Netanjahu idején 13 000 rakétát lőttek ki Gázából Izraelbe, évente átlagosan több mint 1000 rakétát. Bennettnél és Lapidnál egész évben 3 rakétát lőttek ki. – Hosszú lesz az alábbi cikkünk, de mindazok olvassák végig, akik az izraeli koalíciós kormány első évének sikereiről, nehézségeiről, és Netanjahu visszatérésének veszélyeiről mindent egy helyen összefoglalva szeretnének megtudni. És arról, hogy a magyarok példájától ments meg Uram minket.
Bár megállította a zuhanást, kimentette az országot a gödörből, és megakadályozta, hogy soha nem látott szakadékokba zuhanjon, a Bennett–Lapid-kormány továbbra is az életéért küzd. A méreg- és álhírgyár minden nap megpróbálja bemocskolni, minden eszközzel, gátlástalanul. Itt az ideje, hogy a koalíció tagjai szembeszálljanak a bibizmussal – írja Ben Caspit évfordulós véleménycikkében a Wallán.
A magyar modell
Tegnap volt egy éve, hogy Jair Lapid képviselő felhívta Reuven (Ruby) Rivlin elnököt, és közölte vele, hogy “megoldotta a kormányalakítást“. Lapid – szokásához híven – fekete zakót és alatta fekete pólót viselt. Bennett ünnepinek látszott mellette fehér ingében. A pillanatot megörökítő videó eléggé a föld alatti ellenállást tükrözte – az egyik asszisztens mobiltelefonján fotózva rendezés, háttér, smink és fodrász nélkül. Együtt ültek egy kis szobában, és felhívták az államelnököt. Ebben a videóban semmi sem jelzi azt a drámai erőt, mely akkoriban azokat a folyosókat jellemezte. A két szövetkező röviden beszélt az elnökkel, tájékoztatta őt a tájékoztatni valóról, és megkapta az áldását az útra. Új kormány alakult Izraelben. Történelmi kormány.
Az új kormány nem ismerte a kímélet egyetlen pillanatát sem. Bár elnémította a nappali szobáink közepén fúró kompresszort, megállította a szédületet, kimentette az országot a gödörből, és megakadályozta, hogy soha nem látott szakadékokba zuhanjon. Ez a kormány ebben a pillanatban is az életéért küzd. A csoda, amely lehetővé tette a megalakulását, már egy egész éve fennmaradt, de soha nem volt szilárd. A valaha itt épített legerősebb méreg- és álhírgépezet minden nap, folyamatosan, többé és kevésbé kóser eszközökkel megpróbálja bemocskolni ezt a kormányt. A rovat írásakor ezt a méreggépezetet legyőzték. De tovább próbálkozik. Nem áll szándékában feladni. Másrészről
Bennett és Lapid kihasználják gyengeségük erejét, és többnyire a horror-alternatívára játszanak.
Mindaddig, amíg az alternatíva veszélye bármelyik pillanatban kinyithatja a pokol kapuit, nyert ügyük van.
Hogy fog kinézni ez a pokol? Beszéljünk a magyar példáról. Magyarország látszólag európai demokrácia. Tegyük fel. De az a lényege, hogy egy fasiszta benyomást keltő diktátor uralja, aki kihasználja a demokrácia előnyeit azért, hogy csökkentse a demokráciát, és felhasználja azt a szükségleteihez. Orbán Viktor nagyon megnyerte a legutóbbi ottani választásokat. Az új kormány eskütétele után percekkel a parlament – amelyben Orbán egyértelmű többséget szerzett – megváltoztatta a magyar alkotmányt, lehetővé téve számára a rendkívüli állapot kihirdetését (valódi ok nélkül), lehetővé téve számára, hogy minden hatályos törvénynek ellentmondó rendeleteket adjon ki úgy, ahogy neki tetszik. Orbán miniszterelnöki hivatalba lépése óta ez a tizedik változás Magyarország alaptörvényében. Feltételezem, hogy ebben az ütemben a folyamat végén az ország neve Magyarországról Orbánországra változik.
