Rudzsm Al-Hiri (רֻגְ’ם אל הִרי), vagy héber nevén „Szellemkerék” (Gilgal Refaim – גִּלְגַּל רְפָאִים), az egyik legtitokzatosabb és legérdekesebb hely a Golán-fennsíkon és egész Izraelben. Különböző területek kutatói évtizedek óta próbálják megfejteni ezt a lenyűgöző, ugyanakkor frusztráló régészeti rejtvényt. Nehéz megállapítani, hogy a hatalmas alkotás mikor épült, ki építette és mire használták. Széles körben elfogadott becslések szerint a lelőhely központi része mintegy 4000 éves. Régebben sokan a világhírű óriásszikla helyszínekhez hasonlították, sőt “Izraeli Stonehenge”-nek is nevezték.

A Rudzsm Al-Hiri lelőhely három nagy kőkörből áll, amelyek külső átmérője meghaladja a 150 métert, és a közepén egy nagy kőhalom (Rudzsm), amely valószínűleg temetkezési helyként szolgált.

A körök felépítése arra utal, hogy itt meg lehetett határozni a pontos dátumot, vagyis egyfajta hatalmas naptárról van szó. Június 21-én, az év leghosszabb napján a külső kőkör egyik kapujának közepén süt a nap. Egy kis képzelőerővel könnyen felfoghatjuk a mérnöki teljesítmény méretét és az építmény felállításához szükséges hatalmas munkát. Kár, hogy nincs egy magas kilátó a közelében, amiből jó kilátás nyílna rá.

Bár az építményhez vezető gyalogút nem kínál különösebb látványosságokat, maga a helyszín meglátogatása lenyűgöző és megéri az erőfeszítést. A Rudzsm alacsony fekvésű autóval nem érhető el, érdemes jó terepjáró képességekkel rendelkező járművel érkezni.

Terület: Golán-fennsík
Útvonal típusa: nem körkörös
Kiindulópont: a Daliot kereszteződés a 808-as úton
Végpont: Jonatan mosáv
A belépés díjtalan
Legjobb évszak: egész évben (nyáron nagy a meleg, nincs árnyék)
Nehézség: könnyű
Nincs víz az útvonalon
Gyermekek számára is alkalmas
Az út időtartama: 4 óra (6 kilométer)
Busz: 10-es vonal Kacrin és Mevo Hama között. Buszmegálló a Daliot kereszteződésben

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.