Milyen alternatívája lehet, milyen perspektívát láthat egy gázai palesztin, aki a Hamaszra adja voksát? Élete lényegében a Hamasztól függ, tőlük kap munkát, az iskolákat ők tartják fenn, az egészségügytől az energiaellátásig minden rajtuk múlik. Izrael nem várhatja el, hogy belülről fel tudjon nőni egy, a Hamaszt leváltani képes alternatíva. A Hamasz kínálta lehetőséggel szemben Izraelnek kell perspektívát nyújtani a gázai lakosoknak. De hogyan?
Néhány hete ért végett a legutóbbi összecsapás a Gázai övezetben élő palesztinok és Izrael között. Az összecsapás ugyan rövidebb volt, mint az előzőek, de intenzitása nem maradt el a 2014-es „Erős Szikla” hadműveletétől. Komoly változás ugyanakkor, hogy a Hamasznak sikerült bevonnia az izraeli arab lakosság egy részét is, és eddig nem látott utcai harcok alakultak ki palesztin lakosok és a rendfenntartó erők között. A Gázai övezet felett a Hamasz 2005-ben vette át a hatalmat az izraeli egyoldalú kivonulás után, és azóta egy komoly hadigépezetet épített ki. Izrael azt remélte, hogy a terület átadása lehetőséget ad a palesztin vezetésnek, hogy elkezdje kiépíteni a palesztin állam alapjait, de a Hamasz kiverte a PFSZ-t a területről, és az övezetet az Izrael elleni harc központjává változtatta. Az eltelt 16 évben időről időre egyre hevesebb összecsapások zajlanak a két fél között. A Hamasz gázai hatalomátvétele óta több mint 20.000 rakétát, sok tízezer légiaknát lőtt Izraelre, és megszámlálhatatlan egyéb támadást hajtott végre az izraeli civil lakosság ellen. Izrael néhány évente nagyobb hadjáratot indít, hogy visszavágjon, és megfékezze a terrorszervezetet. Az összecsapásoknak természetesen mindkét oldalon a civil lakosság az áldozata. Az izraeli oldalon annyival jobb a helyzet, hogy a lakosság jelentős részének van óvóhely a közvetlen környezetében, illetve a légierő légelhárító rendszere egyre jobb, s ezzel a támadások igen nagy részét hatástalanítani tudja.
Az izraeli jobboldal sokszor kéri számon (talán jogosan) a palesztin lakosságon, hogy a megoldást kereső PFSZ-szel szemben a Hamaszt támogatják, melynek deklarált célja Izrael elpusztítása. Ha a Hamasz demokratikus választásokon nyer nagy többséggel, akkor miért Izraelen kell számon kérni a konfliktus elhúzódását és az egyre távolabb kerülő békét? De milyen alternatívája lehet, milyen perspektívát láthat egy gázai palesztin, aki a Hamaszra adja voksát? Élete lényegében a Hamasztól függ, tőlük kap munkát, az iskolákat ők tartják fenn, az egészségügytől az energiaellátásig minden rajtuk múlik. Izrael nem várhatja el, hogy belülről fel tudjon nőni egy, a Hamaszt leváltani képes alternatíva. A Hamasz kínálta lehetőséggel szemben Izraelnek kell perspektívát nyújtani a gázai lakosoknak. Ez pedig csak úgy működik, ha Izrael képes külön kezelni a Hamaszt és a civil lakosságot, ami persze nem könnyű, de számos buktatóját e cikk keretei között nem lehet elemezni.
Az izraeli–palesztin konfliktus a modern történelem egyik legjobban elhúzódó konfliktusa, mely évtizedek óta a világ figyelmének központjában áll. Megannyi vélemény valamelyik oldal mellett vagy ellen. Miközben a világon számos súlyosabb és véresebb konfliktus zajlik, mégis ez az egyetlen olyan, melyről szinte mindenki hallott, melyről mindenkinek van véleménye. A második világháború óta tízmilliók haltak meg háborúkban, felkelésekben, etnikai tisztogatásokban, genocídiumban. Afrikában, Ázsiában, Európában és a Közel-Keleten folyamatosak a háborúk, melyekben nemcsak a helyi erők, de nagyhatalmak is részt vesznek. Nehéz megmondani, hogy miért élvez ekkora figyelmet ez a konfliktus. Talán történelmi okai vannak, talán vallási – vagy inkább a hidegháborúból maradt vissza.
De vajon mennyire segíti a konfliktus megoldását ez a figyelem, hogyan befolyásolja, és mit éreznek ebből a helyi lakosok egyik és a másik oldalon? Kinek jó ez? Jó ez?
A nemzetközi figyelem elsősorban a baloldali sajtó, a jogvédő szervezetek és a baloldali-liberális politikusok körében kiemelkedő, és elsősorban Izrael bírálatában ölt testet az igazság, a gyengébb védelme, az üldözöttek megsegítése címén. A bírálat Izrael telepes-politikájának jogos kritizálásától indul, de gyorsan eljut Izrael fasiszta, vagy apartheid államként való bemutatásáig. A megoldáshoz vezető utat pedig Izrael elleni szankciókban, valamint a palesztin törekvések anyagi és politikai támogatásában látja. A kritika alapja a jog és az igazságosság, pontosabban a palesztin nép jogai és a palesztin nép igazsága. Merthogy ezek a fogalmak meglehetősen szubjektívek, mikor történelmi eseményeket, háborúkat, nemzetközi viszályokat elemzünk. És ha a jogot és igazságot egyetlen szemszögből nézzük, akkor a kínált megoldás is egyoldalú lesz. Márpedig egy viszályban az egyoldalú ajánlatok sosem vezethetnek megoldáshoz, pláne nem békéhez.
