Ma kezdődik Izraelben 1,4 millió gyermek tesztelése a gyógyultak kiszűrésére

Vasárnap kezdődik Izraelben 1,4 millió gyermek szerológiai tesztelése a koronavírus-fertőzésen gyakran tünetmentesen átesettek kiszűrésére – jelentette a Háárec című újság hírportálja vasárnap.

A szerológiai teszt kimutatja a koronavírus elleni antitesteket, amelyből kiderül, hogy mely gyermekek estek át – sokszor tünetmentesen – a fertőzésen. A szakemberek az eddig ismert esetek duplájára számítanak a 3-12 éves, még nem oltható, de az oktatási rendszerben részt vevő gyermekek vérvizsgálata alapján.

Az országos tesztelést a tanév megindítása érdekében végzik el, mert a tervek szerint a gyógyult, vagyis vérükben ellenanyagot termelő gyermekek házi karantén és gyorstesztelés, valamint távoktatás nélkül, mindig jelen lehetnek majd az óvodákban és az iskolákban, akkor is, ha fertőzöttet találtak csoportjukban.

Az egész ország területére kiterjedő kampányt közösen végzi az egészségügyi és az oktatási minisztérium a hadsereg polgári védelmi parancsnokságával, együtt a helyi önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel. 

A hadsereg mintegy 1400 felcser elsősegélynyújtó csoportot hozott létre, melyek az egész ország területén vért vesznek a gyerekektől ujjbegyből, és már mintegy 15 perc elteltével közlik a tesztek eredményét.

A múlt héten már megkezdték kísérleti jelleggel az iskolapadokba augusztusban visszatérő ultraortodox gyerekek vizsgálatát tíz településen, és a náluk felvett mintegy 35 ezer mintából kiderült, hogy a kicsik közel ötöde átesett már a fertőzésen. 

A szakértők szerint az ultraortodox közösségekben magasabb a nem ismert megbetegedések aránya, mert lakóhelyeiken nagyobb a zsúfoltság, kevésbé tartották be a járványügyi előírásokat, kevésbé oltatták be magukat. Ezért azt feltételezik, hogy a nem szigorúan vallásosok körében alacsonyabb lesz a korábban nem azonosított fertőzöttek aránya. 

„Szükség van a nagy szerológiai felmérésre, és fontos gyakorlati következményei lesznek, mert csökkenthetik, sőt megakadályozhatják a gyermekek és a szülők elszigetelődését és az osztálytermek bezárását ” – mondta a lapnak  Lital Keenan-Boker professzor, az izraeli egészségügyi minisztérium betegségek elleni védekezési osztályának  vezetője. 

A tesztelést végrehajtó polgári védelmi parancsnokság bejelentette, hogy háromfős mintavételi csoportokat vezényelnek ki minden településre és lakónegyedbe. A csoportok tagjai intenzív kiképzésen vettek és vesznek részt. Sok önkormányzat már értesítette a szülőket a tesztelőállomások helyéről és nyitvatartásáról.

Izraeli adatok vasárnap (8/22/2021)

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.