Lapid gazdasági könnyítéseket ígér a Gázai övezetnek cserében az izraeliek biztonságáért

Egy izraeli légicsapás utáni károk a Gázai övezet déli részén, Khan Yunis városában, 2021. május 12-én - Fotó: Abed Rahim Khatib / Shutterstock

Jair Lapid izraeli külügyminiszter gazdasági könnyítéseket ígér a Gázai övezetnek cserében az izraeliek biztonságáért az “új jövőképet” felvázoló tervében – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál, a Reichman Egyetem Herzliján rendezett konferenciájáról tudósítva.

Lapid az Izrael és Gáza kapcsolataiban tervezett “új vízióról” beszélt, s mint fogalmazott, Izraelnek “muszáj elmozdulnia” a gázai gazdaság több évig tartó fellendítése érdekében. Az izraeli külügyminiszter kilátásba helyezte a gazdasági helyzet javítását a biztonság fejében, az izraeli civileket sújtó terror és rakétatámadások beszüntetéséért cserében, de kizárta a tárgyalások lehetőségét a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamasz szervezettel.

Jair Lapid kifejtette: a több évre szóló terv segítségével a gázai gazdaság feljavítását és egyben a politikai stabilitás megteremtését kívánja elérni, mégpedig a határ mindkét oldalán. A konferencián hangsúlyozta ugyanakkor a Ciszjordániában kormányzó Palesztin Hatóság (PH) megerősítésének fontosságát is.

“Ez nem a Hamásszal folytatott tárgyalásokra született javaslat. Izrael nem ítél díjakat terrorszervezetnek, és nem célja a vele rendszeresen együttműködő PH gyengítése” – emelte ki a külügyminiszter.

Beszédében Lapid kétlépcsős tervet vázolt fel a gázai gazdasági helyzet fellendítésére. “Nemzetközi befektetések, az izraeli–palesztin együttműködés és a nyugodtan viselkedő Hamasz együttese megváltoztathatja Gázában az emberek hétköznapi életét” – vélekedett.

Az első szakaszban helyreállítanák a Gázai övezet infrastruktúráját szigorú nemzetközi felügyelet mellett, valamint a Hamasz támadásainak beszüntetése fejében. A folyamatban szerepet játszana Egyiptom és a Palesztin Hatóság is.

A terv második szakaszában létrehoznák a régóta megálmodott mesterséges szigetet az övezet partjainál a Gázai-kikötő felépítésére, valamint infrastrukturális projektekkel összekapcsolnák Ciszjordániát és Gázát. Ebben a lépcsőben a PH átvenné a Gázai övezet polgári és gazdasági ügyeit.

Lapid kifejtette, hogy a jelenlegi politikai helyzet Izraelben és a Palesztin Hatóság területén nem teszi lehetővé a diplomáciai előrelépést, viszont Gázában lehetségesnek vélte a cselekvést.

Korábbi izraeli kormányok idején is születtek már tervek hasonló gázai infrastrukturális beruházásokról, Gáza földgáz-ellátásba történő bekapcsolásáról, tengervíz-sótalanító építéséről, tengeri-kikötői fejlesztésről, de egyik korábbi terv sem valósult meg.

“Tágabb összefüggésben a gázai folyamat elindítása jobb feltételeket teremthet a jövőbeli tárgyalásokhoz, ha és amikor a helyzet majd megengedi. A múltban láttuk, hogy a gázai harcok viszont sértik a tárgyalóasztalhoz történő visszatérés esélyeit” – mondta Lapid a gazdasági előrelépés esetleges szerepéről egy későbbi békefolyamatban.

Lapid a konferencián reményét fejezte ki, hogy az izraeli kormány jóváhagyja az elképzeléseit, amelyeket – mint mondta – már megbeszélt vezetőkkel az Európai Unióban, Egyiptomban, az Öböl-menti államokban, valamint Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is.

A Hamasz 2007-es gázai hatalomátvétele után, Izrael és Egyiptom gazdasági blokádot vezetett be az övezettel szemben a terrorszervezet meggyengítése érdekében. Azóta Izrael és a Hamasz több rakétaháborút vívott, amely számos emberéletet követeltek. Lapid beszédét követően már harmadik napja este Gázából rakétát lőttek a környező izraeli települések felé, amelyre az izraeli légierő megtorló légicsapásokkal felelt.

Gázában humanitárius katasztrófa fenyeget, a munkanélküliség közel 50 százalékos, egyre nő a szegénység, összeomlóban a helyi infrastruktúra, akadozik az ivóvíz- és az áramellátás.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.