Nálunk ez rosszabbul fog kinézni. Ha a Netanjahu családnak sikerül valahogy megszereznie azt az áhított 61 helyet, ne lepődjünk meg, ha vérfürdőt látunk majd azon demokratikus értékek nagy részében, amelyekre alapító atyáink hazánkat alapozták. Rendkívüli erőfeszítéseket tesznek majd a jogállami rendszerből megmaradt dolgok szétzúzására. Kukába dobják a fékek és ellensúlyok utolsó maradványait, amelyek még a Netanjahuk és szolgáik kezébe kerülhetnek. Hiszen mindezt meg is ígérik saját maguk. Ennek megértéséhez csak arra van szükség, hogy nyugtató és hányás-zacskó segítségével meghallgassátok Dudi Amszalemnek és barátainak legfontosabb sértegetéseit.
“Eltaposnak, összezúznak, megragadnak, feloldanak, felrúgnak, száz tonna fehérítőt öntenek a rendszerre, kipucolnak, kisöpörnek, elkergetnek, kegyetlenkednek és visszaélnek, mindannyiunkat lehúznak a “vécékbe” (Amszalem, itt és itt, kimondta), “mindenkit végképp elüldöznek, foglyul ejtenek, és nem kegyelmeznek”.
Honnan tudhatom, hogy megtörténik ez? Már elkezdődött. Majdnem megtörtént. Uralma végének utolsó napjaiban Netanjahu elvesztette maradék önbecsülését, és megszabadult utolsó korlátai alól. Annak ellenére nevezte ki Ofir Akuniszt igazságügyi miniszternek, hogy a főügyész az eljárás során teli torokból azt kiabálta, hogy ez alaptörvény-sértés. Azt javasolta minden “farkasnak” és “leprásnak”, hogy legyen elsőként miniszterelnök-váltótársa. A legérzékenyebb és legfelsőbb pozíciókba (igazságügyi, belbiztonsági miniszter stb.) a legelvakultabb szolgáit nevezte ki az irányítása alá vetett fiatal képviselők közül. A végére meggyőzték arról, hogy az állam az ő nevére van bejegyezve a telekkönyvbe. Aztán megtörtént velünk a mostani csoda.
Még ha ez a kormány nem fogad el többé egyetlen törvényt sem. Még ha egy további reformot sem sikerül végrehajtania. Még ha ezentúl csak létezik, akkor is sokkal jobb lesz, mint az alternatíva. A logika egyszerű: amikor az alternatíva ennyire szörnyű, fenyegető és katasztrofális, akkor minden más jobb annál.
Az újabb választások azt jelentik, hogy visszatérünk abba a végtelen káoszba és zsákutcába, amely előző alkalommal abba a mocsárba sodort minket, amelyből alig tudtunk kimenekülni.
A Netanjahu vezette alternatív kormány megalakulása visszavezet bennünket a fent említett lehetőséghez. Ez ennyire egyszerű. De egyáltalán nem egyszerű. Mert ahhoz, hogy a szennyvíz fölött tartsuk a fejünket – melyben különben elmerülünk –, hogy folytatódhasson az egy éve itt történt csoda, nap mint nap meg kell küzdenünk érte. Ne vegyük biztosra. Harcoljunk foggal- körömmel, teljes szívvel és lélekkel. Nincs más út.
Megpróbálom összefoglalni a kormány első évét. Születésnapi ünnepség ez, amely bármelyik pillanatban temetéssé változhat. Kezdjük a kudarcokkal. Ennek a kormánynak jó néhány kudarca van. Az első: az alperes-törvények elfogadásának kudarca – és főleg, hogy meg sem próbálta (az a törvény, amely köztörvényes vádlottak kormányfői jelölését akadályozná meg – a szerk.). Ezt vagy közvetlenül a kormányalakítás után, vagy közvetlenül a költségvetés átadása után kellett volna megtenni. De a haverok húzták az időt. Mindig volt kifogás. Mindig voltak sürgősebb tennivalók. A hibán osztozik Bennett, Ajelet Saked (aki mindig is ellenezte az ilyen jogszabályokat), Lapid (aki nem erőlködött eleget) és Ganz, aki húzta az időt. Az egyetlen igaz ember a Szodomában: Eli Avidar képviselő, Szaár és Liberman támogatta, de Ganznak volt egy rendes spoilerje, Michael Bitton, aki láthatóan Netanjahut preferálja Ganz ellenében, és az eredmény előttünk van. A vádlott harsonái már a teljes felmentését ünneplik a bíróságon (ami távol áll a valóságtól), a jogállam soha nem tűnt ingatagabbnak, és csak elképzelni lehet, mi lesz itt, ha és amikor a feleség, a fiú és az alattvalóik mindenek ellenére visszatérnek a kormányhoz.
