Tel-Aviv az a város, ahol egy főre két ingatlanos esik, és ha nem vigyáz az egy fő, az egyik biztosan eltalálja. Részmunkaidős vagyok a családi bizniszben, ez egy szubjektív perspektíva lesz Tel-Aviv ingatlanpiacáról.
Hatost dobtál, start.
Van egy ígéretes ingatlanod és egy telefonszám.
A potenciális eladó így kezdi a beszélgetést: “De ugye nem vagy ingatlanos?”
Az egyes számú szakmai kihívás ezután állva maradni és elmondani, mi járatban vagy.
Eljutni egy sovány “talánig” már félsiker.
A “mikor nézhetném meg?” után jön az időpont-egyeztetés: ez rutinfeladat…
Kivéve Izraelben.
A felkínált időpontokra “nem” a válasz. Ellenajánlat nincs.
“Majd hívlak.” Kopp.
És nem hív.
Másnap, harmadnap sem.
A tizedik hívás és a huszadik üzenet után válaszol: a héten már nem jó.
“Majd hívlak”. Kopp.
Ilyenkor hívni kell! Kitartóan, mert különben elúszik.
Ha mégis összejön, akkor kikötésekkel, kifogásokkal, nyafogásokkal együtt elkezdheted árulni.
Elkezdhetnéd, mert durván túl van árazva. Ezért állt veled szóba, mert tőled várja a csodát.
Nemrég olvastam egy felmérésről, miszerint Tel-Aviv a világ egyik legdrágább városa.
Aláírom.
Hárommillió sékel alatt szinte nincs eladó lakás. A város felkapottabb negyedeiben négymillióról indul a kínálat, és a hat-tízmilliós lakás sem ritka. A luxusárak nem állnak meg a csillagos ég alatt 40 milliónál sem, és a 15-25 millió közötti sem ritka.
A tengerparton az első sor a hoteleké. Egy-két új projekt azért betette ide a lábát. Tavaly egy ilyen épület tetején egy körpanorámás, több-száz négyzetméteres luxuscucc lett az eladási rekorder, 50 millióval.
A vevők finnyásabbak, mint bárhol a világon, és minden két-háztömbnyi területnek saját lokálpatriótái vannak, olyanok, mint az Örkény Egyperces hirdetője, aki a Joliot Curie téri Sas-hegyre néző lakását ugyanolyanra akarja cserélni. Ennek csak az inverze durvább, aki a világért sem lakna még egyszer ott, ahonnan elköltözik.
Minden körzetnek vannak stabil sznobjai.
Ez kell, legyen az első kérdés: hol igen, hol nem. Ritka, aki a saját virtuálisan körbepisilt álomkörzetéből egy sarokkal is hajlandó lenne arrébb menni.
Még megnézni sem.
Ennek azért megvan az az előnye, hogy nem divat az ingatlan-turizmus, mint Pesten. Ez az, mikor vásárlói szándékot mímelve odafüttyentik az ingatlanost, aztán vagy csodálják a lakást és sopánkodnak: jaj, nekünk nincs ennyi pénzünk, vagy lefikázzák, hogy mi kerül ezen ennyibe.
Tel-Avivban ez nem szokás. Itt mindenki felszoroz, eloszt, hozamot számít, belekerülést, a felújítás lehetőségét nyomozza, hitelt intéz, kalkulál, mielőtt kimondja a boldogító igent: nézzük meg!
Akkor jön az időpont-egyeztetés nevű rémálom. Ez hasonlít ahhoz, amit leírtam a megbízásnál, de ilyenkor már kétismeretlenes az egyenlet. Ha a vevőnek jó, akkor a tulaj biztosan nem ér rá, és ha minden stimmel, még betarthat a bérlő, aki az ingatlanban lakik.
A Város Szívére hajtó vevőkör a Régi Észak vadászaival még hajlandó vegyülni, de Dél-Tel-Aviv kizárva. A déli városrészt további negyedekre bontja a tel-avivi ingatlanpiac.
A Neve Cedek takarosan felújított régi utcácskái árban vetekszenek ugyan a belváros penthouse lakásaival, de nem alternatívái egymásnak. A Kerem HaTeimanim romantikája a kispénzű fiatalokat vonzza csak, de amint tehetik, továbbállnak, hiába a tenger közelsége és a gombamód szaporodó új házak. A Florentin a bulinegyed. Kevés benne a csendes utca, se lakni, se befekteni nem túl ígéretes.
A külkerületekben egyre több a vonzó, modern lakónegyed, ami próbál úgy tenni, mintha nem lakótelep volna. Lakópark, toronyházak, sorházak. Akiket elrettentenek a központ szinte hétről hétre százezrekkel felfelé araszoló árai, azok ezekben a negyedekben találnak kompromisszumos megoldásokat.
Jaffó, és főleg az arabok lakta utcák, tömbök, teljesen más vevőkör, specialistákkal. A történelmi negyed romantikája drága mulatság. Nagyon kell szeretni ahhoz, hogy valaki ott vegyen lakást.
De vissza a boltba!
Akárhogy felkészülhetsz, mégsem tudhatsz annyit egy lakásról, hogy az elég legyen a kuncsaftnak. Mindig van még egy de. Nem lehet a vevőt trükkökkel elcsábítani.
Itt nincs olyan, hogy “beleszerettem, mindenképpen akarom”. Matek van, és racionális megfontolások.
Ha valami nagyon kurrens, akkor az ingatlanos egy időpontra szervez mindenkit. Ilyenkor kis csapat gyülekezik a ház előtt, és mint egy kiránduló osztály a múzeumban, körbe csoszognak az ingatlanban.
Aztán felragyog a nap, és elhangzik a legfontosabb szó: kell!
Innen már csak egy macskaugrás a jól megérdemelt jutalék.
Dehogy, csak vicceltem. Megy az alku smsben, napokon keresztül, az összeg ide-oda tologatása az ingatlanos egyre ramatyabb idegrendszerén és telefonján keresztül. Ez a szimpla ügy. Van ügyvédekkel, bankszakemberekkel, belsőépítészekkel, kedves rokonokkal súlyosbított verzió is. Vagy a befektetőnek van egy társa, aki hallani sem akar erről a lakásról…
Aztán a vevő és az eladó is bólint, de…
Még el kell adni a vevőnek a sajátot…
Hitelt kell intézni…
Semmi garancia, hogy meglesz az üzlet. Lehet hogy korán hűtöttük be a pezsgőt? Mert mi van, ha ártárgyalás lesz, és nem minden vevő a miénk…?
Ügyvéd, ügyfelek, licit, sértődés, kibékülés, újra sértődés, megegyezés.
Holnap szerződés, fizetés.
Ezért a pillanatért harcoltunk.
Most jön a hátradőlés, a pezsgő.
Nem.
Egy telefon jön: nem lesz meg a vételár időre.
Várni kell. Hetek? Lehet.
És az is lehet, hogy borul az üzlet.
Mint a társasjátékban: vissza a starthoz.
“De ugye nem ingatlanos?”
Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
