Óva intett a törökországi utazásoktól Jair Lapid izraeli külügyminiszter, és hétfőn felszólította az izraelieket, hogy ne utazzanak Isztambulba, s ha már ott vannak, a lehető leghamarabb térjenek vissza – jelentette a Kan közszolgálati rádió hétfőn.
Lapid arra figyelmeztetett, hogy valós és közvetlen veszély miatt ne repüljenek Isztambulba, és ha lehet, akkor Törökországba sem, s ha már ott tartózkodnak, a lehető leghamarabb térjenek vissza Izraelbe.
A külügyminiszter azokra az iráni próbálkozásokra utalt, amelyekkel Iránból károkat próbálnának okozni a Törökországban lévő izraelieknek. „Ezek a terrorista akciók a szabadságra utazó izraeliek ellen irányulnak” – fogalmazott Lapid a pártja, a Van Jövő (Jes Atid) frakcióülésének elején az izraeli parlamentben, a kneszetben.
„Szándékosan izraeli állampolgárokat keresnek, hogy elrabolják vagy meggyilkolják őket” – vélekedett Lapid. A külügyminiszter kijelentései azon vasárnapi jelentés kapcsán hangzottak el, miszerint Törökország a közelmúltban leleplezett egy iráni osztagot, amely izraeli célpontok elleni terrortámadásokat tervezett az országban. A jelentés szerint izraeli biztonsági tisztviselők tájékoztatták török kollégáikat arról, hogy török földön izraeliek ellen támadást akartak végrehajtani, és segítségüket kérték a támadások meghiúsításához.
A támadásokat állítólag egy Törökországban működő iráni hálózat tervezte.
„Az elmúlt hetekben mindannyian óriási erőfeszítéseket tettünk, amelyek izraeliek életét mentették meg. Többen a hazatértük után úgy járnak közöttünk, hogy nem is tudják, hogy megmentették az életüket” – hangsúlyozta az izraeli külügyi tárcavezető a Haárec című újság hírportáljának értesülése szerint.
Lapid köszönetet mondott a török kormánynak azon fáradozásaiért, amelyeket az izraeliek életének védelmében tett. „Vannak olyan kockázatok, amelyeket nem szabad vállalni” – figyelmeztetett a politikus.
Jeruzsálem május végén már hivatalosan azt ajánlotta Izrael polgárainak, hogy csakis nélkülözhetetlen esetekben utazzanak Törökországba, s a mégis oda tartóknak szigorú óvintézkedéseket kell tenniük: kerülniük kell az érintkezést külföldiekkel, és óvakodniuk kell az ismeretlenektől érkező ajánlatoktól és megkeresésektől.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója