Tel-Aviv az a város, ahol egy főre két ingatlanos esik, és ha nem vigyáz az egy fő, az egyik biztosan eltalálja. Részmunkaidős vagyok a családi bizniszben, ez egy szubjektív perspektíva lesz Tel-Aviv ingatlanpiacáról.

Hatost dobtál, start.
Van egy ígéretes ingatlanod és egy telefonszám.
A potenciális eladó így kezdi a beszélgetést: “De ugye nem vagy ingatlanos?”
Az egyes számú szakmai kihívás ezután állva maradni és elmondani, mi járatban vagy.

Eljutni egy sovány “talánig” már félsiker.
A “mikor nézhetném meg?” után jön az időpont-egyeztetés: ez rutinfeladat…
Kivéve Izraelben.
A felkínált időpontokra “nem” a válasz. Ellenajánlat nincs.

“Majd hívlak.” Kopp.
És nem hív.
Másnap, harmadnap sem.
A tizedik hívás és a huszadik üzenet után válaszol: a héten már nem jó.
“Majd hívlak”. Kopp.
Ilyenkor hívni kell! Kitartóan, mert különben elúszik.

- Hirdetés -

Ha mégis összejön, akkor kikötésekkel, kifogásokkal, nyafogásokkal együtt elkezdheted árulni.
Elkezdhetnéd, mert durván túl van árazva. Ezért állt veled szóba, mert tőled várja a csodát.
Nemrég olvastam egy felmérésről, miszerint Tel-Aviv a világ egyik legdrágább városa.

Aláírom.

Hárommillió sékel alatt szinte nincs eladó lakás. A város felkapottabb negyedeiben négymillióról indul a kínálat, és a hat-tízmilliós lakás sem ritka. A luxusárak nem állnak meg a csillagos ég alatt 40 milliónál sem, és a 15-25 millió közötti sem ritka.

A tengerparton az első sor a hoteleké. Egy-két új projekt azért betette ide a lábát. Tavaly egy ilyen épület tetején egy körpanorámás, több-száz négyzetméteres luxuscucc lett az eladási rekorder, 50 millióval.

A vevők finnyásabbak, mint bárhol a világon, és minden két-háztömbnyi területnek saját lokálpatriótái vannak, olyanok, mint az Örkény Egyperces hirdetője, aki a Joliot Curie téri Sas-hegyre néző lakását ugyanolyanra akarja cserélni. Ennek csak az inverze durvább, aki a világért sem lakna még egyszer ott, ahonnan elköltözik.

Minden körzetnek vannak stabil sznobjai.

Ez kell, legyen az első kérdés: hol igen, hol nem. Ritka, aki a saját virtuálisan körbepisilt álomkörzetéből egy sarokkal is hajlandó lenne arrébb menni.

Még megnézni sem.

Ennek azért megvan az az előnye, hogy nem divat az ingatlan-turizmus, mint Pesten. Ez az, mikor vásárlói szándékot mímelve odafüttyentik az ingatlanost, aztán vagy csodálják a lakást és sopánkodnak: jaj, nekünk nincs ennyi pénzünk, vagy lefikázzák, hogy mi kerül ezen ennyibe.

Tel-Avivban ez nem szokás. Itt mindenki felszoroz, eloszt, hozamot számít, belekerülést, a felújítás lehetőségét nyomozza, hitelt intéz, kalkulál, mielőtt kimondja a boldogító igent: nézzük meg!

Akkor jön az időpont-egyeztetés nevű rémálom. Ez hasonlít ahhoz, amit leírtam a megbízásnál, de ilyenkor már kétismeretlenes az egyenlet. Ha a vevőnek jó, akkor a tulaj biztosan nem ér rá, és ha minden stimmel, még betarthat a bérlő, aki az ingatlanban lakik.

A Város Szívére hajtó vevőkör a Régi Észak vadászaival még hajlandó vegyülni, de Dél-Tel-Aviv kizárva. A déli városrészt további negyedekre bontja a tel-avivi ingatlanpiac.

A Neve Cedek takarosan felújított régi utcácskái árban vetekszenek ugyan a belváros penthouse lakásaival, de nem alternatívái egymásnak. A Kerem HaTeimanim romantikája a kispénzű fiatalokat vonzza csak, de amint tehetik, továbbállnak, hiába a tenger közelsége és a gombamód szaporodó új házak. A Florentin a bulinegyed. Kevés benne a csendes utca, se lakni, se befekteni nem túl ígéretes.

A külkerületekben egyre több a vonzó, modern lakónegyed, ami próbál úgy tenni, mintha nem lakótelep volna. Lakópark, toronyházak, sorházak. Akiket elrettentenek a központ szinte hétről hétre százezrekkel felfelé araszoló árai, azok ezekben a negyedekben találnak kompromisszumos megoldásokat.

Jaffó, és főleg az arabok lakta utcák, tömbök, teljesen más vevőkör, specialistákkal. A történelmi negyed romantikája drága mulatság. Nagyon kell szeretni ahhoz, hogy valaki ott vegyen lakást.

De vissza a boltba!

Akárhogy felkészülhetsz, mégsem tudhatsz annyit egy lakásról, hogy az elég legyen a kuncsaftnak. Mindig van még egy de. Nem lehet a vevőt trükkökkel elcsábítani.

Itt nincs olyan, hogy “beleszerettem, mindenképpen akarom”. Matek van, és racionális megfontolások.

Ha valami nagyon kurrens, akkor az ingatlanos egy időpontra szervez mindenkit. Ilyenkor kis csapat gyülekezik a ház előtt, és mint egy kiránduló osztály a múzeumban, körbe csoszognak az ingatlanban.

Aztán felragyog a nap, és elhangzik a legfontosabb szó: kell!

Innen már csak egy macskaugrás a jól megérdemelt jutalék.
Dehogy, csak vicceltem. Megy az alku smsben, napokon keresztül, az összeg ide-oda tologatása az ingatlanos egyre ramatyabb idegrendszerén és telefonján keresztül. Ez a szimpla ügy. Van ügyvédekkel, bankszakemberekkel, belsőépítészekkel, kedves rokonokkal súlyosbított verzió is. Vagy a befektetőnek van egy társa, aki hallani sem akar erről a lakásról…

Aztán a vevő és az eladó is bólint, de…
Még el kell adni a vevőnek a sajátot…
Hitelt kell intézni…
Semmi garancia, hogy meglesz az üzlet. Lehet hogy korán hűtöttük be a pezsgőt? Mert mi van, ha ártárgyalás lesz, és nem minden vevő a miénk…?
Ügyvéd, ügyfelek, licit, sértődés, kibékülés, újra sértődés, megegyezés.
Holnap szerződés, fizetés.
Ezért a pillanatért harcoltunk.
Most jön a hátradőlés, a pezsgő.

Nem.

Egy telefon jön: nem lesz meg a vételár időre.
Várni kell. Hetek? Lehet.
És az is lehet, hogy borul az üzlet.
Mint a társasjátékban: vissza a starthoz.

“De ugye nem ingatlanos?”


Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.

- Hirdetés -