Avit az írásai révén ismertem meg. Előbb internetes kapcsolat alakult ki közöttünk, aztán az élet úgy hozta, hogy személyesen is találkoztunk a könyve szegedi bemutatóján, majd a vajdasági könyvbemutatókon is. Ez adott nekem bátorságot ahhoz, hogy interjút készítsek vele. A második világháború alatti népirtásról akartam olyan adatokhoz jutni, amelyek személyes emlékeken alapulnak. Találkozni nem tudtunk, de az internet ezen is segített.
A korodnál fogva a holokausztról nem lehetnek személyes élményeid, de feltételezem, van a családban, aki átélte a borzalmakat.
Manapság nincs olyan család a világon, amelyben ne lenne valaki, aki megszenvedte a háború borzalmait. Sokszor keveredtem vitába a „saját fajtámmal”, mivel mindig azt mondtam: „Igen, a zsidóság volt az egyik legnagyobb szenvedő alanya a háborúnak, a maga hatmillió áldozatával. Ám az áldozatok között voltak nem zsidók is, akiket hadd ne soroljak fel.”
Ezzel nem kisebbíteni akarom a rajtunk esett iparszerű népirtást, csupán arra hívom fel a figyelmet: ez láncreakció. A zsidókat évszázadok alatt elnyomták és kirekesztették, ennek ellenére mégis tudtak érvényesülni, sőt nagy nevekkel gazdagították a művészeteket, a tudományt, és sok más egyéb vonalon is jeleskedtek. Mind a mai napig ez az egyik alapja az antiszemitizmusnak. De erre csak egy einsteini idézetet mondanék: „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség.”
Ezután Avi hosszan fejtegette Anglia történelmét, benne a gyarmatosítás pozitív és negatív hozadékait, majd a kiemelkedő zsidó tudósok vagy államférfiak szerepét, majd áttért Németország első világháborús vereségére és Európa újrafelosztására, „ami nagyon érzékenyen érintette a németeket”. Munkanélküliség, gazdasági pangás, kilátástalanság uralkodott szerte az országban. Csak egy szikra kellett, hogy kirobbanjon valami. Már akkor is kezdett éledezni az antiszemitizmus, de maga a német nép többsége elutasította, nem támogatta (…) mindaddig, amíg nem jelent meg a politikai porondon Hitler, akit az akkori elégedetlen, és a társadalom szűk köreit képviselő csoport felkarolt, hatalomra juttatott. Egy bábut akartak állítani a császár helyére, aki majd nekik ugrál. (…) Európa szinte valamennyi nemzetét egy csoportba tudta gyűjteni, amikor egy úgynevezett közös ellenséget állított a világ elé: a zsidókat. Hasonló formában bujtogat a mai neonáci propaganda is, ezért nem szabad lebecsülni, és szem elől veszíteni őket.
Édesapád hogyan tudott beszélni erről a korról, mit éreztél a hangjából? Mit láttál a szemében?
Apám szinte soha sem beszélt nekem a háború borzalmairól. Később, amikor már értelmesebb gyerek lettem, mondott pár dolgot. Ám arra mindig is vigyázott, hogy egyetlen népet se tüntessen fel úgy, hogy gyűlöljem. Mindig azt vallotta, nem számít, kinek milyen a vallása, bőre színe, az is ugyanolyan ember, mint mi. Az emberek azért nem tudnak békében meglenni egymással, mert állandóan akad egy réteg, amelyiknek az a célja, hogy embercsoportokat veszítsen össze. Okot mindig lehet találni: a valláskülönbséget, a gondolkodásmódot, de lehet a bőre színe is. Apám első felesége nem volt zsidó. Apám meg az öccse főleg neki köszönhetik, hogy nem vesztették életüket a háborúban.
Apám rokonságából viszont senki sem menekült meg. Az ő apját, anyját, azok fel- és lemenőit kiirtották. A háború után sok zsidó bekapcsolódott az akkori Magyarország újjászervezésébe. Egyesek a bosszúért, mert megtorolni akarták a sérelmeiket. Mások meg tisztában voltak azzal, hogy meg kell szüntetni, ami volt, és egy jobb életet nyújtó országot kell építeni, ahol többé nem juthat szerephez a rasszizmus, a kirekesztés, és minden, ami embercsoportok közti konfliktushoz, sőt később háborúhoz vezethet.
Apám öccse Izrael állam újraalakulása után kivándorolt, apám haláláig Magyarországon maradt. Egyfajta álomvilágot alakított ki magának, azt hitte, az emberek okultak a múltból, és soha többé nem csatlakoznak olyan eszméhez, ami szenvedéshez, háborúhoz vezethet. Csupán én mondtam: a történelem ismétlődik. Nekünk kell erre odafigyelnünk és megakadályoznunk.
