Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

Kluger Zoltán Magyarországon született, a magyarországi fotótörténetben és a zsidó hitközség berkeiben mégis szinte ismeretlen volt. Az első világháborúban légifotósként szolgált az osztrák–magyar légierő kötelékében, számos érdemrenddel jutalmazták kitűnő és merész helytállását. Valószínűleg ott sajátította el a fényképészet alapjait.

Kluger, kortárs fotóstársaihoz hasonlóan, a húszas évek végén érkezett Berlinbe, és a német képes újságok szabadúszó fotóriportereként dolgozott társával, Szigeti Vilmossal együtt. Többek között a Berliner Illustrierte Zeitung, az Uhu, a RegPress lapjain jelentek meg munkái. Berlinben sajátította el a szakmai ismereteket, magába szívta a kor szellemét, hangulatát, ismerkedett meg a korszak kultúrájával és fotográfiájával. Találkozott Nahman Schifrinnel, későbbi munkatársával.

A berlini napilapok szerkesztőségei, a fotóügynökségek és a könyvkiadók egyetlen központi városrészbe tömörültek, Kluger és Szigeti irodája ennek centrumában működött, a Friedrichstrasse 218.-ban. Kluger neve, ahogy a Schifrin tulajdonában levő fotóügynökség is, a bojkottal sújtott „zsidók és idegenek” listára került. Az 1933-ban közzétett új rendelet kimondta, hogy tőlük „tilos német újságnak fotót rendelni”. A berlini zsidó fotóügynökségek bezártak. Aki akkor elhagyta Berlint, megmenekült. Schifrin eladta ügynökségét, és Klugerrel együtt alijázott. Tel-Avivban telepedtek le.

1933 júniusában, a prágai cionista kongresszus alkalmával Nachman Schifrin felajánlotta Leo Hermann-nak, a Keren Hajeszod főtitkárának, hogy alapítson egy fotóriporter-ügynökséget Erec-Izraelben.

- Hirdetés -

Még nem voltak modern, illusztrált cikkek Palesztináról. […] Palesztinában korlátlanok a lehetőségek […], csak néhány példa: vajon a nemzetközi sajtó betekinthetett-e valaha az új közösségi települések (kvuca) életébe? Látták-e már a zsidó földműves reggeltől estig tartó munkáját? Ismeri-e a világ a halucok hősiességét? […] De elég csak annyit mondanom, hogy a képek terjesztésével a turizmus is fellendül, és ez további lehetőségeket tartogat. […] Így jutottunk különböző országokból érkező megrendelésekhez.

1934. július végén Mose Saret közbenjárásával Kluger megkapta az állandó tartózkodási engedélyt Palesztinában, azzal az indoklással, hogy gazdasági szempontból „kívánatos személy”, és jelenleg nincs más szakember, aki hozzá hasonlóan végezhetné a munkát. Megalakult az Orient Press Photo Company Schifrin igazgatásával, aki egymaga végezte a producer, a terjesztő, a sofőr és a feliratozó feladatát. Klugerrel, az ügynökség aktív fotósával bejárta az országot, szinte minden egyes nap máshol bukkant fel.

Kioszk – Fotó: Kluger Zoltán, Tel-Aviv, 1934

Idővel több fényképész közreműködése is szükségessé vált, akik Kluger, az ügynökség főfotósa irányításával dolgoztak. A munka a berlini fotóügynökségek gyakorlatát követte, a legtöbb felvételt ugyanaz a fényképész készítette, aki egyben a fotóügynökség társtulajdonosa is volt. A fotóügynökség irodája és a laboratórium először a Karmel utcában volt (a mai King George), 1937-ben pedig a Dizengoff utca 97–99. számú épület pinceszintjére költözött. Kluger feleségével, Sárával és fiával, Pállal az épület harmadik emeleti lakásában lakott.

Kluger később belépett a hadsereg kötelékébe, és az erec-izraeli légi fotózás kulcsembereként működött 1937 és 1947 között.

