováció területén.
Benjamin Netanjahu, a parlamenti ellenzék vezetője a Facebookon írt bejegyzésében szintén üdvözölte a nagykövetség megnyitását, és hangsúlyozta a Jeruzsálembe költöztetésében betöltött szerepét.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója