Bennett: Előrelépés történt Kijev és Moszkva között, de még mindig nagy köztük a szakadék

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szerint előrelépés történt Kijev és Moszkva között a közvetítés során, de még mindig nagy köztük a különbség, és a holokausztot nem szabad semmihez sem hasonlítani – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál hétfőn, Volodomir Zelenszkij ukrán államfő hétfő esti, az ukránok helyzetét az üldözött zsidókhoz hasonlító beszédét követően.

“Más országokkal együtt továbbra is megpróbálunk véget vetni a háborúnak” – mondta az izraeli kormányfő hétfőn a Jediot Aharonot című izraeli újság hírportálja, a ynet által szervezett konferencián.

“Még hosszú út áll előttünk, mert vannak vitás kérdések, közöttük néhány alapvető jelentőségű. Az utóbbi időben történt előrelépés a felek között, de még mindig nagyon nagyok a különbségek” – hangsúlyozta.

“Az oroszok eredetileg Zelenszkij eltávolítását és Ukrajna hadseregének lefegyverzését követelték, de mindkettő lekerült a napirendről” – mondta Bennett. “Ukrajna alapvető követelése volt a csatlakozás a NATO-hoz, de erről is lemondtak, s így van némi előrelépés. De, mint mondtam, még hosszú út áll előttünk” – tette hozzá.

- Hirdetés -

Bennett miniszterelnök a ynet hírportál szerint azt is kijelentette a rendezvényen, hogy nem ítéli el Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Izraellel szembeni kritikája miatt, és mert a holokauszthoz hasonlította az országa elleni orosz inváziót.

Bennett Zelenszkijnek az izraeli törvényhozókhoz intézett vasárnapi bíráló megjegyzéseire felelt, melyekben az ukrán elnök többször is a holokausztra hivatkozott. 

Az izraeli kormányfő kijelentette, hogy noha szerinte a holokausztot nem szabad semmihez sem hasonlítani, de megérti az ukrán nép szenvedését. “Hazája és népe nagyon súlyos háborúban él” – emlékeztetett a miniszterelnök.

“Sok száz halott, milliónyi menekült. Nem tudom elképzelni, milyen az ő helyében lenni” – mondta. Majd hozzáfűzte: “mégis, én, személy szerint, úgy vélem, hogy a holokausztot semmivel sem szabad összevetni”.

Előzőleg, hétfő reggel, Bennett az Ukrajnának nyújtott jelentős izraeli segítséget hangsúlyozta a Ben-Gurion repülőtéren, ahonnan útnak indult Ukrajnába az izraeli küldöttség egy terepkórház felállítására.

“Izrael több hete, az első pillanattól kezdve segítséget nyújt különböző csatornákon” – mondta a kormányfő, miután Zelenszkij azért is bírálta Jeruzsálemet, mert nem ad katonai segítséget, fegyvereket, s még védelmi felszerelést jelentő kabátokat és sisakokat sem küldött.

- Hirdetés -