Az idén elhatároztam, hogy Purimra Kölcsey Antóniának öltözöm. Az ő 1839-ben írott ünnepi tudósítását öltöm fel a képeimre, amiket a tel-avivi Purim éjszakában fotóztam.

“A ‘sidók ma Hámón ünnepét ülték vagy inkább futották meg. Minden ‘sidó nagy vigalomba vala ‘s jó napot csinált magának. Nehányan pásztoroknak öltözködének, ‘siros gubák- ‘s bundákba, és egy lovag ‘sidót kisérének, ki mindenféle rongyokkal beaggatva vala; örömrivalgásokkal futottak utánna a’ ‘sidó gyermekek is. E’ különös menet végig járá a’ falut, ‘s minden Abrahám unokája háza előtt megállott, hol kész lakoma várá őt. Ők mindnyájan boldogok voltak ma, boldogabbak, mint bár milly örömittas ur a’ velenczei, vagy római Carnevalba. Igy a’ boldogságot nem lehetne meghatározni, azt csak kinekkinek érzéséből vagy fogalmából áll.

Ők még mindég meg tudák tartani nemzetiségöket, ‘s olly sok száz évek után is hiven örzék azt. Sok ‘sidó inkább vesztené éltét mint sem nemzetisége béllyegiről lemondjon. És ezt ők olly hazákba teszik hol létöket is drágán kell fizetniök. Mindég megindulást ‘s mozgalmat érzek keblemben midőn ‘sidót szenvedni látok, ‘s örömet akkor ha boldognak vélem őt lenni. Ma is midőn hallám vidámságokat ez embereknek, részvét könye szökött szemembe.”

- Hirdetés -