Hogyan fogjak hozzá? Írjak a jiddis kultúra állapotáról a 21. században? Írjam le az első élményemet, ahogy az Új Buszpályaudvar nevű épületszörny kihalt folyosóin botorkáltam a Yung Yidisht keresve, aztán beléptem egy hodályba, ahol a tenyérnyi színpadon kívül mindent könyvek borítottak, emeletnyi hegyekben? Vagy kezdjem Mandy Cahannal, aki egy legenda és a főszereplője, szelleme ennek a szürreális helynek?
A Yung Yidish egy nonprofit szervezet, amelyet 1996-ban alapítottak. A jiddis kultúra megőrzése és életben tartása az egyesület célja. Ez egy hatalmas, folyton gyarapodó jiddis nyelvű könyvtárt jelent, 80 000 könyvvel, folyóirattal, kézirattal, fényképpel, rajzzal, képeslappal, zenei anyaggal, és egy nyüzsgő kulturális központot Tel-Avivban, egy olyan helyet, ahol színházi előadások, koncertek, kiállítások, tanfolyamok, workshopok várják a látogatókat.
Támogatói körük, fiatal önkénteseik és veteránjaik, látogatóik, olyanok, akik a jiddist élő nyelvnek, kulturális örökségünk élő részének tekintik. A Yung Yidish nemcsak múltba tekintés, létezése annak bizonyítéka, hogy a jiddis az izraeli kultúra jelen idejű része is.
Eddig a hivatalos oldal, de a történet 2006-ban kezdődik.
Éjszaka van. A tel-avivi Új Buszpályaudvar parkolójában a színész és énekes, Mendy Cahan és két kimerült költöztetővel egy nagy furgont és egy konténert kezd el kipakolni. Ragasztószalaggal lezárt dobozokat cipelnek a kihalt épület ötödik emeletére. Négy tonna jiddis nyelvű könyv, Mandy addigi életének gyűjtése.
A hely, a világ legnagyobb plázájának épült, de Tel-Aviv legnagyobb üzleti kudarca lett.
A tetejére beérkeznek a buszok a gyorsforgalmi útról, a földszintje olcsó piac, bóvli-bazár, amit szinte csak a környék lakói, Tel-Aviv bevándorlói használnak. A többi szint üresen áll. Volt a városnak egy kísérlete, hogy művészeknek, civil szervezeteknek adja ki a többezer négyzetméternyi hely zegzugait, de mára Mandy szinte minden szomszédja elmenekült. A korona végére szinte csak a Yung Yiddish maradt az Új Buszpályaudvar távoli csücskében.
Mandy Cahan egy modern ortodox családban született Antwerpenben. Szülei Erdélyből érkeztek ide, de a jiddist tekintették első nyelvüknek, nem a magyart. Franciául és angolul is beszéltek. Camus, Sartre könyvei is ott sorakoztak a vallási könyvek mellett. Túlélték a lágereket.
“A második világháború előtt körülbelül 11 millió jiddisül beszélő élt világszerte, a zsidóság körülbelül 60 százaléka. Több milliót közülük meggyilkoltak a holokausztban. Ehhez még jött Sztálin diktatúrája. Ezek az évtizedek majdnem eltörölték ezt a nyelvet” – meséli Mandy. – “A jiddis a holokauszt idején átalakult. A szókincse csökkent, mert a kommunikáció a túlélésért folytatott küzdelemről szólt csupán. Tudunk erről a változásról, mert az antropológusok és filológusok abban a pokolban is dolgoztak, figyeltek.”
Mandy húsz évesen filozófiát tanult és Izraelbe költözött. Ekkor kezdett el jiddis könyveket gyűjteni. Mikor már mindent kinőtt a kollekció, akkor jött az éjszakai beköltözés a buszpályaudvarra és a perek a tulajdonosokkal, az önkormányzattal.