Újabb kudarc: az ingatlanárak. A kormány próbálkozott, tett is, a zsebébe nyúlt, tervet tett közzé, kezdeményezett, de mindez feloldódott a gazdasági történésekben. A globális tényezők (az európai háború, a nyersanyagok drágulása, a tengeri szállítás drágulása, a munkaerőhiány, a korona-járvány hatásának maradványa stb.) hozzáadódtak a helyi piaci kudarcainkhoz (és különösen a bürokráciához), és
az árak továbbra is szárnyalnak.
Remény forrása: egy új pénzügyi terv, amely valódi változást hoz: az állami földek értékesítése olyan vállalkozóknak, akik nem a legmagasabb áron nyernek (amit azonnal továbbgörgetnek a vevőknek), hanem a legalacsonyabb áron adják el a lakást. Ez egy okos terv, melynek jelentősen csökkentenie kell a lakások árait, és csorbítja az állam bevételeit is. Remélem, Libermannak sikerül majd végigvinnie.
A közlekedés terén is további kudarcok könyvelhetők el, főleg a tengeri kikötőknél a végtelen és felfoghatatlan sorbaállás folytatódása. A megélhetési költségek terén vegyes az eredmény: a megélhetési költségek emelkednek, de az enyhítő körülmények igen jelentősek. A világ többi részén erősebben, nagyobb intenzitással emelkednek az árak. Ugyanez vonatkozik az inflációra is, a kormány itt is a zsebébe nyúlt (például az üzemanyag jövedéki adójának csökkentésével), nyomást gyakorolt az importőrökre és reformokat vezetett be. Szinte semmi sem lett olcsóbb, de csökkentette az áremelések mértékét.
A kormány két legfigyelemreméltóbb kudarca, hogy képtelen volt kivéreztetni a méreg- és rágalomgyártó gépezetet, melyet Benjamin Netanjahu kiépített,
valamint az, hogy nem adott valódi választ a valós területeken és a virtuális arénában a sértések, fenyegetések, álhírek és zagyvaságok hullámára. Bennett miniszterelnök a héten beismerte, hogy tévedett, amikor úgy vélte, hogy Netanjahu méreg-gépezete leállítja a motort a kormány megalakulása után. Később azt hitte, hogy a költségvetés elfogadása után véget ér mindez, és újra tévedett. Nem értette, hogy ezt a gépezetet hatalmas, semmitől nem függő hatalmi és pénzügyi tényezők táplálják, finanszírozzák és csodálják (menj el a bátor Michal Shir Facebook oldalára, ott látható minden részlet). Szerintem az a fő hibája, hogy a hazugsággyárral szemben nem állított fel egyfajta alternatívát. Igazság-gépezetnek nevezném. Még akkor is, ha az igazság nem egyszerű, sőt fájdalmas.
A jelenlegi kormánynak nem sikerült megvetni a lábát a médiában, és a közösségi médiára sem gyakorolt befolyást. Ez a hibája. Létrehozóinak nagy része gyáva, akik ódzkodnak a frontális összecsapástól 300 km/h-val a bibizmussal és ügynökeivel szemben. Csak elvétve adnak interjúkat, általában a legkényelmesebb helyeken, visszariadnak a vádlott ügynökeivel való igazi összecsapásoktól.
Távol tartják magukat a forrásban lévő üsttől, fehér sapkával és csokornyakkendővel sétálnak a dzsungel közepén.
Őszintén kiérdemlik a közvéleményre gyakorolt nulla befolyásukat, képtelenek az őket szavazólapjukkal hatalomra juttató választóknak megtenni azt, amiért oda kerültek, ahova. Ez szégyen, nem kevesebb.
Ennek a koalíciónak van egy méltó sztárlistája, egyfajta A-listája olyan interjúalanyokból, akik tudják, hogyan kell verekedni. A legtöbbjüket alig hallani, és ha igen, akkor a kényelmes arénákban. Az a lényeg, hogy a háborút a nehéz színtereken nyerik meg. A bibista vagy a félbibista rádióműsorokban (bevallom, mint Yinon Magalnak és jómagamnak a programja). A koalíció tagjait, köztük a magas rangú minisztereket ott kellene hallani reggel, délben és este. És onnan beköltözni a tévéstúdiókba. És nem kell félni a nehéz kérdésektől. És védekezés helyett támadni. És indoklás helyett leleplezést. És ha a fejedhez vágják, hogy megígérted, hogy “nem ülsz Lapiddal” vagy “nem ülsz a Mereccel”, vagy “nem lépsz koalícióra az arabokkal”. Hiszen remek válaszaid vannak. Vannak eszközeid, adataid, számok és történetek, amelyek mind színtiszta igazságok, és ennek a kormánynak az életerejét demonstrálják. De nem léteztek, nem vagytok jelen, aztán pofonokat kaptok a közvélemény-kutatásokon. Szégyen, már mondtuk.