A repülőgépek kicsik voltak, és légi felvételek készítésére teljesen alkalmatlanok. Kluger, amennyire csak lehetett, kihajolt a gépből, hogy a megfelelő felvételt elkészíthesse. Olyan akrobatikus mutatványokat követelt a pilótától, melyeket az sokszor nem mert kivitelezni. (Nachman Schifrin, Interjú, 1970)

Kluger munkái különböző helyeken kerültek közlésre, dokumentum-propaganda célú kiállításokon fotómontázsok részeként és időnként művészeti kiállításokon is. A fotók közlésének további formája a képeslap volt: először 1934-ben, a Palphot levelezőlap-vállalattal együtt nyomtattak képeslapokat, 1935-ben pedig a KKL-alapítvánnyal közösen kiadott képeslapok a második Makkabia eseményeit örökítették meg.

1938 márciusában Kluger több fényképész-munkatársával együtt fényképezte a Hanita kibuc alapítását. 1938 decemberében és 1939 júniusában Kluger, aki Berlinben már dolgozott operatőrként, csatlakozott Fred Dunkelhez, aki két, a korszellemnek megfelelő fotósutat szervezett, a felvételek az Önkéntes nép című film alapjául szolgáltak. A negyvenes évek elején a Dubek cég fotóalbumot jelentetett meg Védelem és sport címmel. Az album számos felvételét Kluger készítette az országban tett utazásai során 1938–1939-ben.

1938 januárjában kiéleződött az Orient Press Photo Company és a cionista alapítványok között a nézetkülönbség, hűségnyilatkozat megfogalmazása vált szükségessé, ennek során Schifrin sérelmezte a helyzetet: Kluger nem kapja meg időben a bérét, válságos idők járnak, közlekedési nehézségek és az utakon leselkedő veszély súlyosbítja a helyzetüket. „Általános a nyugtalanság, még egy víztoronyra sem lehet felmászni, hogy onnan normális felvételeket készítsünk, ilyen helyzetben miért kell munkabeszüntetéssel fenyegetőzni?”

„Egy jó rendezés sokkal jobb egy silány fotózásnál” – a fotográfus Kluger pályája

A különböző archívumokban szétszórt Kluger-gyűjtemény időrendi áttekintése képet nyújt a fotográfuspálya állomásairól, változatos témáiról. Útja kezdetén Kluger munkáin érezhető a nemzetközi sajtó hatása: tüntetéseken, gyűléseken, kongresszusokon készített felvételek, fotók a keleti vásárról, egyetemek diplomaosztó ünnepségéről, a Weizmann Intézet megnyitásáról, bepillantás a jaffai arabok életébe, Arthur Wauchope főkormányzó részvétele gazdasági és kulturális rendezvényeken, közéleti személyiségek portréi, utcajelenetek és tengerparti felvételek.

A fényképekből kiderül, a fotográfusnak fontos, hogy képet készítsen az utca emberéről, de részt vehessen az elitréteg rendezvényein is, és a nemzetközi sajtó elvárásai szerint továbbítsa fotóhíreit az erec-izraeli életről. A felvételek – ahogy a későbbi, angol katonákról készült fotók vagy a Fehér könyv elleni tüntetéseken, a május 1-i felvonulásokon, az arab lázadás mentén zajló eseményekről vagy a Makkabiákon készült fényképek – arról tanúskodnak, hogy a lencsébe európai iskolát járt fényképész néz, aki alaposan ismeri a kor fotózási szemléletét. A hangsúly fokozatosan helyeződik át a helyi és a zsidó témákra. Egyre inkább az épülő és változó, a hely szellemét híven tükröző témák kerülnek lencsevégre.

Kluger az ikonszerű felvételekhez rendezési technikákat is igénybe vett, ugyanakkor nagyon finoman és érzékenyen kezelte a fotózást. Így születtek az újonnan létesült kibucokról és mosavokról készült képek, majd egy évvel később ugyanezeknek a helyeknek madártávlatból készített felvételei, a horizont, a környező táj, a föld, melyből kinőttek. A tűző nap ellen némi oltalmat nyújtó, sapkát viselő halucok, gyerekek, illegális bevándorlók, jemeni olék és holokauszttúlélők fényképei Erecbe érkezésük pillanatában, a Zsidó Brigád Európában 1945-ben, az illegális bevándorlók hajói, teheráni gyerekek az Erec felé vezető úton, az ifjúsági alija és tanulók a kibucban.

De Kluger elégedetlen volt.

