Bennett a zsidó–izraeli egységet emelte ki az amerikai zsidó vezetőkhöz intézett beszédében

Bennett a JFNA előtt mond beszédet - Fotó: képernyőkép

Az izraeli miniszterelnök a Észak-Amerikai Zsidó Szövetség (JFNA) vezetőivel találkozott New Yorkban, ahol “sokszínű koalíciójának új szellemét” hozta fel példának. Szerinte ezt az utat kell felhasználni Izrael és a diaszpóra közötti kapcsolatok terén is – jelentette a Times of Israel hírportál.

Az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott legelső beszédét követően Bennett a nemzet és a zsidó diaszpóra közötti összefogásra helyezte a fő hangsúlyt abban a beszédében, amelyet amerikai zsidó vezetőkhöz intézett New Yorkban.

„Új szellemet hozok magammal. Magam sem gondoltam volna, hogy ez működni fog” – mondta Izrael állam mindeddig legszélesebb koalíciójáról, hozzátéve, hogy még álmában sem gondolta volna, hogy jelenlegi koalíciós partnereivel egy kormányban üljön, nemhogy miniszterelnökként vezesse őket.

A kormány, amelyet Bennett Jair Lapid rotációs miniszterelnökkel vezet, jobboldali, centrista és baloldali cionista pártokat foglal magában az iszlamista Raam párttal együttműködve.

“A tehetetlenség és a kétségbeesés érzése volt a levegőben” – emelte ki Bennett a Safra Centerben mondott beszédében, utalva az elmúlt két év négy, többnyire döntetlent hozó parlamenti választásaira. Elmondása szerint elkerülhetetlen volt meghozni azt a nehéz döntést, hogy baloldali pártokkal alakítson kormányt annak érdekében, hogy az ország ki tudjon lépni a politikai zsákutcából.

„És pont ezek, a nagykoalíció összeállításából levont tanulságok azok, amelyeket fel kell használni Izrael és az amerikai zsidóság viszonyában is” – érvelt Bennett. „Ha nem ülünk le egymással, akkor ez a dolog szét fog szakadni” – mondta. „Nálunk (zsidóknál) van egy baj, a megosztottság öröksége.” Ezzel Bennett a zsidó nép tragikus hagyományára utalt, éspedig a jeruzsálemi Szentély elvesztésére. A zsidó hagyomány szerint a második templomot az „alaptalan gyűlölet” – a zsidó nép különböző csoportjai közötti testvérharc – miatt pusztíthatták el. „Ezúttal nem hagyjuk, hogy szétessen” – ígérte Bennett, amit tapssal fogadott a közönség.

A miniszterelnök beismerte, hogy a múltban ő maga is démonizálta jelenlegi koalíciós partnereinek egy részét, és azok is őt, de most hangsúlyozta, hogy szerinte a baloldal nem kevésbé hazafias, mint a jobb. “A koalíciónk jól működik, és megbirkózik az izraeli kormányzás mindenkor komoly kihívásaival.”

A szinte „véletlen szülte”, minden szempontból komplikált kormányát „gyönyörűnek” minősítette.

Hangsúlyozva az Izrael és a diaszpóra közötti egységet, Bennett így folytatta beszédét: „Amikor egy zsidó megsérül Pennsylvaniában, az nekem is fáj. Amikor egy francia zsidót ér bántódás, mi is érezzük a fájdalmat, mert egyek vagyunk. Ha valamit szeretnék importálni az amerikai zsidóságból Izraelbe, akkor az az a képesség, hogy meghallgassuk egymást, az a képesség, hogy ne skatulyázzuk be az embereket” – mondta. 

Korábban Gilad Erdan, Izrael amerikai ENSZ-megbízottja is azt hangsúlyozta, hogy a Demokrata Párt és az amerikai emberek túlnyomórészt Izrael-pártiak. A progresszív demokrata törvényhozók, akik az elmúlt héten Izrael Vaskupola rakétavédelmi rendszerének finanszírozása ellen szavaztak, „vagy tudatlanok, vagy antiszemiták”.

Miközben Bennett néhány koalíciós partnere, többek között Nachman Shai diaszpóraügyi miniszter arról is beszélt, hogy Netanjahu volt miniszterelnök korábbi kormányai nagyban hozzájárultak ahhoz a szakadáshoz, amely Izrael és a diaszpóra zsidóság között keletkezett, az Észak-Amerikai Zsidó Szövetségek vezérigazgatója, Eric Fingerhut inkább abban bízik, hogy a felek mihamarabb túllépnek majd ezen a válságon.

Fingerhut hangsúlyozta, a JFNA hétfői eseménye nem a viták kiemeléséről szólt. „Ez az alkalom felülírja a nézeteltérések kérdéseit. Óriási büszkeség az, amikor egy izraeli miniszterelnök felszólal az ENSZ közgyűlésén. Igen, ezúttal különösen fontos, mert ez Bennett miniszterelnök első ilyen felszólalása.” 

„Számunkra mindig ünnepélyes alkalom az, amikor Izrael miniszterelnöke az Egyesült Államokba érkezik, és lehetőséget ad arra, hogy üdvözölhessük őt, és megmutassuk szeretetünket és támogatásunkat Izrael iránt, és ezzel kiemelhessük ennek az eseménynek a fontosságát” – mondta Fingerhut. A zsidó vezető azt is hozzátette, hogy “Izrael minden kormányával jó viszonyban dolgoztunk együtt, és a jövőben is együtt fogunk működni. A zsidó közösségek vezetőiként az a feladatunk, hogy ezt tegyük, és ezt fogjuk tenni a jövőben is. Azért akarnak a mindenkori miniszterelnökök felszólalni a közösségünk előtt, mert hűségünk Izrael Államhoz köt minket, bárki vezesse is.” 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.