Kérdések és válaszok
Hogy továbblépjünk a kormányzati eredmények listájára, kezdjük Netanjahu egy éve és néhány napja mondott beszédével. Amikor ráébredt, hogy kudarcra van ítélve, és éppen kitépik az oltártól, amelyhez két egymást követő évre odakötötte magát. Amikor ő az az arc, amellyel senki sem hajlandó szövetkezni, senki sem hisz neki, jelentős partnerei és társai a távoli múltból már nem hajlandók megérinteni még hosszú bottal sem.
Ezt mondta, amikor ráébredt, hogy hamarosan egy olyan kormány alakul, amelyet nem ő vezet: „Egy ilyen kormány – mondta Netanjahu utolsó napjaiban – veszélyt jelent Izrael biztonságára, és veszélyt jelent Izrael jövőjére is. Ha ne adj Isten létrejön, szeretném, ha megértenék ezt, ha néhány napon belül megalakul, akkor Izrael Állam biztonsági kabinetjének ülésén együtt ül majd Jair Lapid, Nitzan Horowitz, Merav Michaeli és Tamar Zandberg. Gondolkozz el egy pillanatra, mit tesz ez az izraeli elrettentéssel? Milyenek vagyunk ellenségeink szemében? Mit fognak mondani Iránban? Mit fognak mondani Gázában? Mit fognak csinálni Iránban? Mit fognak mondani Washingtonban a kormányzat folyosóin?”
Köszönöm Netanjahu úr a kérdéseket. Térjünk át a válaszokra: mit tett ez az izraeli elrettentéssel? Megerősítette jelentős mértékben. Milyenek vagyunk ellenségeink szemében? Végre erősnek és elszántnak tűnünk. Mit mondanak Iránban?
Iránban többnyire halottakat temetnek el, bosszút esküdve és egymásnak motyogva, hogy ezek a zsidók megőrültek.
Mit mondanak Gázában? Kb. ugyanazt. Mi történik Gázában? Teljes a csend. Netanjahu idején 13 000 rakétát lőttek ki Gázából Izraelbe, évente átlagosan több mint 1000 rakétát. Bennettnél és Lapidnál egész évben 3 rakétát lőttek ki. Netanjahunál több százezer hold égett le a Gázai övezet környékén. Az elmúlt évben nulla mező égett le.
És az utolsó kérdés: és mit fognak mondani Washingtonban a kormányzat folyosóin? Még ott is teljesen mások a szavak. Biden történelmi látogatásra tart Izraelbe. A nukleáris megállapodást, amelyet alá kellett volna írni, nem írták alá. A kelet-jeruzsálemi konzulátust nem hozták létre. Mindez békésen történt, beszédek, fenyegetések, csörték és az amerikaiakkal fenntartott stratégiai kapcsolatok szövetének tönkretétele nélkül. Az Izrael és az Egyesült Államok közötti katonai, hírszerzési és politikai koordináció minden eddiginél magasabb, és Izrael nemzetközi státusza csodálatos módon javult. Köszönjük!
Külön érdemes szólni a zászlós felvonulásról, illetve arról, ami pontosan egy éve történt. Netanjahu szócsövei a “biztonsági erők javaslataival” mentegetik a tavalyi bohózatot (amikor módosították a felvonulás útvonalát, és a Hamasz mégis rakétázni kezdte Izraelt – a szerk.). Noha a bibisták az év nagy részében a biztonsági erők rágalmazásával foglalkoznak, hirtelen szentek szentje az ajánlásuk! Ez hasonló Netanjahu mentegetőzéséhez: „miért nem bombáztad le Iránt 2011-ben”? Mert a védelmi intézmények nem engedték. Néha „a Legfelsőbb Bíróság miatt”, vagy „az amerikaiak miatt”, vagy „a baloldal miatt”: módosulnak a kifogások. Mindig van kifogás.
