Gizella Man, született Schőner Gizella (Csenger, 1929), vagyis inkább Gitta, azt szeretné, ha az élete nem múlna el nyomtalanul, ha valaki leírná a történetét. Izraeli barátai a rutinos újságírót, Shiri Zsuzsát ajánlják neki, aki a témába vágó interjúk tucatjával bizonyította már rátermettségét erre a munkára.
Hozzáfognak. Elindul a Csenger–Auschwitz–Izrael–Amerika Ezeregyéjszaka. Gitta fél éven át heti 6-8 órában mesél Zsuzsának.
Több mint félmillió magyar zsidót pusztítottak el a holokausztban. A németek – de ne szépítsünk, magyar honfitársaink közreműködésével. A vidéki zsidóság szinte teljesen eltűnt. A négyezer lakosú Csenger 600 zsidójából szinte mindenkit deportáltak, és talán ha százan jöttek vissza.
Ezek adatok. Nem jelentenek semmit, ha nem ismerjük a mögöttük rejtőző emberek sorsát.
Gitta könyve ezért is lóg ki a könyvtárnyi holokauszt-memoár tengeréből, mert a lehetetlenre vállalkozik: be akar nekünk mutatni mindenkit, aki a városkában élt. A csepp Csengerben a tengert. Minden arcot ismerünk már, mikor az összes zsidót bevagonírozzák, de nemcsak az erőltetett menet családjait, hanem a lebbenő függönyök mögött figyelőket is.
Gitta nem önző, aki csak az övéire emlékezik. Memóriájában elfér az egész pöttöm mezőváros, gazdagokkal és szegényekkel, katolikusokkal, cigányokkal, nyilasokkal együtt. De az emlékei katalógusában nem csak szürke kartotékok ők. Mindenkinek jut egy kis történet.
“Két híres nyilas volt a faluban, a Czine meg a Czenki. A háború után, amikor bejöttek az oroszok, ez a nagy hős levette a köpenyét, és megfordította. Kommunista vezér lett, nem lehetett hozzányúlni. Mind a ketten életben maradtak.”
Az ítéletet az olvasóra bízza. Ő nem ítélkezik.
Az antiszemita Orgován bácsi a szomszédban lakó, olvasni tudó zsidó lánnyal olvastatja fel az uszító nyilas cikkeket.
“Átsiklott volna ezeken a cikkeken, de Orgován bácsi azt mindig észrevette, azokat a cikkeket külön kérte, és közben vigyorgott.”
Komoly érdeme Shiri Zsuzsának, hogy nem rendül meg a történeteket hallgatva. Szövege szikár, de pont ezért nagy élvezet olvasni. Nem komponál alá érzelmes narrációt. Csendben a háttérben marad. Meghagyja a tények, történetek tárgyilagos kopogását. Nem színez, de nincs is rá szükség. Egy tucat mesélő kitelne Gittából. Részletgazdag történetei tarka világba visznek, pedig ő tisztán csak az emlékeit meséli, neki nem kell írói fantázia.
“Horthy odaérkezett Csengerbe, a szemem láttára jött egy autóval. Aztán kiszállt, és ott várta egy fehér ló. Felült a lóra, azon vonult át a határon.“
Néha mikszáthi bukolika, néha móriczi szociografikus mélység.
“A legjobban, azt hiszem, az zavart, hogy kétfajta életet láttam: egy jobbat és a miénket. A miénk nagyon nehéz volt.”
A deportálás és a láger fejezete pedig összekuszálja, megtöri a gazdag családregény szálait. A rámpa, Mengele és a haláltáborok pokla szelektálja a történet szereplőit. Az újakról pedig nincsenek már tarka képek.
“Ott maradt a vagonban Rózsi kelengyéje. Cipelte magával a gettóba, egészen Auschwitzig. Három színben volt teljes szettje, rózsaszín, fehér és sárga damaszt ágynemű. Mindegyiket monogrammal látta el az esküvője előtt a petróleumlámpa mellett az ágyban éjjel, mert egész nap dolgozott.”
