A kutatók évtizedek óta próbálják megfejteni a holt-tengeri Kumrán rejtélyét. Egy új kutatás egy ott felfedezett tekercsen keresztül magyarázza meg a lakóházak nélkül, de étkezővel, mikvével és temetővel rendelkező települést. – Nir Hasson írása a Haaretz újságban.
A XIX. században a kairói genizában – a legrégebbi, legnagyobb és legfontosabb héber dokumentumgyűjteményben – felfedezett több tízezer dokumentum között a „Damaszkuszi Szövetség” néven ismert, félig elmosódott kézirattekercs két példányát is megtalálták. A tekercs az i. sz. 10. századból származik, és isteni figyelmeztetéseket, apokaliptikus leírásokat és vallási szertartásokat tartalmaz.
A tekercset övező homály egy része 70 évvel később szertefoszlott, amikor a rejtett tekercseket felfedezték a Holt-tenger mellett: a kumráni barlangokból előkerült egyik tekercs a „Damaszkuszi Szövetség” volt. Márpedig akkor az a következtetés, hogy ez egy olyan szöveg, amely a Holt-tenger közelében élő közösségből származik. Kumrán római meghódítása és lerombolása után a tekercs egy példánya Kairóba került, ahol a 900 év folyamán nyilvánvalóan többször lemásolták. Ez a tekercs most egy másik rejtély megoldását szolgálja: mi volt valójában ez a kumráni település?
Az észak-holt-tengeri Kumrán lelőhely 70 éve izgatja a kutatók, valamint a régészet- és történelemrajongók fantáziáját. A nemzeti park egyik szikláján található 4. számú barlang világszínvonalú régészeti kincseket őrző széf: a titkos tekercsek nagy részét itt találták meg. A sziklával szemben található maga a helység – nagy és lenyűgöző épületek maradványai, köztük egy nagy kamra, két hatalmas mikve, raktárak és mezőgazdasági létesítmények.
Régóta folyó tudományos vita középpontjában állnak az épületek és a tekercsek közötti kapcsolat és a hely lakóinak kiléte. A legtöbb tudós egyetért abban, hogy Kumrán az időszámítás előtti és utáni első század közötti lakói a Josephus Flavius történész (Yosef ben Matityahu) feljegyzéseiben leírt esszénus szekta tagjai voltak.
A helyszínen járó fejében felmerül egy fontos kérdés: hol vannak a lakóépületek? Ha ez egy közösség állandó települése, hogyan lehetséges, hogy van központi kamrájuk és konyhájuk, nagy mikvéik, temetőjük és étkezőjük, de nincsenek lakóházaik? Hol éltek azok, akik a tekercseket írták, akik elmerültek a mikvékben, és a helyszínen talált több ezer cserépedényt használták?
Az évek során a kutatók sokféle javaslattal álltak elő ennek a kérdésnek a megoldására. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az, hogy a közösség tagjai olyan lakóegységekben éltek, amelyek nem maradtak fenn, mert lebomló anyagokból készültek, mint sátrak vagy kunyhók, vagy pedig a környező barlangokban éltek. De tekintettel a középületek pompájára és az azok megépítéséhez szükséges befektetés nagyságára, ez kissé kényszeredett magyarázatnak tűnik – miért fektetnének be a középületek ilyen magas szintű megépítésébe, miközben sátrakban és barlangokban élnek?
A Religions folyóiratban ebben a hónapban közzétett új tanulmány egészen új értelmezést kínál: ez nem az esszénus szekta állandó települése, hanem a szekta éves gyülekezésének helyszíne. „Ha esszénus vagy, köteles vagy évente egyszer eljönni erre a gyűlésre, hogy megújítsd az Istennel kötött szövetséget” – mondja a tanulmány szerzője, Dr. Daniel Vainstub, a Ben-Gurion Egyetem és az Izrael Múzeum régésze és filológusa. „Több ezer ember ellátásához infrastruktúra szükséges. Ezért van itt az ország legnagyobb mikvéje, és ezért van itt ez a hatalmas üres tér. Én azt állítom, hogy ez a tér a lényeg.”
Vainstub véleménye szerint a helyszín déli részén lévő tér állt a közösség tagjainak savuot alkalmával, évente megrendezett összejövetelének középpontjában. Az esszénusok, akik zsidó szekta voltak, nem ismerték el a jeruzsálemi szentélyt, a jeruzsálemi papi családokat és a héber naptárat, ezért felmentették magukat a Jeruzsálembe való zarándoklat alól. Ehelyett a sivatagba jöttek.
