Elhunyt Ilan Gilon Merec képviselő, az „utolsó szocialista” Izraelben

Ahogy felesége a katonai rádióban búcsúztatta, Gilon volt az „utolsó izraeli szocialista”, aki mindig a szegények, a hátrányos helyzetűek, a kitaszítottak érdekében dolgozott 15 éven át kneszet képviselőként is. „Baloldalinak lenni, ez először is azt jelenti, hogy humanistának lenni” – mondta Gilon egy interjúban a Kan közszolgálati rádiónak.

Féléves korában gyermekbénulást kapott, és egész életét kerekesszékben mozgáskorlátozottként élte le, mégis teljes életet élt, szerető családot hozott létre, s négy gyermeket nevelt fel. Az utóbbi években komoly egészségi gondjai voltak, ezért vált meg politikai tisztségeitől. Váratlan agyvérzés vette el életét, 65 éves volt.

Meleg szavakkal búcsúztatta a teljes izraeli politikai paletta, jobboldal, centrum és baloldal egyaránt. Naftali Bennett miniszterelnök, noha ideológiailag igen messze állt tőle, különösen meleg szavakkal méltatta:

„A kneszet történetének egyik legtevékenyebb képviselője, becsületes, hatalmas szívű ember. Keményen dolgozott, hogy megoldja a hozzá forduló polgárok személyes problémáit. Azt szokta mondani, hogy „egy kneszet-tagnak úgy kell döntéseket hoznia, mintha öreg, szegény és beteg lenne, és nem mintha fiatal, gazdag és egészséges”. Részvétem és nagy ölelés a Gilon családnak. Emlékéből fakadjon áldás.”


Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.