Goldman (Fürst) Aliza 1949-ben Szabadkáról alijázott a szüleivel. A holokauszt alatt anyjával együtt a véletlen mentette meg az életét, vagonjukat Auschwitz helyett Strasshofba irányították. Apja munkaszolgálatosként Temesvár környékén jóval a háború vége előtt felszabadult. A család Szabadkán találkozott ismét.
Aliza Izraelben ismerkedett meg Goldman Johanannal, akit mindenki Bubi néven ismert. Bubi 1941-ben érkezett a Temes megyei Lugosról (Lugoj, Románia), és a brit hadseregben szolgált a háború alatt. Mindketten több nyelven beszéltek. Bubi az amerikai követségen helyezkedett el angol főszerkesztőként, Aliza pedig a WIZO idegenvezetőjeként a külföldi hölgyeket kísérte a szervezet támogatásával létesült izraeli intézményekbe. De fiuk, Roni születése után (1958) elhatározta, hogy más munkalehetőség után néz.
Jóbarátjuk, dr. Adam Richter ajánlott egy vonzó ötletet. Ezekben az években konferenciákon, bizottsági üléseken, minisztériumi megbeszéléseken, szervezetek eseményein gyorsírók jegyzetei alapján készültek a jegyzőkönyvek, illetve az előadások írott változatai. A lengyelországi Richter zseniális szinkrontolmácsként öt nyelven dolgozott külföldön is, ahol már magnetofonszalag rögzítette az elhangzottakat. Aliza elhatározta, hogy Izraelben is megvalósítja az akkor még ismeretlen módszert: a magnetofonra felvett hangfelvételről fogják készíteni az ülések, konferenciák, megbeszélések jegyzőkönyvét. A leírt szöveg javítható, szerkeszthető, bármely nyelvre fordítható, és ami a legfontosabb, pontosabb, mert minden elhangzott szó visszahallgatható.
A megvalósítás technikai feltételei közé tartozott legalább két (egyenként tizenöt-tizennyolc kilós) Grundig magnetofon. Sem pénzük nem volt, sem irodának használható helyiségük. Aliza apja vállalta, hogy megrendel Svájcból két magnetofont, és lakásuk nappaliját átalakítja a vállalkozás irodájának. Megérkeztek a magnetofonok, felvettek egy magyarul is beszélő titkárnőt, Bubi, bár nem volt veszélytelen a döntés, felmondta az állását, és kezdték körbejárni a vállalatokat, intézményeket, konferenciák helyszínét, minisztériumok irodáit. Igyekeztek megmagyarázni és elhitetni a reménybeli ügyfelekkel, hogy a nagy méretű készülékkel, a mikrofonnal és a huzalok sokaságával az eddig alkalmazott gyorsíróknál jobb munkát végeznek majd. Kormánykörökben, politikai pártoknál sokan érdeklődtek az újdonság iránt.
A nemzetközi szervezetek is szívesen fogadták őket. Izrael attrakciónak számított, számos külföldi intézmény, köztük muzsikusok, orvosok tartottak kongresszusokat, összejöveteleket itt. Tolmácsok segítettek az előadóknak. Tízpercenként vagy negyedóránként megszakították a beszédeket, előadásokat, a tolmács a kívánt nyelven megismételte az előadó szövegét. Ez nagyon sok időt vett igénybe. A magnetofonokkal másképpen dolgozhattak. Felvették az előadásokat, beszámolókat az eredeti nyelven, a gépírónők visszahallgatták és leírták, minden szóra ügyeltek. A legépelt szöveget a megrendelő kérésére megszerkesztették vagy lefordították a kívánt nyelvre. Egyre több megrendelést kaptak olyanoktól, akik kezdték megismerni és elfogadni az új technikai lehetőséget, ők pedig egyre gyakorlottabban végezték a munkát. A cégük Fordítók Testülete néven vált ismertté.
