2017 és 2021 között 354 munkavállaló vesztette életét munkabalesetben – mindössze 42 vádemelés történt

A 2017 és 2021 közötti években legalább 354 ember vesztette életét munkabalesetben, ám gondatlanságból elkövetett emberölés vagy súlyos testi sértés miatt mindössze 42 büntetőeljárást emelt az ügyészség. Ez derül ki az ezzel a problémával foglalkozó állami bizottságnak benyújtott adatokból. Az Építőipari és Ipari Balesetek Elleni Küzdelem Csoportja szerint a halottak közül 194-en az építőiparban dolgoztak, és mindössze 25 esetben emeltek vádat ezekért a balesetekért.

A palesztinok épületeire vonatkozó bontási parancsok 70%-át hajtják végre, a telepeseknél csak a 30%-át
A Júdea és Szamária irányításáért felelős polgári közigazgatás nyolcszor több rombolási parancsot hajt végre új palesztin épületekre a C területeken, mint a zsidó telepesek épületeire. 2019 májusa és 2021 vége között a közigazgatás 285 kilakoltatási végzést adott ki olyan palesztin épületekre vonatkozóan, amelyeket hat hónappal a parancs kiadása előtt emeltek fel, és ezek közül 200-at (mintegy 70%) lerombolt. A zsidó telepesek épületeire 84 bontási parancsot adtak ki, ebből csak 25 (mintegy 30%) valósult meg. A polgári közigazgatástól nem érkezett magyarázat. (Haaretz)

Az orvosok 24 órás sztrájkot hirdettek a hadaszai erőszakos incidens miatt
Az Orvosok Szakszervezete 24 órás sztrájkot hirdetett csütörtökön, tiltakozásul a Scopus-hegyi Hadasza kórházban tegnap történt erőszakos incidens miatt. A sztrájk Izrael összes közkórházára és közösségi klinikájára kiterjed. Az orvosok csak sürgősségi ellátást nyújtanak.

A Siratófal rabbija gratulált Orbán Viktornak
Shmuel Rabinowitz, a jeruzsálemi Nyugati Fal (Siratófal) és a szent helyek rabbija gratuláló levelet küldött Orbán Viktornak miniszterelnöki újraválasztása alkalmából szerdán. „A Siratófal imádkozói nevében” is megfogalmazott levelében a rabbi arról ír, hogy a magyarországi zsidó közösség az egyik legnagyobb és legpompásabb zsidó közösség, ma pedig Magyarország Izrael Állam egyik legfontosabb barátja Európában. „Ezek az útkeresés és csodavárás napjai az egész világon. A világ népei a változó valóságban igyekeznek kikövezni útjukat. Hiszem, hogy a gyökerekhez való visszatérés megadja azokat a válaszokat, amelyeket keresünk” – fejtette ki Shmuel Rabinowitz, aki az egész magyar népnek és Orbán Viktornak is sok évnyi áldásos munkát, jólétet, egészséget és örömöt kívánt. Orbán Viktort 2018-as izraeli útja során Shmuel Rabinowitz rabbi kísérte a Siratófalnál tett látogatásakor. (MTI)

Lag Baomer – diszkrimináció állami beleegyezéssel?
A Vallásügyi Minisztérium kikötötte, hogy a Meronba szóló jegyek 25%-át nőknek kell fenntartani. A Haredi közösség tevékenysége diszkriminációt teremt. „Nincs különbség a közösség női és férfi tagjainak az eseményen való részvétel iránti igénye között” – nyilatkozták női aktivisták. A Vallásügyi Minisztérium a jegyek elosztásának jóváhagyásával, mintegy beleegyezését adta a nők diszkriminációjához a Meron hegyi rendezvényen. A minisztérium rendelkezése szerint a külön csoportok számára biztosított jegyek „legalább” 25 százalékát kell női résztvevőknek biztosítani. E döntés nevében a résztvevők névsorát összeállító haszid vezetők nem kötelesek a meghatározottnál nagyobb százalékban belépőjegyet biztosítani nőknek, és ezzel mintegy az állami szerv is támogatja a diszkriminatív elosztást. Haredi nők csoportja élesen bírálta a döntést, amely Gali Bahrav-Miara főügyész jóváhagyását is megkapta. (Haaretz)

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.