A szennyes

A szakadó eső visszatartja a minden pénteken a Levinsky utcai piacot elárasztó tömeget, így most csak kevesen vagyunk, akik a heti bevásárlást, mosást intézzük.

Első utam a mosodába vezet, ahol egy erősebb, közel harminc perces zápor fogva tart. Nem vagyok egyedül. Fiatal, a telefonján oroszul és idegesen beszélő férfi áll mellettem, miközben várja, hogy csendesedjen az eső. Végre leteszi a telefont, és mint bármelyik másik izraeli, dühöngve, kérdés vagy bemutatkozás nélkül beszélni kezd hozzám:

– Putyinnak milyen igaza van! Hogy az ukránoknak az anyja pitáját! Mit képzelnek?

– Mit? – kérdezem én döbbenten.

– Az nem is egy igazi ország!!! Elestek! Elveszítették a történelmi lehetőségét, hogy igazi ország legyenek!

– Miért ne lenne igazi ország?

– Honnan jöttél? – morogja rám. Nyilván észrevette az akcentusomat, de nem tudja hova tenni.

– Magyarországról.

– Na, ti is… Az a bohóc Orbán nyal Putyinnak, ha neki kell valami, de nem valami hűséges barát!

Nem mondok semmit, a mosógép csippan, a fiú átpakol a szárítógépbe, az eső kicsit halkabban, de esik.

– Nem mintha egyetértenék Orbánnal, de ez nem ilyen egyszerű – mondom. Most ő néz döbbenten. Nyilvánvalóan nem szokott hozzá, hogy létezik más vélemény is a környezetében, és aki ennek hangot is ad. – Nem Putyin dönti el, hogy egy másik ország jól működik-e, és megérdemli-e a függetlenségét, vagy sem. Foglalkozzon a saját országával, van ott is elég baj!

– Ukrajna egy szar! – kiabálja felém, és már veszi is a levegőt, hogy folytassa, amikor egy másik fiú lép be a mosodába. Hasonló szlávos vonások, világos haj.

– Ukrajna egyetlen esélye, hogy megadja magát! – teszi hozzá kissé halkabban, de még mindig indulatoktól fűtve. Az új fiú fojtott, feszült hangon, oroszul mond neki valamit, amíg a megüresedett gépbe pakolja a szennyest, majd bezárja a gép tetejét egy határozott mozdulattal. Farkasszemet néznek egymással.

Az eső újra rázendít. Mossuk a szennyest.