És akkor 1960-ban elfogták Eichmannt, és 1961-ben megkezdődött a per. A tárgyalás jegyzőkönyvének elkészítésére pályázatot tettek közzé. Jelentkeztek. A pályázatban megírták, hogyan dolgoznak, milyen megbízásokat kaptak eddig, miként szereztek gyakorlatot, hogyan fogják a per tárgyalásának jegyzőkönyvét hangfelvétel alapján három nyelven elkészíteni: angolul, németül, franciául. Pinchas Rosen igazságügy-miniszter hívatta és figyelmeztette őket: vállalják-e a felelősséget, hogy kétszázötven külföldi újságíró a jegyzőkönyveik alapján fogja hírül adni a világnak, mi történik a jeruzsálemi tárgyaláson, ahol ügyvéd, bíró németül, héberül és a tanúk különböző nyelveken beszélnek. Merészség kellett hozzá, de vállalták. Gondos előkészítő munkát végeztek, a feladat logisztikai részének minden apró mozzanatát pontosan kidolgozták. Amikor a tárgyalás megkezdődött, Aliza egyedül szervezte és irányította a munkát, mert Bubi épp egy több hónapos amerikai útra kapott meghívást.
Az Eichmann-per idején már hordozható orsós magnóval dolgoztak, de minden negyedórában cserélni kellett a magnótekercseket. A tárgyalóterem egyik oldalán állították fel a szinkrontolmácsok kabinjait, a terem másik oldalán asztalok mellett ültek, akik a magnetofonokat kezelték.
A tekercscsere előtt már egy másik magnó is működött, hogy a csere ideje alatt elhangzottakból nehogy valami kimaradjon. Egyetlen szó sem veszhetett el. Az esetleges technikai hibákra is gondolni kellett tartalék készülékekkel. Minden tekercsre pontos adatokat írtak, mindegyik kijelölt helyre került, nehogy csere legyen, nehogy kétszer írják le ugyanazt, nehogy véletlenül egy már használt tekercsre újabb felvételt készítsenek.
Az előkészítő munka során válogatták ki a gépírónőket. Harmincöt gépírónő hallgatta vissza a hangszalagokat, és írta le a jegyzőkönyveket németül sárga papírra, angolul kék papírra, franciául piros papírra. Mindhárom nyelven tíz-tíz gépírónő dolgozott, és ha úgy alakult, mindig volt mellettük, aki beugrott a helyükre. Nem volt könnyű végighallgatni és leírni a borzalmakat. Aliza a tárgyalás alatt csak részleteket hallott, amikor ellenőrizte a felvételek minőségét és folytonosságát, de a gépírónők között akadtak, akik munka közben elájultak.
Kétszázötven külföldi újságíró külön szobában, fülhallgatón hallgatta a tárgyalást. Két órával a tárgyalóteremben történtek után már megkapták a szinkrontolmács leírt szövegét. Telefonon továbbították az európai és amerikai sajtónak, saját lapjuk szerkesztőségének a legfrissebb eseményeket.
A tárgyalás után Rosen minisztertől és másoktól is sok elismerést kaptak munkájukért. Újabb és újabb megbízások következtek, a Kneszet bizottságai és nemzetközi konferenciák. Előfordultak érdekes helyzetek. Például Alizát többször figyelmeztették nemzetközi fórumokon elhangzott hibák javítására a nyelvhelyességet minden nyelven különleges tehetséggel vigyázó államférfiak, Mose Saret vagy Aba Even, mert kényesen ügyeltek arra, hogy az izraeliek más nyelveken elhangzott beszédeinek, előadásainak írott szövege hibátlan legyen.
A Fordítók Testületét a változás pillanatában alapította a Goldman házaspár. A gyorsírásból készített jegyzőkönyvek helyett a hihetetlen gyorsan fejlődő hangrögzítés segítségével megbeszélések, konferenciák, bizottságok előadásait, döntéseit akkor még Izraelben ismeretlen módszerrel tudták olvashatóvá és fordíthatóvá tenni. A fordítóiroda ma is működik, fiuk, Roni vezetésével egyre bővülő feladatokat lát el. A családi vállalkozásban Aliza még mindig aktívan részt vesz, és már a harmadik generáció is tevékeny részt vállal a munkából.
„Az Eichman-per dokumentálására ma is büszke vagyok – mondja Aliza. – A munka közben adódó nehéz pillanatokban arra gondolok: mi ez ahhoz képest?”
A cikk a Goldman Alizával felvett interjú alapján készült
A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com
