Jordánia királya Hercog elnöknek: „A két ország kapcsolatai visszatértek a normális kerékvágásba”

A közel-keleti békefolyamatról egyeztetett telefonon II. Abdallah jordániai király és Jichak Hercog izraeli elnök – jelentette szombaton a Petra jordániai hírügynökség, hozzátéve, hogy a királyt az izraeli államfő kereste meg.

A tájékoztatás szerint az izraeli-palesztin helyzettel kapcsolatban II. Abdallah kiemelte a kétállami megoldás fontosságát. Szerinte ez az egyetlen lehetőség, amely tartós, átfogó és igazságos békét hozhat a térségbe. Hercog Twitteren közölte, hogy a beszélgetés során a maga részéről rámutatott a Jordánia és Izrael közti partneri kapcsolat fontosságára.

A két szomszédos ország szombaton bejelentette azt is, hogy – összhangban Jair Lapid izraeli külügyminiszter és jordániai hivatali partnere, Ajman Szafadi csütörtöki megállapodásával – Izrael idén további 50 millió köbméter vizet ad el Jordániának, amely évek óta nem látott szárazsággal küzd.

Pénteken a Walla című hírportál azt közölte, hogy Naftali Bennett izraeli miniszterelnök múlt héten titokban találkozott a jordániai királlyal, s egy névtelenül nyilatkozó izraeli tisztségviselőre hivatkozva hozzátette, hogy a találkozó igen pozitív légkörben zajlott.

Jichak Rabin izraeli miniszterelnök és Husszein jordániai király 1994-ben írta alá az Izrael és Jordánia közötti békeegyezményt, azonban a két állam viszonya az utóbbi években, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatali ideje alatt megromlott.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.