Lavrov után szabadon: valóban volt “zsidó vér” Hitlerben?

Lavrov orosz külügyminiszter botrányos szavai után lássuk az antiszemita konspirációs elméletek mögött évtizedek óta megbúvó tényeket: Hitler apai nagyapja ismeretlen, és erre hivatkozva próbálják úgyszólván saját eltitkolt zsidó származása miatt, mintegy zsidók bűnévé tenni a holokausztot oly sokan.

Ahogy a Haaretz is rámutatott, nincsen semmiféle történelmi bizonyíték Hitler állítólagos zsidó gyökereire, de a második világháború óta felbukkanó összeesküvés-elméletek olykor ebben a században is újra előkerülnek. A legnagyobb náci zsidóságát állító fasiszták arra alapozzák elméletüket, hogy Hitler apja házasságon kívül született, és nem tudjuk, ki volt az apai nagyapja. Az 1920-as években a müncheni kávézókban hemzsegtek afféle pletykák, miszerint Hitler nagyapja zsidó lett volna. A ’30-as években aztán ezek a vádak nagyobb hangsúlyt kaptak, főként a nácik 1933-as hatalomra jutását követően.

Azt pletykálták, hogy Hitler azért is lehet zsidó származású, mert élt egy ilyen nevű zsidó család a román fővárosban, Bukarestben. Egy másik konteó szerint Hitler apja a Rothschild család bécsi ágának egyik tagja, és egy nem zsidó szolgálólány közötti légyott eredménye lett volna.

A Hitler állítólagos zsidó származásáról szóló vita azonban ténylegesen a második világháború vége után kezdődött.

Az elmélet terjesztését a háborús bűnös Hans Frank kezdte, aki a nácik által megszállt Lengyelország kormányfője volt. Az 1946. októberi kivégzése után közzétett emlékirataiból az az állítás derül ki, hogy a harmincas évek végén Hitler megmutatta neki egyik unokaöccsének a levelét, aki azzal fenyegetőzött, hogy felfedi, hogy a führerben zsidó vér lenne.

Frank azt is állította, hogy Hitler utasítására elkezdte kutatni családfáját, és arra jutott, hogy Hitler apai nagyanyja, Maria Anna Schicklgruber gyermeket szült, amikor szakácsként dolgozott Grázban, a zsidó Frankenberger családnál.

Ez a gyermek lett volna Adolf Hitler apja, Alois, miután a Frankenberger család egyik tagja teherbe ejtette Hitler nagymamáját. A zsidó család a tartásdíjat is fizette volna a fiú 14 éves koráig, amit Frank Hitler nagymamája és a Frankenberger család közötti levelekkel támasztott volna alá.

Adolf Hitler apja, Alois Hitler

Frank azt is állította, hogy Hitler azt mondta neki, hogy a nagyanyjától és az apjától is azt hallotta, hogy a nagyapja valójában nem ez a bizonyos grazi zsidó volt, de mivel a nagymamája és leendő férje szegények voltak, azt hazudták a zsidó férfinek, hogy ő a gyermek apja az anyagi támogatásért.

Csakhogy ez nem lehet igaz, mert a nagymama még Hitler születése előtt meghalt, így ezt nem hallhatta tőle.

Ráadásul történelmi tény, hogy a grazi zsidókat a 15. században kiűzték a városból, és csak 1860 körül térhettek vissza – több mint két évtizeddel Hitler apjának születése után. Vagyis nem voltak zsidók Grazban, amikor Hitler nagyanyja teherbe esett.

És még ha lettek volna is zsidók Grazban, nincs bizonyíték arra, hogy a városban élt volna egy Frankenberger nevű zsidó család. Úgy tudni, volt ott egy hasonló, Frankenfurter nevű család, de ők nem voltak zsidók. Ezen felül arra sincs semmiféle bizonyíték, hogy Hitler nagymamája valaha is élt volna Grazban. Ahogy arra sincs, hogy Frank igazat mondott volna, és Hitlert unokaöccse megpróbálta volna megzsarolni, vagy azzal fenyegetőzött volna, hogy felfedi „zsidó gyökereit”.

Ki volt Hitler nagyapja? Nem tudjuk. Apja, Alois 1837-ben, az akkor 42 éves Maria Anna Schicklgruber törvénytelen fiaként született. Az apa neve üresen maradt a keresztelésnél. Öt évvel később Hitler nagyanyja feleségül ment egy Johann Georg Hiedler nevű férfihoz. 1847-ben meghalt, és magával vitte titkát a sírba. Alois Hitlert Johann testvére, Johann Nepomuk Hiedler örökbe fogadta. Hitler apja 1876-ban, 39 évesen megváltoztatta a családnevét, és felvette a Hitler vezetéknevet, amely hasonlóan hangzott nagyanyja férjének, Hiedlernek a családnevéhez.

Dokumentumokat is hamisított, így Hiedler törvényes fiaként jegyezték be.

Az évtizedek során aztán gyakran elhangzott a vád, hogy Hitlerben volt zsidó vér. A nácik egyenesen azért állították, hogy ezzel magyarázatot adjanak a második világháborúban elszenvedett vereségükre. Azt is megpróbálták elhitetni, hogy Hitler zsidóüldözése részbeni zsidó származása miatti szégyenérzetből fakadt. A lényeg: erre az állításra nincs semmilyen történelmi bizonyíték.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.