Ganz: Iránt könnyebb ma megállítani, mint egy év múlva

Ganz: Iránt könnyebb ma megállítani, mint egy év múlva

Az IDF lelőtt egy, a Hezbollah által indított és Izrael területére behatoló drónt
Az izraeli hadsereg azonosított egy, a Hezbollah terrorszervezethez tartozó drónt, mely a libanoni határ felől repült be izraeli területre. A drónt a légiirányító egységek figyelték, és megsemmisítették.

Ganz: Irán 1000 centrifugát telepít; megállításának ára ma alacsonyabb, mint egy év múlva
Beni Ganz védelmi miniszter beszédet mondott a Reichman Egyetemen tartott konferencián, amelyben kijelentette, hogy Izrael Ukrajnával kapcsolatos politikája erkölcsi és a stratégiai szempontból is helyes: „humanitárius segélyekkel és nem támadó felszerelésekkel támogatjuk Ukrajnát oly módon, hogy tekintetbe vesszük Izrael Állam átfogó megfontolásait.” Az iráni nukleáris programról Ganz elmondta, hogy Teherán 1000 fejlett centrifugát telepít nukleáris létesítményeibe, és a nukleáris program leállításának ára most alacsonyabb lesz, mint egy év múlva. A miniszter a terrorhullámmal kapcsolatban elmondta, hogy az utóbbi időben végrehajtott merényletek a terrorszervezetek uszítása által inspirálva kapcsolódnak egymáshoz. Ez az uszítás nem kap kellő elítélést a világ és a térség vezetői részéről – tette hozzá. (Ynet)

Karikó Katalin kitüntetést kapott a Tel-Aviv Egyetemtől
A Tel-Aviv Egyetem kitüntette Karikó Katalin biokémikus kutatót a COVID-19 elleni küzdelemben meghatározó mRNS-alapú vakcinaplatform fejlesztéséért. Rajta kívül még 10, a világunkra kiemelkedően pozitív hatással bíró teljesítényént nyújtó személy kapott elismerést az egyetem 2022. évi ünnepélyes szenátusi ülésén. Többek között Jodi Kantor zsidó származású amerikai újságíró is tiszteletbeli diplomát kapott, amiért feltárta a Harvey Weinstein amerikai filmmágnás elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádakat, amely elindította a #MeToo mozgalmat.

Merényletkísérlet egy szamáriai ellenőrzőpontnál, a terroristát lelőtték
Késes támadást próbált végrehajtani egy palesztin férfi egy Nablusz melletti katonai állásnál, de az ott tartózkodó katonák semlegesítették. A terrorista állapota súlyos, az izraeli katonák közül senki sem sérült meg.

Az elmúlt éjszaka folyamán a biztonsági erők 18 palesztint tartóztattak le Júdea és Szamáriában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy terrorista tevékenységekben vettek részt.

Meghiúsított támadás: Szamáriában tegnap letartóztattak egy baltával felfegyverzett palesztint, miközben izraeliekre vadászott.A rendőrség tegnap este a szamáriai Tapuach ellenörzőpontnál, meghiúsított egy terrortámadást , miután letartóztatta azt a 22 éves, baltával, késekkel felfegyverzett palesztint, akinek autójában, megerősítve szándékát illetően a gyanút, az ellenörzéskor egy búcsú levelet is találtak. A rendőrség ezt követően letartoztatta a gyanúsítottat. Az előzetes vizsgálat feltárta, hogy körülbelül egy órán keresztül bolyongott a környéken izraelieket keresve. A terület parancsnoka, Haim Sargrof alezredes továbbá elmondta, hogy „a rendőrség ébersége és szervezettsége eredményességét mutatja, hogy ez esetben is sikerült egy nagyobb támadást megakadályoznia”. (Ynet)

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.