Az izraeli kormányfő karanténba vonult a kormányülés közepén

Bennett a karanténként használt pódiumról támadja az ellenzéket a Kneszetben, 2021. december 27. – Fotó: A Kneszet tévécsatornája

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök karanténba vonult a kormányülés közepén, miután a lányáról kiderült, hogy koronavírus-hordozó – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

A Golán-fennsíkon tartott vasárnapi kormányülés közepén derült ki, hogy a kormányfővel egy háztartásban élő 14 éves kislánya megfertőződött a vírussal, s ezért Bennett távozott a megbeszélésről, és házi karanténba vonult az előírásoknak megfelelően. Bennett lányát júniusban beoltották a koronavírus ellen.

A kormány Gideon Szaár igazságügyi miniszter vezetésével folytatta a tanácskozást. Vasárnap reggel az ülés előtt antigéntesztet végeztek Naftali Bennetten a kormány többi tagjával együtt, és akkor negatívnak találták. A miniszterelnökön később PCR-tesztet is végeztek, melynek eredménye a vasárnap esti közlés szerint negatív lett. A kormányfő mindazonáltal elővigyázatosságból egyelőre elszigeteltségben marad – közölte a hivatala. Bennett augusztus 20-án kapta meg a koronavírus elleni emlékeztető oltást.

Jifat Sasa-Bitton oktatási miniszter kislányáról is kiderült, hogy koronavírussal fertőződött, és ezért ő már el sem utazott a Golán-fennsíkra, hanem házi karanténban várja a reggel elvégzett PCR-teszt eredményét.

- Hirdetés -

Az izraeli közegészségügyi szolgálat vezetője, Saron Elrai-Price az országos szakértői kabinet ülésén az omikron vírusváltozat külföldi terjedését ismertette, és felhívta a figyelmet, hogy jelentős növekedést tapasztaltak Dél-Afrikában és New Yorkban a gyerekeknél a kórházi ellátást igénylő esetek számában.

A hatóságok megpróbálják megfékezni a vírus terjedését, és ezért új szabályokat vezettek be az oktatási rendszerben. Az erősen fertőzött “piros” vagy közepesen fertőzött “narancssárga” településeken a 7-12. osztályokban csak akkor tarthatnak a gyerekek részvételével tanítást, ha a tanulók legalább 70 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát. Ellenkező esetben át kell térniük a távoktatásra.

Izraelben a “közlekedési lámpás” besorolással minden település 0 és 10 közötti pontszámot kap több tényező alapján. A 10 000 lakosra jutó új fertőzések számát, a pozitív tesztek arányát, a fertőzés növekedésének ütemét és az új fertőzések számát súlyozzák. Ennek alapján “piros”, “narancssárga”, “sárga” vagy szinte fertőzésmentes, “zöld” jelet kapnak a városok és a falvak.

- Hirdetés -