Naftali Bennett egy év alatt megmutatta, hogy képes rá, már rég nem Netanjahu pincsije, végleg letépte magáról az izraeli jobboldalt évtizedekre gúzsba kötő Münhausen-Machiavelli bilincseit. Közben elvesztette pártja vezérkarát, akiknek szemén még mindig ott a hályog – vagy csak bedőltek a fake-közvéleménykutatásoknak, mert bizony ilyet is tudnak –, és a Bibi-akolban remélik karrierjük folytatását. Pedig egy percre nem adta fel jobboldali elveit, sőt, azokat hihetetlenül sikeresen gyakorolta.
Emelt fővel és zászlóval
Például szemben az őt folyamatosan, Al Capone módszereivel akadályozó és alázó Netanjahuval – miért is? mert bele mert ülni a székébe? – idén megtartotta a zászlótáncoltatást az óváros arab negyedében, miközben a Hamász már azt sem tudja, hogy mi az a bőröndökben érkező katari pénz, és mégis kezesbárányként viselkedett. Egy rakéta nem sok, annyit sem mertek kilőni. Tavaly a Netanjahu-féle káosz/cirkusz idején nemcsak messze kerülték a jobboldali zászlólobogtatók az arab negyedet, de jöttek a gázai rakéták is dögivel, még Jeruzsálemre is. Ennyit a jobboldaliságról, a sikeres országvezetésről, csak úgy összehasonlításképp.
Vette a globális kihívásokat
Ha már összehasonlítunk, jöjjön a gazdaság. Manapság mind sírunk – jogosan – a drágaság miatt, de ehhez éppenséggel semmi köze a kormánynak, a vádakat tessék elküldeni a koronának és Moszkvába. Az egész világon mennek fel az árak, sok-sok milliárdba fájtak a karantének, a gazdasági megszorítások a járvány miatt, és legalább ennyibe fáj a fasiszta orosz diktátor Putyin háborúja Ukrajna ellen. És ezt mind mi (is) fizetni fogjuk, akár tetszik, akár nem.
Pedig Bennett kiválóan vette a korona-akadályokat is, újabb zárlat nélkül vészeltük át az omikront, miközben a kórházak világszínvonalon fogadták a betegeket, akiknek esélyt adott a továbbra is ingyenesen és egyszerűen felvehető Pfizer-oltás, aki pedig oltás és járványtagadó konspirációs elméleteket gyártó elmebeteg, az csak magát okolhatja (de az ellátást természetesen ő is ugyanúgy megkapja!). Éppen az újabb, hatodik hullám kezdetén járunk, és az élet megy tovább, világviszonylatban kevés a halott és sok az oltott, s mindez különösebb csinnadratta nélkül. Lám, működik az ország és az egészségügy a Netanjahu idején megszokott este 8-as, a híradó kezdetére időzített, de hírérték nélküli kormányfői hisztérikus fejrázogatós handabandázás nélkül is, mindenki dolgozik, köszönik, jól vannak.
Az utóbbi évnek egyik legfőbb érdeme, hogy a Bennett vezette kormány rendbe tette a gazdaságot. Avigdor Liberman kiválóan vizsgázott pénzügyminiszterként, nem csak elfogadták a költségvetést a káosz évei után, hanem sikerült szinte nullára lefaragni a költségvetési hiányt is. Végre oly sok év politikai manipulációi és ejtőernyős kinevezései után minden minisztérium szakszerűen működhetett, kiváló döntéseket hoztak, kiváló törvényeket fogadtak el például a fogyatékkal élők megsegítésére. Minden működött. Egy év alatt többet tettek, mint Netanjahu összes kormánya együtt, s mindezt média-cirkuszok és állandó politikai botrányok nélkül, csendben, fegyelmezetten. Együtt a jobboldali, a centrista és a baloldali miniszterek, és az arab Raám párt vezetője, állandó egyeztetéssel, párbeszéddel, konszenzussal. Ilyen is van.
Irán Irán Irán
Az iráni doktrína az egyetlen talán, ahol Bennett még mindig Netanjahu nótáját fújja, noha számos kiváló biztonságpolitikus, egykori tábornokok és moszadosok szerint egyáltalán nem volt rossz az az Obama kötötte egyezmény. De Bibi Trumpot az orránál vezetve megpuccsolta a nemzetközi megállapodást, és ez már a veszett fejsze nyele. Bennett mégis, itt is bizonyított, sikerre vitt egy nem biztos, hogy jó elképzelést, és ügyesen, az USA magunkra haragítása nélkül megakadályozta az egyezmény megújítását. (Persze, nincs „mi lett volna, ha…”, de nagy összegben mernék fogadni rá, hogyha Netanjahu lett volna ebben az időszakban az ország élén, akkor teljesen szétveri Izrael Washingtonnal korábbi viselkedése ellenére még megmaradt kapcsolatait, és mégis aláírták volna a megállapodást Iránnal.)