A gyakorlatban a jelenlegi kormány olyan biztonsági szilárdságot és politikai elszántságot mutat, melyről a legutóbbi (Netanjahu-) kormányok csak álmodozhattak.
Bennett taktikája a zászlós felvonuláson egyszerű volt: jó előre, legalább három héttel korábban elhatározta, hogy a felvonulás az eredeti útvonalon vonul majd. Ezt nem a saját hangján mondta ki, hanem Omer Bar Lev belbiztonsági miniszternek adományozta a megtiszteltetést, hogy ne emelje a lécet és ne szülessen dráma. Ahelyett, hogy megvárta volna a biztonsági erők ajánlását, előre bevetette őket a küldetésbe. Kijelentette: a felvonulók menetelni fognak. Eszerint kell gondoskodni a megfelelő feltételekről. Ezzel egy időben az összes többi játékosnak üzenetet küldtek: a Hamasz megértette mi történne, ha rakétákat mernének lőni. Érzékeny egyeztetés történt Izrael szövetségeseivel a térségben, megegyeztek a jordániaiakkal, az amerikaiak képben voltak. A végén minden úgy ketyegett, mint az óramű.
Tavaly ilyenkor a jeruzsálemiek az óvóhelyekre futottak, a Kneszet abbahagyta az ülést, és szétszéledt a védett termekben, Izrael háborúba lépett Gázával (ami ismét döntetlennel végződött), Lod, Akkó és Jaffa leégett, és Izrael arabjai (egy csekély kisebbségük) fellázadtak. És most, ennek az embernek és lármás követőinek van pofája babrálni a vízforralóval.
Rehabilitáló kormány
Szóval mi volt itt egy éve? Egy olyan állam, amelyet elfogtak és túszul ejtettek egy vádlott jogi igényei miatt. Egy ország költségvetés nélkül. Elakadt kormányhivatalok. A harmadik szektor minden alapítványa és egyesülete elszegényedett. A vészraktárak kiürültek, és nem tudták feltölteni azokat. Korona-munkanélküliek százezrei. Több száz betöltetlen hivatal. Egy ország biztosok, vezérigazgatók, vezetők nélkül. Több százezer korona-munkanélküli a számtalan zárlat után. Negatív gazdasági növekedés. Soha nem látott, több mint 10%-os költségvetési hiány. Belső szakadás, amely bármelyik pillanatban polgárháborúvá fajulhat.
Mi történt a kormány felállása óta? A korona-válságkezelés nem kevesebb, mint példás volt. Követtek el hibákat, de összességében sokkal jobb, mint az előző kormány alatt. A döntések helyesek és bátrak voltak. Az ország minden lezárás és korlátozás nélkül túljutott az Omikronon és a többi hullámon.
A kormány elfogadta a költségvetést. Nem csak egy költségvetést, hanem egy jó költségvetést, amely lendületet adott a növekedésnek (8%) és megszüntette a munkanélküliséget.
A hiány több mint 10%-kal, minimális tizedesjegyre csökkent. Ezzel egy időben megváltozott a Hamasszal kapcsolatos politika. Egyrészt erőteljesen reagálnak minden egyes gyújtóballonra, másrészt gazdasági előnyök, az Izraelben munkába induló munkavállalók számának növelése. Az eredmény: szinte teljes csend.
A nemzetközi kapcsolatokat helyreállították. Lapid folytatta, amit Gabi Askenázi elkezdett, és helyrehozta specifikusan a külügyminisztériumot, és általában a külügyeket is.
A szövetség az Öböl-menti államokkal elmélyült. Jordániával kijavították a kapcsolatokat. Az Egyiptommal kötött szövetséget felfrissítették. A kapcsolatok Szaúd-Arábiával előrébb jutottak.
Aláírták az első szabadkereskedelmi megállapodást az Emirátusokkal. Jelenleg egy amerikai vezetésű regionális légvédelmi szövetségen és egy Izrael vezette hírszerzési-katonai szövetségen dolgoznak Irán ellen. Beni Ganz feltűnés nélkül a Netanjahu idejének álmos különcéből Mr. Biztonsággá vált. Irányítása alatt az első jelek szerint a mostani terrorhullám is holtponton van. Az arab szektorban óriási dolgok történtek: elfogadták az ötéves tervet, mely várhatóan végre csökkenti a szakadékokat, és milliárdokat fektetnek be az infrastruktúrába és az oktatásba ebben az elhanyagolt szektorban. Ez az első, történelmi ötéves terv közvetlen folytatása … Igen, pontosan annak, Benjamin Netanjahu tervének a folytatása, aki most terroristák támogatóinak és anticionistáknak nevezi ugyanazokat az arabokat.