A Damaszkuszi Szövetség Vainstub szerint tartalmazza az éves összegyülekezés szabályait. A kutató a kumráni romok között sétálva elmagyarázza, hogyan értelmezi az épületegyüttes célját a helyszín leletei, valamint a Szerech Hajachad tekercs tartalma alapján, amely a Jachad közösség tagjainak életmódját és szokásait írja le, amelyet a legtöbb tudós az esszénusokkal azonosít.
A hely közepén lévő üres tér alapján meg lehet érteni a többi épület szerepét, amelyek három irányból körülveszik. Az egyik oldalon a temető helyezkedik el, melyet egy alacsony kőkerítés választ el a tértől, amely Vainstub szerint pufferként működött, hogy a temető tisztátalansága ne kerüljön át a szent térre. A másik oldalon a kamra található, ahol a helyszínen végzett ásatások során mintegy ezer kerámiaedényt fedeztek fel, „úgy voltak itt elrendezve, mintha öblítés után lennének” – mondja Vainstub. A kamra falán van egy alacsonyan lévő ablak. „A korabeli római építészetben soha nincs ablak ilyen magasságban. Az ablak mellett két állvány található, mintha edényeket lehetne rájuk helyezni” – mondta, és az ablak szokatlan helyére azt a magyarázatot adja, hogy nem szellőző vagy világító ablakról van szó, hanem egy tálalóablakról, amelyen keresztül az ételt kiadták a kinti hívők százainak.
Ez a magyarázat Kumrán rendkívüli mikve-rendszerére is. A hatalmas víztározókon túl két óriási mikvét fedeztek fel a helyszínen, az ország legnagyobbjait, és további nyolc kisebb mikvét. Egy 20-30 fős kis közösségnek, bármennyire is hűségesek és istenfélőek a tisztaság parancsolatában, nincs szüksége ennyi mikvére. De ha ez egy éves tömeggyűlés helyszíne, ahol több száz embernek kell rövid időn belül megtisztulnia, akkor logikus lehet a mikvék mérete és mennyisége. Ez magyarázza a mezőgazdasági létesítmények jelenlétét is, például a szőlőprés nagy taposópadlóját.
A lakóépületek hiányának rejtélyét is megoldja ez a magyarázat. Vainstub véleménye szerint a helyszínen rendszeresen lakott egy kis számú csoport, akik folyamatosan karbantartották a helyet és felkészültek az éves gyűlésre. Amikor több száz hívő érkezett néhány napra a helyszínre, szőnyegeken, priccseken háltak a környéken, és nem volt szükség lakóházakra.
A Damaszkuszi Szövetség tekercsben a nagygyűlést „az összes tábor székhelyének” nevezik. Az éves gyűlés csúcspontja a Szövetség megújítási ünnepsége volt. „Szörnyű szertartás volt, a léviták és a kohaniták két sorban álltak, a hívők pedig középen haladtak. Úgy hitték, hogy ilyenkor angyalok gyűlnek össze a magasban, akik látják, mi történik a lélekben, és amelyik nem elég tiszta, az kivágattatik. Ebben az esetben az illetőt „tisztátalan, tisztátalan, tisztátalan”-nak nyilvánították, kitagadták és elűzték” – mondja Vainstub.
Vainstub elmélete talán hozzájárulhat egy további rejtély megoldásához a kumráni helyszínen: több helyen is padló alá temetett cserépedényeket találtak, melyek láthatóan ételmaradványokat tartalmaztak. Vainstub azt feltételezi, hogy az edények a közösségi étkezések maradványait tartalmazták, és eltemetésük része volt a szektát jellemző kultikus műveleteknek.
Az esszénus szekta tagjai kevésbé voltak elszigetelve a külső társadalomtól, mint az a köztudatban kialakult, hisz az év során az ország közönséges zsidó közösségeiben vagy azok mellett éltek, és csak az éves összegyülekezés idején különültek el tőlük. Ezenkívül a Damaszkuszi Szövetség tekercse szerint az éves szertartást vezető személynek nyelveket kellett beszélnie, „mivel a szektatagok az ország minden részéről érkeztek, és a zsidók ekkor három nyelven beszéltek: héberül, arámiul és görögül” – mondja Vainstub.
Héberről fordította: frankpeti
