Balszerencsés izraeli kezdet a Tour de France-on

Az Israel Start-up Nation sztár-versenyzője, a négyszeres Tour győztes Chris Froome mindent egy lapra tett fel: visszatérni a csúcsra francia körversenyen.

A 2019 súlyos balesete óta most először nyilatkozott úgy, hogy kész a megméretésre. Az idei évad az első, hogy az Izraeli csapat színeiben indul, de a komolyabb versenyeket vagy kihagyta, vagy edzésnek tekintve teljesítette csak. Minden porcikájával a Tour de France-ra készült.

Már az első versenynapon utolérte a balszerencse. A kisebb ütközésekből ugyan kimaradt, sőt az első komolyabb tömeges bukást is megúszta, ám a másodikba 7,5 km-rel a cél előtt ő is belekeveredett.

A mezőny harmada feküdt a szétguruló bringák között. A kamera az esélyeseket kereste, sajnos Chris Froome is közöttük volt.

A jó hír, hogy vissza tudott ülni a kerékpárra és csapattársa Omer Goldstein oldalán, teljesítette az utolsó 6 km-es emelkedőt, de így is 15 perces hátrányt szedett össze. Komoly optimizmus kell azt hinni, hogy innen még vissza tud kapaszkodni az összesített verseny élmezőnyébe.

- Hirdetés -

“Nem így terveztem a mai napot, de sikerült befejeznem” – tweetelt Froome a szakasz után. “Vár még rám néhány vizsgálat. Remélem, mindenki, aki bukott rendben van.”

A szakaszt Julian Alaphilippe a Deceuninck-Quick-Step versenyzője nyerte.

Az Israel Start-Up Nation versenyzői közül a kanadai Guillaume Boivin áll a legjobban hátránya mindössze 51mp.


Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.

- Hirdetés -