Klugernek nehézségei voltak. Hiteles felvételeket szeretett volna készíteni, cselekményeket, problémákat fotózni, de kenyéradói mosolyt követeltek tőle. Leo Hermann ezt ismételte: „Nekem halucok kellenek, fotózzatok, és ne pazaroljátok a filmet, nincs rá fedezetünk.” […] „Megfulladok – szokta mondani [Kluger] –, meg fogok így halni. Nem haladok. Nem tudok a világ fényképészeivel lépést tartani. A halucok itt maláriában pusztulnak el, nyomorban élnek, állandóan fáradtak és levertek, nekem meg állandó mosollyal az arcukon kell őket lefényképeznem. Elegem van a nevető halucok fotóiból.” (Nachman Schifrin, Interjú, 1970)

A fejlődő, épülő településekről készült felvételek mellett a tánc és sport témájú fotók színvonala is említésre méltó. Ezeken a felvételeken Kluger térben és időben megállította a mozgást, kiemelte a tánc és a sport drámai jellegét.

1948. május, Izrael Állam alapítása. A függetlenség kikiáltását számos fotóművész megörökítette (köztük Rudi Weissenstein, Beno Rothenberg, Slomo Kaddar, Hans Pinn, Goldman Pál, Sasha Alexander, Frank Scherschel, valamint az itt vendégeskedő Robert Capa). Kluger Zoltán is, bár Paul Gross elmondása szerint az adat téves, Kluger nem tartózkodott a helyszínen, hanem Jichak Mirlin fényképezett.

A függetlenségi háború idején Kluger a hátországot, a Hagana és a Palmah hadgyakorlatait fényképezte (vagy újra Mirlin lett volna a fotós?), a harcokról nem maradt felvétele, csupán az előkészületekről és a hadgyakorlatokról.

Paradox módon a zsidó nemzet és haza történelmi csúcspontja egyben fordulópont a fényképész Kluger pályáján is.

Az államalapítással az izraeli fotózásban is új korszak köszöntött be. Most az aktuális valóság dinamikus bemutatása, a tömeges bevándorlás, a változó biztonsági, gazdasági és társadalmi helyzet, az állam mindennapi élete a fényképek tárgya.

Az izraeli fotográfia fejlődésnek indult a sajtó, a reklámipar, a propaganda, az állami és a magánágazatokon belül is. Az ipari és az intézményesített propagandafotózás a nagy nemzeti projektek kísérőjeként függetlenítette magát az állami alapítványok monopóliumától, és az intézményeken belül megalakultak a fotóosztályok. Új generáció indult útnak, sajtófotósok, intézmények és a katonaság fotóriporterei, akik teret hagyva az egészséges versenyszellemnek, korszerű felvételekkel gazdagították Izrael vizuális tárházát. Megalakult a kormány sajtóosztálya, a fontosabb rendezvényeken, eseményeken számos sajtófotós jelent meg, és közzétették felvételeiket. Az Orient Press Photo Company jóvoltából 1949–1950-ben számos emlékezetes felvétel született az új bevándorlók, az olék nehézségeiről, megpróbáltatásairól, ideiglenes lakhelyükről, letelepedésükről az elhagyott arab falvakban, de a tel-avivi pezsgő életről is.

Epilógus

Az ötvenes évek elején Kluger munkája jelentősen megcsappant. Anyagi nehézségekkel küzdött, a kétségbeesés határán állt. Egyetlen fiát, Pált 1951-ben az izraeli légierő kiküldte az amerikai légierő műszaki továbbképzésére, és nem tért vissza hazájába. Az állam fennállásának tizedik évfordulóját fotóalbumok és fényképkiadványok egész sorával ünnepelte az izraeli fotóművészet. Az Orient Press Photo Companyfejléces levélpapírján megjelent két szerény sor, de nem sokkal később el is tűnt onnan: „1933–1958 főfotós C. Kluger”. Ebben az esztendőben a fotóügynökség eredeti formájában meg is szűnt. Kluger Zoltán és felesége 1958 áprilisában kivándorolt Amerikába. New Yorkban Kluger fotósszaküzletet nyitott lakhelye közelében, a második sugárúton, ahol a magyar bevándorlók zöme élt. Fényképezőgépek, filmek eladásából, a vevőknek nyújtott tanácsadásból tartotta el magát.

Megjelent az Útközben című honlapon, köszönjük a cfati Emlékmúzeum hozzájárulását az újraközléshez.

Héberből fordította Deutsch Olivér

Fotók: Pikiwiki, GPO 


A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com

close

Regisztrálj hírlevelünkre!

Melyik hírlevelet szeretnéd kapni?