Úgy tűnik, hogy a valóság – bármilyen pofátlan is – nem kapott emlékeztetőt a „nemzetállam törvényről”. A törvény sziklái alatt, a zsidó kultúrnövények között izraeli vadvirágok is nőttek. A zsidó „nemzeti mérnökök” akarata ellenére alulról felfelé növekszik Izrael, mint „minden polgárának állama” – írja Carolina Landsmann a Haaretzben néhány napja megjelent véleménycikkében.
Elnéztem, ahogy Bnei Brak polgármestere, Avraham Rubinstein rabbi meglátogatja a Nof Hagalil-i izraeli keresztény arab Amir Churi rendőr apját. Churi a Bnei Brakban civileket gyilkoló terrorista hatástalanításakor kialakult tűzpárbajban vesztette életét. Elnéztem, ahogy a rabbi átöleli az apát – aki maga is veterán rendőr –, köszönetet mond neki, fia hősiességét dicséri, osztozik gyászában. Elnéztem az áldozat zsidó élettársát, amint szerelme halálát gyászolja, a gyászoló apa térdére borulva zokog a fájdalomtól. Elnéztem, ahogy egymás karjaiban sírnak. Hallottam, ahogy az apa leírja – héberül, minden héberül – a fiával folytatott utolsó üzenetváltást. – Amir, mi történik Bnei Brakban? – kérdezte. A választ az egész ország látta a tévében.
Úgy tűnik, hogy a közelmúltbeli terrortámadásokban érintettek arcát, nevét és hibrid személyazonosságát egy olyan rendező választotta, aki túlságosan kedveli az erkölcsöt. Olyan rendező, aki magasra emeli a sokszínűség és egyenlőség zászlaját, és elkötelezett amellett, hogy megfelelő módon képviselje az izraeli társadalom összes csoportját, miközben előítéleteket rombol le. Még a KAN kereskedelmi tévé „Elnézést a kérdésért” („You Can’t Ask That”) izraeli valóságshow szereposztói sem engedték volna meg maguknak, hogy politikailag ennyire korrektek legyenek, és ilyen kifejezett módon képviseljenek ennyire sokféle identitást. Még két „ukrajnai külföldi állampolgár” is szerepelt a valóságshow utolsó epizódjában. Ha nem történt volna meg, el sem hinné senki.
Úgy tűnik, hogy a valóság – bármilyen pofátlan is – nem kapott emlékeztetőt a „nemzetállam törvényről„. A törvény sziklái alatt, a zsidó kultúrnövények között izraeli vadvirágok is nőttek. A zsidó „nemzeti tervezők” akarata ellenére alulról felfelé növekszik Izrael, mint „minden polgárának állama”.
Elnéztem Naftali Bennettet is. Az ember és a kipa, ha már identitáspolitikáról beszélünk. Ki hitte volna, hogy éppen őt, a telepestanács egykori elnökét, a vallási cionizmus képviselőjét – aki egészen a közelmúltig a zsidó fasizmus egyik előfutára volt – választják a zsidó-arab együttműködésen alapuló kormány – vagy Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető kifejezésével élve: „az iszlám mozgalomtól függő kormány” – vezetői posztjára.
Az események sorozata, amelyet a valóság rendezett Bennett számára, még alááshatja Istenbe vetett hitét is. A jobboldal azzal vádolja, hogy gyengesége miatt emelte fel ismét a fejét a terror. Bennett valószínűleg hallja ezeket a hangokat, és azt gondolja magában, hogy az élet nem igazságos. Végül is az új és legérzékenyebb biztonsági frontot – a zöld vonalon, vagyis Izraelen belülit – Netanjahuról kellene elnevezni. A „Falak védője” (Somer Hachomot) nevű hadművelet idején az érintett izraeli városokban történteket – melyek akkor leginkább egy polgárháborúhoz hasonlítottak – nem kötik Netanjahuhoz, noha nem kevésbé tartozik Netanjahu örökségéhez az Avraham-megállapodásoknál.
Elnéztem Manszur Abbaszt is. Azt az általános felelősséget, amellyel cselekszik, azt a bölcsességet, amellyel beszél. Ha van ma a biztonságérzetnek alapja az izraeli vezetésben a nagy kihívásokkal szemben, az Abbasz. Csak remélni lehet, hogy Bennett nem zavarodik össze, és nem gondolja, hogy Abbasz teher a számára. Abbasz ennek a kormánynak a legnagyobb értéke, és tényleg nem csak az identitása miatt.
Emlékszem, amikor Barack Obamát megválasztották az Egyesült Államok elnökének, egészen elképesztőnek tartottam, hogy amikor az amerikai kultúra elérte „elhízott” állapotát, még mindig sikerült kinevelnie belőle egy Obamát. Hogyan nőtt ki Abbasz itt mindabból, ami Netanjahu alatt történt? Ez is Netanjahu öröksége. Vitathatatlanul az övé. Szándéka ellenére is.
Héberből fordította és szerkesztette frankpeti