Gitta nem érzeleg. Shiri Zsuzsa a láger-fejezetben még feszesebbre húzza a szöveget. Pontos, rövid történetek, a visszaemlékező minimális kommentárjaival. A szenvedés precízen rajzolt karakterek, pillanatképek sora. Ennél semmi nem tud nagyobbat ütni a szívre.
A felszabadulás eufóriája szinte szürreális változást hoz, de a mese itt is elkerüli a közhelyeket, a százszor olvasott pátoszt, és még itt, a mennyországban is képes Gitta drámai epizódokat felvillantani. Svédország rózsaszínjére jön 1945 Magyarországa. Szürke, ellenséges, kaotikus.
“Többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek.“
Ez a minden 1945-ről szóló műben felbukkanó klasszikus antiszemita mondat sem tépi fel a sebeket. Ő nem a veszteségeket, a tragikus hiányokat listázza, inkább drámai erővel túllép ezeken.
Innentől a könyv azok története, akik visszajöttek.
A csengeri fejezetben lassan csordogált az idő, az auschwitzi vonattal meglódult és megállt, de a túlélők ideje vágtat. Az a teljes tabló, az ezer apró részlettel, amit Gitta Csengerről őrzött magában, már nem állhat össze újra.
A hazatérők közül szinte senki nem marad otthon.
Izrael, Amerika, de első lépésnek Budapest.
Gitta egy vallásos-cionista csoportban talál társat. A férfit.
Az izraeli fejezet megint tele pontos megfigyeléssel. Ugyanolyan elképzelhetetlenül távoli mesevilág az államalapítás utáni első évek Izraelje, mint Csenger volt, de Gitta és Zsuzsa az Ígéret Földjét sem hajlandó kancsal idealizmussal, pátosszal lemázolni. Minden figurát, minden pici örömöt, kudarcot, küszködést aprólékosan, reálisan felrajzolnak. Mégis szinte pörög a szöveg. Mintha egy film irodalmi forgatókönyve volna.
És Gitta körül valahogy minden történet családregénybe fordul. Az izraeli sztorik is tele vannak mellékszereplő rokonokkal, apró happy endekkel és lelombozó epizódokkal. De már tudjuk: ez a hős talpra fog állni. A család persze befogad és kitaszít, az igazi saga ilyen.
Amerikában találja magát a férjével. Itt már nincs mese, a pontos rajzocskák helyett a dollárok pörögnek. A biznisz hullámvasútja vágtat velük fel-le. Aztán amikor eljöhetne a nagy finálé, a polgári jólét és a boldog évek, akkor özvegyen marad.
Szeretetreméltó és méltatlan emberek bukkannak fel a jelenből és a múltból, de nem mesélem el helyettük a végét.
Gitta nem bírta soha egyedül. Az appelplatzon egy biztos ötös sorban akart állni. Mind az öten túlélték. Svédországban a közösség szétröppenéséig maradt. A háború után az “igazi” mellett élte az életét, annak haláláig. Neki minden rokona közeli volt, akkor is, ha 50 évnyire, akkor is, ha 5000 kilométernyire volt tőle.
Igazi epikus, de ő a saját életének hőseit követi figyelemmel. Nem mondhatom tehát, hogy magányos volt ez a száz év, hogy mágikus lenne Gitta könyvének realizmusa. Bölcs összegzés sincs a végén. A szegény csengeri Schőner suszter hat elemit végzett lánya csak mesélt. Minden, amit megélt, megfigyelt, a helyére került.
Sejthető, mi munkája volt az írónak ebben.
Gitta története nem ért véget, csak a könyve.
Az interjú idején még Jeruzsálemben élt, de már újra Amerikában van. Hiányoznak neki az auschwitzi emléktúrák, amiket Izraelből indulva vezetett. Fáradhatatlanul lelkesen. Most a tétlenség fárasztja.
Amit tudott, elmesélt, és Shiri Zsuzsa könyve most már megőrzi majd a sorsát.
Megvásárolható: https://21.szazadkiado.hu/gitta-konyve-shiri-zsuzsa
Borítókép: Gitta a kiégett jeruzsálemi erdőben – Fotó: Bea Bar Kallos
Az írás rövidebb változata megjelent a viszont.hu oldalán is.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
