Az eilati önkormányzat ezekben a napokban új sétányt épít a város területén, és 250 tudós arra figyelmeztet, hogy az annak mentén felszerelendő világítás jelentős károkat fog okozni a korallzátonyban, sőt, a fennmaradását is veszélyeztethetik – és ennek megakadályozására szólít fel. A tudósok, akik az Izraeli Ökológiai és Környezettudományi Egyesületen keresztül keresték meg az önkormányzatot, arra kérték a városházát, hogy működjön együtt a Környezetvédelmi Minisztérium és az Izraeli Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága szakembereivel, és még ha ajánlásukat nem is fogadnák el, a mesterséges fény korallzátonyra gyakorolt hatását a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék. (Haaretz)
Az IDF a CNN vizsgálatáról: „Az az állítás, hogy a katonák szándékosan lőtték le az újságírónőt, minden alapot nélkülöz”
A CNN által végzett vizsgálatra, amely arra utal, hogy az al-Dzsazíra újságíróját, Sirin Abu Aklát az izraeli hadsereg szándékosan lőtte le a dzsenini menekülttáborban a hónap elején, a hadsereg szóvivője a következőket mondta: „Az eset óta az IDF alapos és mélyreható vizsgálatot folytat és nyomozza a riporternő halálának körülményeit. A nyilvánosságra hozott időközi vizsgálat során kiderült, hogy nem lehetett megállapítani a riportert eltaláló lövés forrását. Az az állítás, hogy a lövöldözés szándékos volt, minden alapot nélkülöz. A profi ballisztikai vizsgálathoz szükséges golyó megszerzése dönthet a lehetőségek közül. Jelenleg a palesztinok nem válaszoltak arra a kérésünkre, hogy folytassunk le közös vizsgálatot, vagy hogy adják át nekünk vizsgálatuk eredményeit, beleértve a golyót is.”
A török külügyminisztere Izraelben: Remélem, hogy kapcsolataink pozitív hatással lesznek a palesztinokkal való konfliktusra
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedd este kezdődött kétnapos izraeli és a Palesztin Hatóságnál tett látogatásának legfőbb kérdése az Izrael és Törökország közötti kapcsolatok diplomáciai szintre emelése. “Nem fogunk úgy tenni, mintha kapcsolatunk nem ismert volna hullámvölgyeket, de mindig tudtuk, hogyan kell újra tárgyalni egymással” – mondta Lapid. (bővebben >>)
A Hisztadrut elnökét, Arnon Bar-Davidot újabb ciklusra választották
A Hisztadrut (az izraeli dolgozók országos szakszervezete) elnökét, Arnon Bar-Davidot a szavazatok 77,7%-ának megszerzésével újraválasztották, szemben a Hisztadrut korábbi elnökével, Ofer Einivel, aki a szavazatok mindössze 22,2%-át kapta. Az első alkalommal digitálisan lezajlott szavazáson 254 042 szavazásra jogosult polgár vett részt, a részvételi arány 42,3 százalékos volt. (Ynet)
Egy 16 éves palesztint lelőttek a biztonsági erőkkel vívott összecsapásokban József sírja mellett
Riat Rafik Amin 16 éves palesztint agyonlőtték a biztonsági erők és a palesztinok között tegnap este a nabluszi József sírjához közel kitört összecsapások során. Amint fejen lőtték, súlyosan megsérült, és a városi kórházban meghalt.
Tegnap este egy 24 éves férfi és két gyermeke közepesen és könnyebben megsérült egy autóbalesetben, miután a Nablusz melletti Huwarában palesztinok kövekkel dobálták meg az autót. A mentők szerint az apa a fején sérült meg közepes súlyossággal, gyermekei pedig – négy- valamint kétévesek – könnyebben sérültek. Az áldozatok, Orit Struck kneszet képviselő (Vallási Cionizmus) fia és unokái a szamáriai Har Bracha településen élnek, és hazafelé tartottak. (bővebben >>)
ערבים ניסו לרצוח את הבן והנכדים הקטנים שלי בחווארה!! pic.twitter.com/RYueLeo89y
— אורית סטרוק (@oritstrock) May 24, 2022