Ultraortodox zsidók dulakodtak rendőrökkel és vallásos, feminista nőkkel a Siratófalnál

Fotó: a Fal asszonyai Facebook-oldala

Erő alkalmazásával akadályozta meg több ezer ultraortodox zsidó tüntető, hogy a vallási reformirányzatot képviselő Fal asszonyai feminista női csoport saját vallási szabályai szerint imádkozhasson a jeruzsálemi óváros legszentebb zsidó helyénél, a Siratófalnál – jelentette a Jediot Aharonot című izraeli újság honlapja, a ynet pénteken.

A feminista imacsoport tagjai az új zsidó hónap, kiszlév kezdete alkalmából tóratekercseikkel jelentek meg a megszokott helyükön, hogy elmondják imáikat, de az ultraortodoxok ezt megpróbálták megakadályozni, és összecsaptak az asszonyok védelmére odavezényelt rendőrökkel.

Előzőleg az arab nyelvű országokból származó ultraortodoxok Sasz pártját vezető Arie Deri felszólította híveit, hogy akadályozzák meg a vallási reformokat képviselő nőket abban, hogy felolvassanak a Tórából, mert – értelmezése szerint – nők nem olvashatnak fel a héber Bibliából. Deri kérését Benjamin Netanjahu, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére is továbbította a híveinek a közösségi médiában.

A vallásos feministák védelmére kelve két parlamenti képviselő megígérte, hogy az imán való részvétellel fogják őket támogatni, mire Deri és egyik párttársa is csatlakozni akart az ellenoldalhoz, de Jichák Hercog államelnök kérésére végül mindketten lemondták részvételüket a péntek reggeli imán.

- Hirdetés -

Az Izraelben vallási monopóliummal rendelkező ultraortodoxok nem tekintik a judaizmus legitim képviselőinek a másféle zsidó vallási irányzatokat, ellenzik, hogy a nők a férfiakhoz hasonló módon, tóratekercsekkel és imakendőkkel imádkozhassanak, valamint a férfiak és nők együtt, nemek szerinti elkülönítés nélküli vegyenek részt szertartásokon.

Az amerikai zsidóság többségét kitevő konzervatívok és a reformjudaizmus képviselői támogatják az asszonyok ügyét, és helyet követeltek maguknak a Siratófalnál, ami az utóbbi években komoly konfliktus okozott az izraeli és az amerikai zsidóság között.

A vita megoldására néhány éve koedukált imádkozóhelyet alakítottak ki a Siratófal közelében, de a reformirányzatok képviselőinek jelentős része elutasítja elkülönítésüket, és továbbra is a fal melletti hagyományos területen szeretné megtartani szertartásait.

- Hirdetés -