Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan

A képen két, fülig érő szájú embert láttok.

Sophie – Számítógépes mérnök és az erős nők szimbóluma, és én, Zach Shichrur ügyvéd és előadó, az izraeli amputáltak labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya.

Amit nem láttok a képen – az az évekig tartó takargatás.

Nehezen fogjátok elhinni, de körülbelül két évvel ezelőttig mindketten elrejtettük fogyatékosságunkat.

Egész életemben cipőbe rejtettem összeroncsolt lábamat, és nem voltam hajlandó az amputáció lehetőségére még csak gondolni sem, mert attól féltem, hogy mindenki megtudja a problémámat​.

Egyszer a Kis herceg című könyvben olvastam, amit a róka mondott neki, hogy “jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Tehát amit nem láttok itt a képen,
évekig tartó eltitkolás,
évekig tartó félelem attól, hogy vállaljuk és kiteljesedjünk,
csak a félelem miatt a nyilvános megszégyenítéstől.

Két év telt el azóta, hogy sikerült mindkettőnknek a saját személyes módján lerázni azt az aggodalmat, hogy mit fog rólunk gondolni a környezetünk, és vállaltuk, hogy önmagunk legyünk, anélkül, hogy bárkinek elszámolással tartoznánk.

Ma önfejlesztő előadásokat tartok országszerte, megosztom másokkal az általam bejárt utat, hogy eszközöket adjak másoknak is testi vagy lelki akadályaik leküzdésére.

Sophie ma különféle kampányokban modellkedik, többek között fitnesz- és sportcégeknek szóló kiadványokhoz, és az erős nők példájává és szimbólumává vált.

Az itt látható kép például akkor készült ezen a héten egy fotózás szünetében, amikor modellt állt egy, főként sportolóknak fehérjeport gyártó cég számára.

Tehát igen, két ember képét látjátok, széles mosollyal és bionikus bal lábbal.

De különösen a mai Instagram-korban ne felejtsétek el, hogy a valóban fontos dolgok a szemnek láthatatlanok.

Legyen csodás napotok, és emlékezzetek rá, bármennyire is rossz volt tegnap,
Sophie és én mindig jobb lábbal kezdjük a napot.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSFacebook