Néhány napja Chili Tropper kulturális miniszter alább lefordított Facebook bejegyzése megdobogtatta többünk szívét. Lehet vitatkozni napestig azon, hogy pártja, a Beni Ganz vezette Kék-Fehér mikor miféle politikát folytat és folytatott, de hogy politikusaik többsége tiszta szívű, jó szándékú, és Izrael javát akaró ember, azon nem érdemes. Chili Tropper kiemelkedik ebből a mezőnyből is. Sokan még emlékeznek rá, hogy a választási sorozatok őrületében például egyik veséjét felajánlotta élő donorként egy ismeretlen rászorulónak, és azóta egy vesével él, hogy ezzel megmentse egy embertársát. Következő bejegyzése is emberi nagyságát mutatja:
A mi Ortalunk.
Ortal 15 évesen került hozzánk. Megjelent az ajtóban kezében egy bőrönddel, melyben csak alapvető dolgok voltak. Nálunk maradt néhány évig, és a héten férjhez ment Mosikóhoz.
Egy közös ismerős mesélt róla, és arról, hogy hajléktalanul vándorolt különböző helyeken, miután kiesett egy veszélyeztetett fiatalok számára fenntartott menedékhelyről. Beszéltem vele és a szociális munkásával, és felajánlottam neki, hogy jöjjön hozzánk lakni.
Zavarba jött, azt mondta, köszöni, nem kéri, majd megoldja. Mondtam neki, hogy ha bármi megváltozna később, mindig felhívhat.
Néhány nap múlva, miután nem sikerült lakóhelyet találnia magának, telefonált. Mondtam neki, „gyere”. Eljött.
Pár nap múlva zavartan azt mondta, hogy még nem tud fizetni, de később megadja. Eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy nem igazán érti a meghívásunkat. És sokkal tovább tartott, míg ő rájött, hogy lehetséges a feltétel nélküli szeretet világa. És azt, hogy persze nem kell fizetnie.
Édes pillanat volt észrevenni, hogy megértette, amikor néhány hónappal később megváltoztatta a telefonján a nevemet „Chili lakás”-ról „Tropper apu”-ra.
Az évek során szeretett családtag lett, és a héten férjhez ment Mosikóhoz, aki már szintén hozzánk tartozik. Természetesen kihagyom azokat a személyes részleteket, amelyek csak az övék, és hogy az út hullámvasúthoz hasonlított, gyönyörű és nehéz pillanatokkal, és csak a fő tapasztalatról szólok, amire a csodálatos Ortal tanított: soha nem késő, és mindig van esély.
Különleges utat tett meg nyolc éve alatt 15 éves utat tévesztett korszaka óta, mire eljutott arra a lenyűgöző helyre, ahol ma található.
Ezen a héten a hüppe alatt a szüleivel együtt ránéztem, és arra gondoltam, hogy mindazon megtört szívű lányoknak, akik úgy érzik, hogy a világ bezárul előttük, és nincs helyük benne, és néha még tető sincs a fejük felett, egy ágy sincs, ahol álomra hajtanánk fejüket – számukra is van remény. Sohasem késő.
Gratulálunk Ortal!
Sabat salom!