Milyen megoldások jöhetnek szóba a helyiek szerint? Mit szeretnének valójában a palesztinok és mit az izraeliek? És mit az izraeli palesztinok? És milyen kapcsolatban vannak ezekkel a szempontokkal a politikusok által képviselt megoldások? Mennyiben segítik a nemzetközi szervezetek és politikusok a konfliktus megoldását vagy legalább a konfliktus szenvedő alanyai életének javítását?
Ahhoz, hogy a fenti kérdésekre vagy legalább egy részükre választ vagy legalább részleges választ kapjunk, meg kell értenünk a konfliktus praktikus okait, megtisztítva a történelmi és politikai jog- és igazságérzetektől. Tehát leegyszerűsítve: van egy több millió lelket számláló nép, melynek nincs saját országa, ahol önrendelkezési jogát gyakorolhatná; a területet egy másik ország tartja katonai ellenőrzése alatt. A politikai vezetők mindkét oldalon és a nemzetközi térben kizárólag a jog és az igazság oldalról akarják – vagy csak onnan képesek – megközelíteni a megoldást, egyrészt politikai céljaik miatt, másrészt mert képtelenek elszakadni az évtizedek során megkövesedett nézőpontjuktól.
A praktikus megoldás nyilvánvaló: önálló palesztin állam, amely képes felépíteni társadalmi infrastruktúráját, gazdaságát és stabil hatalmi ágait. A probléma azonban az, hogy ez nem lehetséges a jogok és az igazság kiszolgálásával, mivel ezek csupán különféle narratívák alapján jogok és igazságok, ezért sosem lesznek abszolút fogalmak. Azon vitázni, hogy ki volt itt előbb, kinek a vallási szent helyei fontosabbak, kinek van történelmi joga a területhez, nyilván nem vezethet eredményre. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy vallási kérdésekről miért nincs értelme vitatkozni, de azt már sokkal kevesebben látják át, hogy miért ugyanennyire lehetetlen a történelmi igazságtétel, illetve az évtizedes vagy évszázados történelmi sérelmek orvoslása és a mindenki számára elfogadható igazságszolgáltatás.
Az első pont, ahol ezek az elvárások megbuknak, az a történelmi jogok kiindulópontjának meghatározása. Ezért vész áthatolhatatlan ködbe a „ki volt itt előbb?” kérdése, és ugyanezért értelmetlen a „kinek van joga az adott földterülethez?” vita. Nyilvánvalóan semmilyen eredményre nem vezethet a zsidók tórai igénye a földterülethez, mint ahogy nincs értelme azon vitázni, hogy Izrael megalakulásakor létezett-e palesztin nép. A palesztin nép ma létezik, a tórai történetek pedig nem lehetnek alapjai mai jogi vitáknak. Ezzel szemben megkérdőjelezhető az a palesztin álláspont is, mely a 20. századi zsidó bevándorlásra tekint úgy, mint Palesztina megszállására, hiszen Palesztina nem létezett sem jogi entitásként, sem olyan összefüggő területként, amely a palesztin nép otthona. Ugyanúgy elfogadható annak a palesztin családnak az igénye haifai házukhoz, ahol évtizedekig laktak, mint ahogy egy-egy júdeai zsidó telepes család is joggal tekinti hazájának azt a telepet, ahol már a harmadik nemzedéket nevelik. A zsidó telepek bővítése elleni palesztin érv ugyanúgy érthető (még akkor is, ha csak természetes növekedésről van szó), mint az izraeli érv a palesztin családok visszatérése ellen, amikor egy négyfős család jogán most 200 leszármazott támaszt igényt a visszatérésre. Mindkét fél joga érthető a saját narratívája szemszögéből, de az is könnyen belátható, hogy az adott joghoz való ragaszkodás lehetetlenné tesz bármiféle megállapodást.
Ha a két nép békét akar kötni egymással, akkor le kell mondaniuk a jogra és az igazságra hivatkozásról. A jövő csak akkor lesz élhető mindkét nép számára, ha a történelmi joghoz ragaszkodást felváltja a pragmatikus célok keresése. De ez sem lesz elég, ha a nemzetközi baloldali sajtó és politika nem lesz képes felülkerekedni az évtizedes Izrael-ellenes retorikán, amivel rengeteget ártanak a békefolyamat esélyének. Jó példa erre, hogy hosszú évek óta erőltetik izraeli termékek bojkottját, de ennek eddig csak egyetlen eredménye lett: sorra zártak be a palesztin területeken működő izraeli cégek, gyárak, s emiatt sok tízezer palesztin család veszítette el megélhetését. Ráadásul ezek az üzemek voltak részben bizonyítékai annak, hogy zsidók és palesztinok békében élhetnek egymás mellett és dolgozhatnak együtt, ha a cél az élet, és nem a politika kiszolgálása.
Újságíró