A rokonaid közül kinek története rendített meg leginkább?
Anyámék tízen voltak testvérek. Anyai nagyapám lengyel kereskedő volt, aki a pogromok és veszélyek miatt a dél-lengyelországi Jablonkáról Szlovákiába menekült. Itt ismerte meg a nagyanyámat. A történelem viharai sodorták azután Miskolcra. Viszonylag fiatalon halt meg, két lányt és nyolc fiút hagyva maga után. Az idősebb fiúk vették át az irányítást, de a nagyanyám nem tudott velük elég eréllyel fellépni. Soha meg nem szűnő harcban álltak egymással a vezérbika szerepért. Viszont mindannyian megadták az anyjuknak a tiszteletet.
A harmincas évek elején a legidősebb fiúk egyike javasolta, hagyjanak ott csapot-papot, ne Budapestre költözzenek, inkább menjenek az akkor még angol gyarmatnak számító Palesztinába. Senki sem hallgatott rá, ez vezetett a későbbi katasztrófához. Egyedül ő vállalt minden veszélyt és kockázatot, és kivándorolt Izraelbe. A család többi tagja végigszenvedte a borzalmakat. Anyámon kívül csak négy testvére élte túl. A család fele odaveszett.
Hogyan látod a zsidók és az arabok egymáshoz való viszonyát a mai Izraelben?
Izrael megalakulása már eleve háborúval kezdődött, és most csak az újkorról beszélünk. Az angol politika, az oszd meg és uralkodj elve itt teljesedett be legmarkánsabban. Kihasználva a zsidó és az arab lakosság közti ellentétet – amelynek mai napig is az egyik fő oka az arabok iskolázatlansága és szögesen eltérő kultúrafelfogása – egymásnak ugrasztotta a két népcsoportot. A viszály mind a mai napig tart. Egyszer azért majd biztosan lesz béke az Olajfák hegyén. Az arab/palesztin lakosság zöme tisztában van azzal – bármilyen kínos is számukra –, hogy Izraelre van utalva. Onnan kapja a vizet, a villanyt, az üzemanyagot. Az ENSZ és más szervezetek évente milliókat adnak oda segélyezésre, fejlesztésre, amiből soha nem valósul meg semmi. Feltételezem, hogy a pénz nagy részét fegyverekre költik, a maradék pedig a megvesztegethető vezetők bankszámláin landol.
Visszamennél Izraelbe?
Hogy visszamennék-e? Az első adandó alkalommal, és amint elintéződik, hogy az osztrák nyugdíjamat ott is kaphassam az izraelivel együtt. A sors fintora, hogy a lányom, aki kint született, de itt nevelkedett, már lassan öt éve Angliában él, nem itt.
Még egy kérdés, de már az irodalomra vonatkozik. Mi a véleményed Kertész Imre Sorstalanság című regényéről?
Kertész Imre könyve, szerintem, irodalmi szempontból gyenge. Ez a könyv a saját sorsának a korhű dokumentálása, ridegen és tényszerűen leírva. Valóban megdöbbentő, és dokumentumként valóban díjra jogosult, de nem irodalmi Nobel-díjra. Ezt ő maga is elismerte. A mű befejező része magáért beszél. Hiába mentek át az emberek annyi mindenen, sokkal erősebb bennük az ösztön, hogy csupán csak saját magukat nézik, amit egyfajta egoizmusnak nevezhetnék. Ez kirekeszt minden szeretetet és családi vagy másféle egybetartozást. Vannak, akik a filmnek és a könyvnek pont ezt a részét mazsolázták ki, és úgy értelmezik, hogy íme a bizonyítéka annak, hogy a zsidók milyenek egymással. Mit várhatnak akkor a nem zsidók, ha egymás közt ilyenek? Hamis kép ez. Minden népben és nemzetben van ilyenfajta tagozódás, amelynek alapja a szociális rés egyre nagyobb fokú szétnyílása. A régi szociáldemokrata gondolkodás helyébe bejött a konzervativizmus, a globalizálódás. Ez a gondolkodásmód minden olyan szociális hálót megszüntet, amelyek pont azért jöttek létre, hogy ne legyenek ekkora ellentétek ember és ember között. Előbb-utóbb szükség lesz valamiféle reformra, mivel a nép már nem bírja azokat a terheket, amelyeket a vállaira tesznek pusztán azért, mert egy szűk gazdag rétegnek ez az érdeke.
Optimista lévén bizonyos vagyok, hogy világméretű népirtás többé nem lesz. De figyelni kell, mert a helyi háborúk meg a kisebb polgárháborúk hamar ki tudnak szélesedni, magukkal ragadva népeket és országokat, amelyek eddig békességben ki tudtak jönni egymással.
