Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.

Jair Lapid külügyminiszter antiszemitának és erkölcstelennek nevezte Twitter-fiókjának szombat esti bejegyzésében az új lengyel törvényt, amely a második világháború előtti lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását nehezíti.

A parlamenti jóváhagyás után szombaton a lengyel államfő elé került törvénymódosítás értelmében harminc év elmúltával nem lehetne kétségbe vonni a közigazgatási eljárások során hozott döntéseket, ezen belül az akár évtizedekkel ezelőtt – például a holokauszt idején – elkobzott vagyonról szólókat sem.

Andrzej Duda lengyel államfő szombaton bejelentette, hogy az amerikai és az izraeli ellenkezés dacára aláírja az új szabályozást.

Korábban a holokauszt-túlélők gyermekeként született Antony Blinken amerikai külügyminiszter is tiltakozott a lengyel jogszabály miatt. Az amerikai, valamint az izraeli fél ugyanis úgy értelmezi a törvénymódosítást, hogy az csorbítja a holokauszt-túlélők jogait, lehetetlenné téve számukra és utódjaik számára a háború során elkobzott vagyonuk visszaszerzését.

“Lengyelország nem először hagyott jóvá antiszemita és erkölcstelen törvényt. Utasítottam a varsói nagykövetség vezetőjét, hogy haladéktalanul térjen vissza Izraelbe határozatlan idejű egyeztetésre” – írta Lapid, és azt is bejelentette, hogy a további válaszlépésekről egyeztetni fognak az amerikai diplomáciával.

Az új nagykövetnek hamarosan át kellett volna vennie hivatalát Varsóban, de a jeruzsálemi külügyminisztérium egyelőre nem indítja őt útnak, meghatározatlan ideig nem foglalhatja el állomáshelyét. Jelen pillanatban már nincs ott a volt nagykövet sem, ügyvivő vezeti a képviseletet, őt most visszarendelték.

“Lengyelország ma este antidemokratikus, nem liberális országgá vált, amely nem tiszteli az emberi történelem legnagyobb tragédiáját. Soha nem szabad hallgatnunk. Izrael és a zsidó nép bizonyosan nem fog hallgatni” – írta Lapid.

“Szégyenletes döntés ez, a holokauszt emlékének gyalázatos megvetése” – nyilatkozta Naftali Bennett a törvényről. “Izrael súlyos lépésnek tekinti egy olyan törvény jóváhagyását, amely megakadályozza, hogy a zsidók kártérítést kapjanak a holokauszt idején tőlük eltulajdonított vagyontárgyakért, és sajnálja, hogy Lengyelország úgy dönt, hogy továbbra is kárt okoz azoknak, akik mindent elveszítettek” – tette hozzá a miniszterelnök.

“Holokauszt-túlélők fiaként mélyen nyugtalanít a Lengyelországban elfogadott törvény, amely hatékonyan megakadályozza az igazságszolgáltatást a holokauszt áldozatai és családjaik számára” – nyilatkozta Beni Ganz védelmi miniszter.

“A vagyon-visszaszolgáltatás kicsi, de jelentős részt jelent a túlélők jogérvényesítésében, valamint a világ egyik legnagyobb népirtásában elhunytak elismerésében” – tette hozzá Ganz, és felszólította Izrael nemzetközi partnereit, hogy egyhangúlag ítéljék el a lengyel lépést.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.