A rendőrség lenyűgöző számokat mutat be mindenben, ami kapcsolatos az arab bűnözés elleni küzdelemmel, az emberölésekben (50%) és a lövöldözésekben (30%) a csökkenés.
Ez nem elég. Ez tényleg nem elég. Több pénzt kell költeni, több rendőrt kell bevinni, állítsanak fel gyorsabban polgárőrséget – vagy nevezzék bárhogy is –, annak érdekében, hogy hatékonyan és erőteljesen reagálhassunk vészhelyzetben, amely bármelyik pillanatban ránk zuhanhat.
Ez a kormány forradalmat idézett elő a kóserség ügyében. Nem, az ortodox kóserságot nem érte bántódás. De az ezzel kapcsolatos korhadt és korrupt monopólium megsérült.
A kormány 14 új település létrehozását hagyta jóvá a Negevben.
Megduplázódik – miközben ezeket a szavakat írom – a zsidó települések száma a Golán-fennsíkon. Ugyanazon a Golán-fennsíkon, amelyet Netanjahu majdnem visszaadott Aszadnak 2011-ben (olvasson erről Fred Hoff új könyvében, aki az amerikai közvetítő volt azokban az években Netanjahu és Aszad között).
A lényegi különbség ezen kormány és elődje között a stílusban van. Tudom, hogy ez klisé, de az „én és én és én” végtelen személyi kultuszából továbbléptünk a “mi”-re. Az „enyémről” áttértünk a „miénkre”.
A miniszterek reggel felkelnek, és értünk mennek dolgozni, nem a királyi családért.
Matan Kahana reformjai, Joáz Händel ereje (például a posta újraszervezése, és az egész ország hálózatba kapcsolása száloptikával), Chili Trooper csodás eseményei (amely kifejeződött a függetlenség napi fáklyagyújtó ünnepségen), Gideon Szaár nagyon szükséges jogi reformjai (a mérgezett fa gyümölcse, a Legfelsőbb Bíróság bíráinak meghallgatása, fegyverek keresése bírósági parancs nélkül, az engedély nélküli fegyvertartásért kiszabott büntetés súlyosítása, stb.), Ajelet Saked buldózere a Belügyminisztériumban (nem telik el hét anélkül, hogy alá ne írna egy újabb reformot), és Avir Kara miniszterhelyettes végtelen és fáradhatatlan munkája azokért, akik a politikába küldték. Nem, mindez nem magától értetődő.
Abbasz és a törpék
De mindenekelőtt leginkább ennek a kormánynak a lényege és léte a fontos. Hogy a bal- és a jobboldalnak sikerült egy asztalhoz ülni, együtt dolgozni, megismerni egymást. Saked ma már megérti, hogy Zandberg nincs az ő nézetén, baloldali és békepárti, de hazafi és cionista. És fordítva. Nir Orbach ismeri koalíciós baloldali szomszédait, és rájött, hogy nincs szarvuk és a hadseregben is szolgáltak (Jair Golan 35 évig). Mindezeken túl, Abbasz.
Manszur Abbasz. A legbátrabb ember az országban. Az ember, akinek van jövőképe,
és olyat tett, a vízbe mert ugrani, ami senkinek sem sikerült előtte.
Sajnos még így sem világos, hogy sikeresek leszünk-e. Sajnos Abbaszt törpék veszik körül. Partnerei a Raam pártban nem értik az idők nagyságát és a lehetőség törékenységét. Például Mazen Ganaim, aki Bnei Szahninból származik. Az arab, akit mindannyian szerettünk szeretni, aki édesdeden az együttélésről beszélt, aki elbűvölt minket egy arab focicsapat történelmi trófeájával, akik öregbítették az együttélés nagy fehér reményét. A fent említett Ganaim opportunista politikussá vált, csak az érdekli, hogy Szahnin következő polgármestere legyen. Remélem, magához tér, ő és a barátai. Mert az alternatíva, ahogy itt már elhangzott, rosszabb.
Az alternatíva, hogy visszatérünk a saját sarkainkba, hátat fordítunk egymásnak, és megállítjuk ezt a csodálatos folyamatot, mely most pereg a szemeink előtt, egy olyan folyamatot, amely tökéletes ellentéte a szélsőségességnek, a nacionalizmusnak. Mindkét oldal őrültjeinek erőfeszítése, hogy az izraeli-palesztin konfliktust az iszlám és a judaizmus közötti vallási konfliktussá alakítsák.
