A Messiásra várva

Legutóbbi élményeimet, híreimet olvasóimnak is érdemes elmesélnem. Mielőtt a tervezett tárgyra térnék, elmesélnék egy régi emléket: Gabi bátyám galántai jesiváját már feloszlatták, fekete felhők gyülekeztek a magyarországi zsidók felett. Gabi hazajött, de esténként szeretett a barátokkal szórakozni, késői órákban tért haza. Szüleim izgatottan várták, féltették, szemrehányásaikat készenlétbe helyezték, ám Gabi minden alkalommal valami szenzációs hírrel érkezett. Szüleim elámultak, és mire a szemrehányásra sor került volna, Gabi már az ágyában volt. Sokáig kacagtunk ezen, és neki mindig sikerült kivédenie a megérdemelt szidásokat. Mindez már a múlt, sok egyéb emlékkel együtt, Gabi akkor 18 éves volt, de a 19. születésnapján már nem élt. 

* * *

Az Új Kelet sok ismeretségnek a közetítője. Zini Ágnessel, Párizs volt főrabbijának feleségével is így ismerkedtünk meg, személyes találkozás pedig csak akkor történt, amikor magam is jeruzsálemi lakos lettem. A rabbanit mindig érdekes dolgokat mesél, most is nagyon érdekes történet akad a tarsolyában. Amikor összefutottunk, elmesélte, hogy mind a mai napig kapcsolatban van a párizsi barátokkal, hiszen közismert személyiségként ott élt évtizedekig. A baráti köréhez tartozott Wiesner Klári, aki Auschwitzban, majd a munkalágerben is együtt volt Ágival és édesanyjával. Klári miskolci születésű, a Soá után sorsa Franciaországba vetette. Mi ebben az érdekes? A rabbanit elmondta, hogy a most 91 esztendős Klári megírt, majd kiadott egy könyvet, amelyből természetesen barát- és sorstársnőjének is elküldött egy példányt. Áginak pedig annyira megtetszett a könyv, hogy kapcsolatba lépett a család jó barátjával, Kohén Avi nyomdásszal, és ennél a pontnál magam is elámultam. Igen, a párizsi barátnő engedélyével Ági további nyolcvan példányt rendelt és nyomatott a kötetből! Sajnos, franciául egyelőre még nem tudok, így Ági arra is vállalkozott, hogy elmeséli nekem a könyvbe foglalt történetet, amely a Soában átélt szenvedések, munkalágerek, dátumok, helyek pontos és precíz leírása, Klári személyes tapasztalatai alapján. Az életrajz-dokumentum a Jád Vásém elismerését is kivívta.

Kissé irigylésre méltó, hogy a nyolcvan újranyomatott francia nyelvű könyvet napok alatt elkapkodták, és nem szeretnék hasonlítgatni, de vajon ugyanannyi magyarul írt könyvet is elkapkodnának néhány nap alatt?

- Hirdetés -

Francia anyanyelvű családtagunk is van, Lídia menyem személyében. Ő is igazolta, hogy a mintegy százoldalas könyvet egy szuszra olvasta el, nem lehetett letenni. Íme újabb példa a nagymamáknak, hogy jobb későn, mint soha.

* * *

Új lakóhelyemen sok érdekes, kedves ismeretséget kötöttem. Solomon Cipora Jeruzsálem szülöttje, családjának ötödik nemzedéke ezen a földön. Minden szombat délután meglátogat és kéri, hogy meséljem el a legfrissebb cikkeimet. Büszke a családfájára. Sáár Jisuv haifai főrabbi rokona, Ráchel Ben Cvi, Izrael második elnökének felesége pedig barátnője volt, bár nála idősebb volt. Cipora nemrég néhány könyvet hozott mutatóba, melyeket Ráchel Ben Cvi írt és Ciporának dedikálta azokat. Új ismerősöm megnyugtatott, hogy Ráchel idősebb korában is írt. Egyik könyvét én is megpróbálom elolvasni: Alija Odesszából a címe.

Cipora egyenként olvassa az én héberre fordított könyveimet, sok szép dicsérettel hozza őket vissza, ami mindig jólesik. Nemrég mesélte, hogy sokat járt Ráv Goren társaságába is. Számomra ez is érdekes újdonság. Kedves barátsággá fejlődött a kapcsolat, és lám mennyire igaz, hogy a nagyvilágban sok kisvilág van, hiszen Cipora se tudhatta eddig, hogy Kiskunfélegyháza is létezik a világban, de mi ott a galutban imáinkba foglaltuk Jeruzsálemet.

Érdekel persze az is, hogyan viszonyul Cipora ötödik generációs szábráként a Soá számunkra annyira fájó témájához, illetve nemcsak ő, hanem többen új ismerőseim közül, akik nem élték át. Elmondhatom, hogy ebben is, mint minden másban, a vélemények, gondolatok, érdeklődések és azok árnyalatai-fokozatai teljesen különböznek. Madách írta Az ember tragédiájában: Ki kínjainknak nem volt részese, / Nem ért, nem ért! Zsidó testvéreink azonban minden esetben együttérzéssel kezelik a Soá témáját. Neveket tudnék sorolni azok közül, akik jóval a Vészkorszak után születtek, és életüket az emlékezésnek áldozzák.

A hebroni jesiva vezetőjének felesége, Farbstein Eszter már a harmadik nemzedék Jeruzsálemben. Ötszáz oldalas Soá-könyvet írt, kurzusokat vezet, a Jád Vásém állandó munkatársa. Gideon Greif, Larry Pfeffer, bár nem itt születtek, de az emlékezés, a holokauszt kutatása–megörökítése életcéljuk lett. Én pedig tovább ismerkedem szeretett új környezetemmel, a Messiásra várva és arra kérem a Teremtőt, hogy adjon még hozzá éveket!

* * *

Azt tapasztalom, hogy egyre többen jönnek Izraelbe, Jeruzsálembe, főleg a Messiást várni. Autóbuszon utaztam, amikor ismerős hangzású, mégis idegen nyelvet hallottam beszélni. Fiatal, csinos mama, 5-6 éves szőke gyerekekkel és egy nagyobbacska leány beszéltek egymás között. Angolul, németül próbáltam megkérdezni, milyen nyelven beszélnek. A nagyobbik lány héberül válaszolt: Finnek, Helsinkiből jöttek. Leszállásig még volt annyi időm, hogy megemlítsem anyanyelveink rokonságát, de nem igazán érdekelte őket. A nagyobbik lány elmondta, hogy édesanyjával jött Izraelbe a Messiást várni. A fiatalasszony a két kisebb gyerekkel látogatóba jött hozzájuk Helsinkiből. Szeretitek az országot? – kérdeztem. Nagyon! – jött a spontán válasz. Hogy mik vannak!

Leszállás előtt még megkérdeztem, hogy zsidók-e? – Nem.

Sáná továt kívántunk egymásnak. Már nem hallhatták, mert a busz továbbrobogott, hogy: Isten áldjon meg mindenkit, aki jó szívvel jön hozzánk.

Korábbi megjelenése: 5770. Chesván 4. / 2009. október 22.

- Hirdetés -