A 19 éves Avishag Semberg bronzérme taekwondoban az első izraeli siker.
“Azt mondtam magamban: és ha én vagyok a legfiatalabb? Akkor mi van? Beleadok mindent. Remélem, nem ez lesz az utolsó érem ” – mondta Samberg a győzelem után.
Avishag Semberg Gederában született. Szülei Oren és Nili Cohen-Semberg. A ramlai Sharabi Martial Arts klub versenyzője, edzője Yechiam Sharabi. Semberg 2020-ban bevonult az Izraeli Védelmi Erőkhöz. A polgári védelemnél szolgált.
2018. október 8-án ötödik helyezést ért el a 2018-as Nyári Ifjúsági Olimpián a lányok 49 kg-os versenyén.
2021. május 7-én európai taekwondói olimpiai kvalifikációs tornán megszerezte az indulás jogát a Tokiói Olimpiára.
Az olimpiai tornán a női 49 kg-osok versenyében Semberg a selejtezőben legyőzte a puerto ricoi Victoria Stambaugh-t, majd a nyolcaddöntőben kikapott 2015 és 2019 világbajnokától, a thaiföldi Panipak Wongpattanakittól. Semberg a vigaszágra került, ahol a nyolcadikként kiemelt vietnami Trịng Thị Kim Tuy-ot verte meg, így kvalifikálta magát a török Rukiye Yıldırım elleni bronzmeccsre.
Semberg az első kétperces menetben gyorsan vezetést szerzett. Ezt az előnyét meg tudta őrizni a második menet végéig. Yildirim azonban megelőzte harmadik menetben. A finálé nagyon izgalmasra sikerült. Az izraeli lánynak végül az utolsó 25 másodpercben sikerült ismét visszaszerezni a vezetést, és a győzelmet is. 27-22! Avishag Semberg ezzel megszerezte Izraelnek a 2020-as nyári játékok első sikerét. Ez minden idők tizedik izraeli olimpiai érme. A 19 éves lány a legfiatalabb izraeli, aki olimpiai sikerrel dicsekedhet.
Győzelme után Semberg a lelátóra szaladt, hogy megölelje Yael Aradot, a judokát, aki Izrael első olimpiai érmét nyerte – egy ezüstöt – az 1992-es barcelonai olimpián. A tokiói takewondo-csarnokban ott volt Hili Tropper izraeli kulturális- és sportminiszter is, aki sportolókkal együtt ünnepelt.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…