Ha a Kárpát-medence magyar anyanyelvű zsidóságának izraeli történetét kutatta valaki, könyvtárnyi anyagon kellett magát átrágnia és úgy sem biztos, hogy ilyen komplex, enciklopédikus tudáshoz jutott volna, mint ezzel az egyetlen vaskos könyvvel megismerkedve. Az enciklopédiát nem úgy kell olvasni, mint egy regényt. Csak olvasni kell.
Szalai Anna könyve: „A Kárpát-medencétől a Földközi-tengerig” a magyar anyanyelvű izraeliek történetét próbálja teljes körben (enkükliosz) megragadni és minden elérhető tudást összegyűjteni, ami fontos ebben a témában.
A könyv előszava összefoglalja mindazokat a kísérleteket, amelyek ezt a hatalmas vállalkozást megelőzték. A szerkesztő szerényen lemond a teljesség igényéről: „Teljességre nem törekedhettünk. Csak arra, hogy az unokák, dédunokák a kötetben lapozgatva megismerjék a múlt egy-egy részletét. És arra, hogy ha a következő nemzedékek valamelyikében bárki kedvet kap rá, hogy a magyar anyanyelvű izraeliek történetét újra felfedezze, a könyvespolcon legyen egy forrás, amiből kiindulhat.”
A könyv nem történelmi, kultúrtörténeti monográfia, inkább kollázs. A komoly kutatásokat összefoglaló tanulmányok, szemelvények, publicisztikák mellett jelen vannak benne a visszaemlékezések, levelek, naplórészletek, interjúk is. A történelmi kronológia tematikai renddel párosul, így tarkaságával együtt is egységes kötet született. Az ezer oldalnyi terjedelem nem hat riasztóan, hiába tudjuk, melyik témához indulunk, belelapozva úgyis lehorgonyzunk majd újabb és újabb cikkeknél, amelyek végigolvasásra csábítanak.
A kötet első fejezete volt a kedvencem: „A százéves útleírások” bepillantást engednek az első, itt élő magyar közösségek életébe. A pátosz és a realizmus furcsa keveredései lendületet adtak a továbbolvasáshoz. A brit mandátum korát idéző fejezetben is keverednek a műfajok. A tudományos alapossággal megírt tanulmányokat is színes visszaemlékezések fogják közre. Az egész kötet szerkesztő elvét tükrözi ez.
A történészek, szakírók objektivitását szinte mindig kiegészítik a szereplők szubjektív élményei.
A következő fejezetben a kibuc-, a mosáv- és a városalapító magyarok történeteinél horgonyoztam le. Emellett persze kiszemezgettem a világháború előtti évtizedek izraeli kultúrtörténetének magyar szereplőit soroló cikkeket is. Mérnökök, költők, írók, újságírók, képzőművészek, muzsikusok, színészek, fotográfusok és családok történetei rajzolják meg a tablót: „Magyar anyanyelvűek Erecben”.
„A háborúk kora” címmel foglalja össze a könyv az 1939-1948 közötti éveket. Itt is a személyes történetek, a napló- és levélrészletek csábítottak olvasásra, de az igazi reveláció legendás kor sok, és annak pontos részlete volt. Ezek egy része ugyan megjelent már magyarul, de így egybegyűjtve impozáns képet ad ezekről az évekről.
„Az Izrael Állam” című fejezet a legátfogóbb. A történelmi tényirodalom mellett a társadalom szinte minden szegmenséből olvasható itt portré, munkásságokat összegző írás. A fejezetet végigkövetve kirajzolódik a magyarok szerepe a születő állam kultúrájában, művészetében, társasági életében.
Talán ez a legnagyobb falat annak, aki elhatározza, hogy minden írást elolvas a könyvben, de kárpótlásul a legtöbb feledésbe merült, vagy soha fel nem tárt tény is ebben a fejezetben olvasható.
A cikkek egy jelentős része friss fordítás, héber anyanyelvű szerzők munkája.
Városok, arcképek, családi emlékek sorakoznak a fejezet végén, tarka olvasgatnivalót kínálva.
Az utolsó fejezet magáról az emlékezetről szól: „A magyarországi zsidóság emlékezetéről”. Az izraeli közgyűjtemények magyar vonatkozású anyagairól, és persze a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumáról, amely szinte minden fejezetben felbukkant már korábban is, mint az említett, vagy idézett dokumentumok, képek forrása.
Szalai Anna könyve nagyon jelentős munka.
Eddig csak könyvtárakat feltúrva, levéltárakban, múzeumokban kutatva lehetett ekkora ölelésben hozzáférni a magyar anyanyelvű izraeliek témájához. Talán túlzás enciklopédiának nevezni, de az biztos, hogy ennél teljesebb körű (enkükliosz) munka még nem született a Kárpát-medencéből induló zsidók izraeli történetéről.
Címlapkép: Tánccsoport Dalia kibuccal szemben, 1945 – Fotó: Kluger Zoltán
Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