Cahan azt akarta, hogy helyét magánmúzeumként ismerjék el, és így nonprofit szervezetként adózhasson. A több évnyi küzdelem végül győzelemmel zárult, de a harc a túlélésért ma is folyamatos. A könyvek gyűlnek, Sidneyből, Buenos Airesből, a szemben levő utcából, Fokvárosból, Mexikóból, Minszkből, New Yorkból, Vilniusból…
Jönnek, de a polcok nem szaporodnak olyan gyorsan, hogy követni lehessen az állomány gyarapodását. A könyvek sokszor hegyekben álltak évekig, a szellőzőkön érkező galambok, kóbor macskák fészkeltek közöttük, de nem volt mit tenni. Mandyék tudták, hogy ami nem ide kerül, az a szemétben végzi.
Hiába a segítő önkéntesek hada, hiába a Kulturális Minisztérium Jiddis Bizottságának támogatása és más intézmények, alapítványok, magánszemélyek donációja, a Yung Yidish folyton menekül. De előre menekül! A korona alatt hatalmas vállalkozásba fogtak, az öt méter magas terem tetejéig érő polcrendszert építettek, és többszáz önkéntes munkaórával konszolidálták az állományt. Éppen fellélegeztek, mikor jött egy telefon, hogy egy tel-avivi könyvtár szabadulni akar a több száz példányos jiddis állományától…
Egyes felmérések szerint mindössze 600 ezer ember beszéli ma a jiddis nyelvet. Más becslések szerint ez a szám kétmillió. Néhány százezer közülük Izraelben él, Jeruzsálem ultraortodox negyedeiben és Bnei Brakban. Hasonló számban élnek az Egyesült Államokban, főleg New York-ban.
“Izrael külön történet. Az országot építő cionisták féltették a születő héber nyelv feléledését, és a jiddist fenyegető veszélynek tekintették. Néha radikális lépéseket tettek a háttérbeszorítására. Ez idő tájt a nagymamák választhattak hatszáz csodálatos jiddis mesekönyv és három héber gyerekkönyv között. Megértem a honalapítók szigorát. Ha csak a nyelv gazdagsága lett volna a szempont, senki nem választotta volna a héber nyelvet. A szüleim sem erőltették, hogy megtanuljak jiddisül. Hozzám hasonlóan Izraelben a világi askenázi zsidók többsége nem beszéli már ezt a nyelvet” – meséli saját családján szemléltetve a nyelv izraeli sorsát.
Ez persze túlzott szerénység, Mandy jól beszél, énekel, játszik, sőt improvizál jiddisül. Ő volt a language coach a Saul fia című filmben. Ő készítette fel a színészeket a jiddis nyelvű dialógusokra, és egy kis szerepben láthatjuk is.
Itt értünk el a Yung Yidish másik céljához: életben tartani a nyelvet, a jiddis kultúrát. Színház, koncertek, nyelvklub, tudományos előadások színtere is ez a hely. Voltam itt jiddis bölcsődalok koncerten, amelyen néha keresztül dübörögnek a könyvtár födémén a távolsági buszok. Voltam Purimspilen, ahol az összes szerepet Esztertől Hámánig mind Mandy Cahan játszotta. Utána balkán klezmer diszkó volt, szerény személyemmel.
A covid járvány előtti időkben tízezer ember fordult meg a klubban évente.
Aggódva figyeltem az idei ősz programjait, feltűnik-e újra a Yung Yidish logója. Igen! Mandy Cahan megszállott lelkesedését, kitartását a járvány se tudta legyőzni. Az új év nyitánya egy érdekes este volt, keveréke egy jiddis kabarénak és egy felolvasó színháznak.
Isaac Bashevis Singer híres „Shosha” című regénye soha nem jelent meg jiddisül, az egész világ a fordításaiból ismeri. Itt most a Yung Yiddisben, a dübörgő buszok alatt elhangzott néhány részlet, dialógusokkal, viccekkel és dalokkal körítve. Természetesen jiddis nyelven.
Fotók: Silló Sándor
Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