A következő válságig
Szóval boldog születésnapot a változás kormányának, amely az utolsó esély kormánya ahhoz, hogy meggyógyítsa ezt az országot, ahhoz, hogy megpróbálja elkezdeni kiüríteni a méreganyagokat, melyeket évek óta fecskendeztek bele.
Milyen esélyei vannak a túlélésre? Nem lehet tudni. Magasabbak, mint amilyennek kívülről látszik, de alacsonyabbak, mint kellene.
A végtelen válságsorozat utolsó válságát Gideon Szaár hozta létre. Éppen ő, aki mindenkinél jobban felelős a változásért, aki megnyirbálta a király esélyeit, egyik oldalról a másikra átadva a szükséges három képviselői helyet, és meghímezte a finom csipkeszövetet, amely később megszülte Lapid és Bennett segítségével, vezetésével és bátorságával a kormányt.
Azt hiszem, Szaárnak elege lett. Elfogyott a türelme. Ez azt jelenti, hogy le kell ülnie Netanjahuval? Nem. Ismerem Szaár hozzáállását Netanjahuhoz. Hozzá képest én egy bibista vagyok. Ez a Szaár ellen évek óta Netanjahu és megbízottjai által folytatott példátlan, őrült gyűlölet, zaklatás és rágalmazás kampánynak az eredménye. A tengeren, a levegőben és a szárazföldön. Egyértelmű ok nélkül. Csak azért, mert Szaárt erősnek, vezetőnek tekintik, mert zsinórban kétszer az első helyen mert végezni a Likud előválasztásán. Vajon igazak voltak a Szaár és Netanjahu emberei közötti kapcsolatokról szóló beszámolók? Attól függ, hogyan definiálja az „igaz” szót.
A hét elején a Radio 103-nak adott interjújában Szaár elmondta, hogy minden héten kap megkereséseket a Likudtól. A kérdés az, hogy mennyire komolyak az ajánlatok, és Szaáar hogyan viszonyul hozzájuk. Szaár politikus. A politikusok minden lehetséges tényezővel állandó kapcsolatban állnak. Lehetőségeket készíteni maguknak, alternatívákat, alternatív terveket és fiókba kerülő vázlatokat. Szaár a jelenlegi kormány megalakulásának előestéjén is kapcsolatot tartott fenn Netanjahu környezetével. Aztán néhány pici verembe dobta őket, olyanokba, melyeket csak ő (és Elkin) tudja, miként kell telepíteni.
Elfogyott a türelme. Az a baj, hogy Szaár hite a jelenlegi koalíció további működésében az utóbbi időben jelentősen lecsökkent. Valóban azt hiszi, hogy egyfajta vízválasztót jelent, ha nem tudja meghosszabbítani a vészhelyzeti szabályokat Júdeában és Szamáriában, a bürokratikus, műszaki szabályozást, melyről a Kneszet ötévente szavaz. Véleményem szerint tévedett, amikor megemelte a lécet, és azt a benyomást keltette, hogy ez egy casus belli. Mert ezzel lehetővé tette a Likud számára, hogy feláldozza az Idit Szilman nevű bárányát. Ha megbuktatja a kormányt, akkor Szilman ellene szavaz. Megéri nekik (kinek is? Szilmannak biztos nem).
Ez a válság jelenleg a megoldás hangjait is hallatja. A Raam párt megérti, hogy nem tudják elkerülni a szavazást. Ugyanez vonatkozik Rinawi-Zoabira is. Szilman a következő napokban megérti, hogy ez a törvény nem fogja megdönteni a kormányt, de ha ellene szavaz, az őt buktatja meg. Reális az esély arra, hogy a koalíció sikeres lesz ebben a válságban. A kérdés az, hogy miként és mikor tör ki a következő válság. Ha Bennett-Lapid kibírja a Kneszet nyári időszakát, akkor még minden lehetséges. Mindenkinek, aki számára ez fontos, ki kell vennie a kezét a zsebéből, ki kell lépnie a közönyből, felemelkedni a fotelből, és el kell kezdeni harcolni ezért a kormányért minden nap, egész nap, mindenhol. Nekünk nem lesz másik.
Héberből fordította Lévai Eszter