Belülről bomlott
Mindeközben egyre fogyott körülötte a levegő, és saját koalícióját éppen saját pártja verte szét. Persze nem elhanyagolható a többi „lázadó” képviselő sem, álljon itt szégyenlistájuk: Ghaida Rinawie Zoab (Merec), Michael Bitton (Kék-Fehér), Mazen Ghanaim (Raám). De a szétesést Bennett Jamina pártjából Amiháj Shikli kezdte, aki már be sem lépett a koalícióba, Idit Szilman követte. Saját maguk kotyogták ki, hogy a dezertálásért neki egészségügyi tárcát, férjének pedig zsíros állást ígért – mellesleg az izraeli törvények szerint büntetendő, megvesztegetésnek számító módon – Netanjahu.
A folyamatra, a nagykoalíció halálára Nir Orbach tette rá a pecsétet, amikor hétfőn bejelentette, hogy szerdán támogatni fogja a Likud indítványát a kneszet feloszlatásáról. Ekkor már nem maradt más választás, mint elébe menni az eseményeknek, és kormányoldalról meghirdetni a választásokat. Orbachnak is befutó helyet a Likud listáján, s miniszteri tárcát ígértek Netanjahuék, ezért is börtön jár a helyi törvények szerint, csak az nem világos, miért nem indul meg a nyomozás? Mivel az események felborították a menetrendet, s már nincs szükség Orbach szavazatára, a Likud már közölte, hogy nincs náluk hely Orbachnak. Kétlem, hogy valaha Bennett, vagy más pártelnök a saját listájára tenné az árulót. Hasonló sors vár Idit Szilmanra és Siklire, bár csekély vigasz, de mind búcsút vehetnek a kneszettől jó időre, talán örökre.
Szarvashibák
Bennett nem vette észre, vagy nem tulajdonított jelentőséget a Netanjahu-féle hazugsággyárnak, amely egy évig három műszakban ontotta magából a fake newsokat, a rágalmakat, a hazugságokat és a manipulációt, és vádaskodásával ellehetetlenítette saját pártja képviselőinek életét. Időben szembe kellett volna szállni ezzel a hatalmas pénzekből működtetett Bibi-művekkel, életműve saját szempontjából egyetlen sikeres alkotásával.
Bennett egyre magányosabb mensché vált, hiába szavahihető és tisztességes, hiába kormányzott sikeresen, hiába viselkedett emberségesen ebben az intrikákkal átszőtt világban. Pártja hat kneszet képviselőjéből hármat elcsábítottak a szirének, s hajója megfeneklett. A Jamina másik vezéralakja, Ajelet Saked szemén is mindmáig ott a Bibi-hályog, vele sem várható a további együttműködés, miután ő akadályozta meg az egyéves kormányzás alatt a demokrácia védelmében megígért legfontosabb törvényeket, a mindössze két miniszterelnöki időszakot, és hogy köztörvényes vádlott ne lehessen kormányfő Izraelben. Ahogy már ma sem lehet buszsofőr, iskolaigazgató, de miniszter sem. Ha ezt törvénybe iktatták volna, most nem leselkedne ismét a demokrácia szétverésének veszélye az országra.
Megint sorsfordító választások jönnek
A várhatóan október végi újabb parlamenti választás ismét sorsfordító lesz az ország számára. A peronizmust, a puha diktatúrát, a szabad rablást, a korrupciót választjuk, vagy megőrizzük az országalapítók tiszta szándékait, és példás társadalmat építünk itt a homokdűnéken megtartva a demokráciát, a bíróság függetlenségét, a fékeket és az ellensúlyokat, a kisebbségek védelmét, az emberi jogokat.
A másik út is világos, vannak rá bőven példák. Ezúttal helyezzük lelki szemeink elé mondjuk Magyarország helyett Argentínát. A múlt század húszas éveiben még az USÁ-val álltak egy szinten gazdaságilag, a nép jólétében, azonban Peron, majd halála után a peronizmus miatt lecsúsztak. A demokrácia szétverésének ugyanis nagy az ára: máig tévúton járnak, ma is peronista párt kormányoz, s fuldokolnak saját korlátaikban, a korrupcióban, a szegénységben.
Újságíró
