Cserélik nálunk az ajtókat. Lakás helyett munkaterület lettünk. Leszünk is egy darabig, mert a szorgos munkálatokat szüneteltetni kell az ünnepek, a váratlan családi események, a rossz közérzet és még számos dolog miatt. Kupleráj, mert minden útban van, kosz, mert ez ezzel jár, az intim szféra hiánya, mert ez is természetes velejárója az akciónak. Hülyén érzem magam, amikor leülök olvasgatni, miközben az ember dolgozik. Emlékek jönnek elő az érzés kapcsán. Annak idején, amikor az anyósom (jót vagy semmit) nálunk volt és teátrálisan „besegített”, nem volt pofám a napi „asztalra-lábfelpakolós” szertartásomhoz, bunkóságnak éreztem. Alig vártam a távozását. Az ember próbál idomulni. Ha valaki tevékenykedik mellette, kínos lazsálni. Így aztán, hogy ne legyek útban, szegény kutyát fésülgettem a szokásosnál hosszasabban. A macska meglógott persze, érezte, hogy torja van. Az állatkert ápolása olyan munkaféle dolog. Így mégiscsak együtt dolgoztunk az emberrel. Az ajtós program kezdetén még rohantam az eszközökkel minden porszem után, de aztán gyorsan beláttam, hogy itt nem nyerhetek, feladtam. Kapituláltam. Kisebb csatákat persze nyertem. Például a fürdő és a wc ajtó elsőbbségét. Az ember nem értette, hogy miért fontos ez, hiszen csak ketten lakunk itt az élettársaságommal. Csak. Mert van ez a genetikai rendellenességem, hogy pl. a mellékhelyiségben zárt ajtó mögött komfortos nekem. Kosz van és lesz is egy darabig. Oda a peszahi munkám fényességes eredménye. Remek gyakorlat ez a belső nyugalom megőrzésére, a szavlanutom* fejlesztésére. Higgadtan üldögélni a poros rendetlenség felett, nem ám valami hegy tetején. Az egyszerű lenne. Hisztizhetek vagy mosolyoghatok, pont ugyanakkor és ugyanaz lesz a vége. Nem kapkodunk, csak leát-leát*. Vészhelyzetben, fogorvosnál vagy sorban várakozáskor szoktam néha ezt a mantrámat használni. Mindegy mit élek meg belül, a történetet nem irányítom. Egyszer úgyis véget ér ez is, és megismétlem a peszahi akciómat. Utána természetesen ismét adódik majd valami, ami felborítja a rendemet, és az élet körforgásának az elfogadására tanít. Egészen addig, ameddig el nem fogadom, nagyjából 120 éves koromig.
*türelem
*lassan-lassan
Tanár vagyok és mediátor vagyok. Kedvenc területem az agresszió kezelése. 47 évesen 2012-ben jöttem Izraelbe. Autista fiatalokkal dolgozom. Festegetek, meditálok, úszkálok és állatokkal foglalkozom a szabadidőmben.
