A jeruzsálemi Pride felvonulást az elmúlt években tragédiák, atrocitások árnyékolták be. Nekem, Tel-Avivban élőnek a Pride egy boldog, önfeledt fesztivál. A mi városunk büszke a LMBTQ közösségek büszkeségére. Kíváncsi voltam, hogyan zajlik ez a Szent Városban.

Sehol egy szivárványos zászló. Semmi jele, hogy a városban délután többezres felvonulás lesz, kivéve azokat az utcákat, ahol a Pride elvonul majd. Ott kordonok épültek. 

A rendőrök elfoglalják a pozícióikat az utcatorkolatokban, az erkélyeken, a háztetőkön. Olvasom a hírekben: 2400-an vigyáznak ránk.

Lefényképezek egy kamaszlányt, odahívja a barátait is, pózolnak a gépem előtt. Aztán pár perc múlva megtalál a tömegben, és megkér, hogy töröljem a képeit. Nem szeretné, ha szülei megtudnák, hogy itt volt. Szégyellnék? “Nem. Féltenek. Titokban jöttünk az öcsémmel.”

- Hirdetés -

A félelemre okot ad a Jeruzsálem Pride múltja. Hét évvel ezelőtt egy ultraortodox férfi megölt egy felvonulót, a 16 éves Shira Bankit. A felvonulás szervezői, a Jerusalem Open House tagjai fenyegető levelek tucatjai kapták az idén is: “Ha megtartjátok a fesztivált, úgy jártok majd, mint Banki!”

A rendőrség lenyomozta a fenyegetőket, és a 180-ból húsz olyan embert találtak, akiknél félő volt, hogy valóban támadni fognak a rendezvényen. 

“Szégyen, hogy 2022-ben még mindig komoly rendőrségi erővel kell biztosítanunk egy olyan felvonulást, amely egy örömünnep” – mondta Omer Bar Lev belbiztonsági miniszter.

Bátorította a jeruzsálemi polgárokat: “Mindenki, aki szeretné az LMBTQ közösséget ünnepelni, tegye ezt félelem nélkül, mert mi ott leszünk, hogy megvédjünk benneteket.”

Az esemény minden attrocitás nélkül, békében lezajlott.

A tel-avivi Pride egy fesztivál, egy show. A felvonuló kamionok díszes színpadjain, jelmezben, vagy alul-öltözötten, sminkben, talpig flitterben, dübörgő technóban táncolnak az extrém figurák. A karavánt többezres tömeg nézi az utak szélén, a szivárvánnyal fellobogózott erkélyek zsúfoltak, és százak integetnek a menetnek.

A jeruzsálemi Pride nem show, hanem tüntetés.

Negyedannyian sem vagyunk (7000-en a másnapi újságok szerint). Nincs harag és nincs szorongás, de az az önfeledtség sincs, amit Tel-Avivban megszoktam. 

Dobolás, ének, hangosan skandált jelszavak vannak és lengő zászlók. Nincsenek kiáltó extremitások. Egy kisebbség küzd a jogaiért, a toleranciáért.

Szélsőséges megnyilvánulások nélkül, az ügy komolyságával, de szivárványos festéssel az arcukon vonulnak. És mi, a szimpatizánsok, velük tartunk.

“Jogotokban áll azt szeretni, akit akartok, jogotokban áll családot alapítani, mint akárki másnak! Ezek nem kiváltságok, ezek alapjogok melyek minden állampolgárt megilletnek”  mondta Mickey Levy a Kneszet elnöke, aki személyesen is jelen volt.

Vannak helyek a földön, ahol az LMBTQ közösségek büszkén és felszabadultan ünnepelhetnek, és vannak a sötét, kirekesztésre, gyűlöletre kondicionált társadalmak, ahol ezek a kisebbségek politikai hecckampányok, fenyegetések céltáblái.

Jeruzsálemben a kettő mezsgyéjén meneteltünk. 

Béke volt, és ez okot ad a reményre, hogy az árnyékból a fény felé.

Fotó: Silló Sándor

- Hirdetés -