Szálloda a zsidó és keresztény történelem keresztútján
Migdal nevét már akkor megjegyeztem, amikor turistaként először jártam Izraelben. Örömmel kötöttem a már ismert Magdaléna nevet a héber migdal, torony szóhoz és a busz ablakában elsuhanó településhez.
35 év telt el, mire valóban megérkezhettem Migdalba, megszállva a Magdala hotelban. Meglepődve és örömmel vettem tudomásul, hogy a szálloda étterme nem kóser. A szálloda sokkal drágább volt tibériási társainál, de hosszú évek izraeli tapasztalataira alapozva választottam, mely szerint foglaláskor nem a csillagok, hanem a felújítástól vagy nyitástól számított évek száma a mérvadó. Újfent meglepődtem, mikor kiderült, hogy a franciaágyas szobák majd kétszeresébe kerülnek, mint a „twin”, azaz ikerágyasok. Az egyszemélyes ágyak pedig önmagukban is majdnem kétszemélyes méretűek a 140 centiméteres szélességükkel. Tehát az árakat nem a szobák mérete, hanem valami más, egyelőre érthetetlen ok befolyásolta.
A szállodába érkezve a másság öröme, a furcsaságok sorozatára való rácsodálkozásba fordult. A lobbiban egy hatalmas régészeti leletnek tűnő kőmedence fogadott, amit azonban hiába jártam körbe, semmilyen magyarázó táblával nem látták el. A parkba kilépve bal oldalt, az U alakú épület legvégén bújt meg a szálloda méreteihez képest kicsinyke medence. Hátsó sarkánál már rozsdásra öregedett betonszerkezet molinóval fedett torzója emelkedett. A kupolaszerű toldalékból arab tulajdonosra tippeltem, akinek útközben elfogyott a pénze az építkezéshez. Jobb oldalt srégen szemben az annál impozánsabb méretű templom büszkélkedett. A park végét csodálatos látványként, maga a Kineret lágyan fodrozódó vize és az azt ölelő éles vágású ormok zárták. A partig sétálva, a víz mellett oltárra emlékeztető asztal, melyről közelebb érve kiderült, hogy tényleg az, körbe durván ácsolt padokkal. Szerettünk volna megmártózni a tóban, azonban táblák intettek, hogy tilos. De még a figyelmeztetésnél is nagyobb visszatartó erővel bírt a kiábrándítóan piszkos, szeméttel teli part. Visszafelé megálltunk a templom modern épületénél, melynek eklektikus, talán empíre vagy klasszicista stílusa ellenére is szimpatikus arányai voltak, de belépve a kupolával fedett levegős előtérbe, a falfestmények naivsága ismét rossz pontok sorozatát vésette be velem a képzeletbeli értékelő füzetbe.
És ezen rosszpontok száma csak nőtt, mert a szálloda teli volt a menedzsment szakmaiságát megkérdőjelező hibákkal, melyek arról tanúskodtak, hogy a szépen kivitelezett épületet nem jól kezelik. A szobák megrepedezett gipszkarton falai. Olcsó, oda nem illő műanyag WC kefe és szemetes. A gyönyörű terméskő mosdó ügyetlen modellező pasztával való javítása. A teraszok szakadt drótszékei, mind olyan részletek, melyek megengedhetetlenek egy ilyen árfekvésű szállodában.
De hamarosan az interneten rátaláltam e furcsaságok okára. A területet, egy mexikói katolikus lelkész, a Jeruzsálemi Notre Dame Pápai Intézet Szentszékének élére II. János Pál pápa által kinevezett Juan María Solana atya 2005-ben vette meg, és építtette eredetileg zarándokoknak, a 150 szobás pazar „vendégházat”, gondolom kifejezetten jómódú hívők számára. Solana atyáról, kapcsolatáról a pápa által szentesített projekttel, csak hosszas keresgélés után találtam adatokat spanyol nyelven. Azonban a nyitáskor kitörő, és a turizmust vagy két évre eltörlő korona járvány rákényszerítette a rendet, hogy kibővítsék profiljukat, ahogy a szálloda izraeli igazgatója fogalmazott. Az izraeli turizmus szükségleteihez igazították, családok fogadására is alkalmassá tették, és utólag egy medencét is kialakítottak a parkban. A szobák furcsa árszabását tehát az okozhatja, hogy eredetileg a jámbor, önmegtartóztatást feltételező zarándokoknak kialakított kétágyas szobákat kellett átszabni párok részére, (az ágyakat eredetileg beépített szekrényelemekkel tették összetolhatatlanná) és vagy pénzügyi, vagy más megfontolásokból egyszerűen nem sikerült megfelelő számban átalakítani franciaágyas szobákat.
Az étteremben másnap találkozhattam is a papok csoportjával, akiknek a svédasztalhoz legközelebbi asztalokat tartották fent. „Elsőkből lesznek az utolsók” – mosolyogtam meg őket. Hirtelen azt is megértettem, hogy a szállodában megtapasztalt hiányosságokért, a világi ügyekben járatlan tulajdonos, előlünk rejtett, az egyházi belső bürokrácia, kontraszelekció által befolyásolt, az üzemeltetéssel kapcsolatos praktikus megfontolásokat felülíró döntései lehetnek a felelősek. A szálloda a vallási szervezetnek való teljes alávetettsége okán a korai romlás jeleit mutatja. A szépen kivitelezett épület az utóbbi két évben sajnálatosan nemcsak a kiadandó szobák árából vesztett, de minőségükből is.
A főépület mellett, a lobbiból, ahol minden jelzés és információ nélkül, mégis a hajdani kétezer éves piactér ékköve, a nagy halas-medence elmozdított és helyreállított építményében csobog a víz. Egy üvegfallal odébb, a szállodával egybenőve, tetővel fedetten látható a feltárt zsinagóga, a közepén az egykor a Tanahot tartó kőasztallal, mely oldalát többek közt, szinte egyedülállóan, a második templom menóráját mintázó faragvány díszíti. A város akkoriban igen jelentős volt, ez volt a tó legnagyobb települése és hatalmi központja. A településen élők jellemzően halászattal foglalkoztak. Magdala Nunia imaházában (Tiberiast csak i.sz.17-ben alapították) minden bizonnyal a szakadár, lázadó rabbi Jósua is sokszor járt. A városban, ahol feleségével, Mirjammal találkozott, kit később Magdalai Mirjámként, azaz Mária Magdolnaként emlegették a magukat keresztényeknek nevezők.
A szálloda építkezését megelőző ásatásokon, melyről magyar nyelven is olvashatunk itt, egy pezsgő életű kereskedő, kikötő, halász város romjaira bukkantak. Feltárásra kerültek többek közt, a halak sózására szolgáló, élő halak tárolására épített medencék, a piactér, módos polgárházak saját mikvékkel, és a már említett zsinagóga.
A város szülötte volt Iosephus Flavius is.
A parkban álló templom összes jelképes, amatőr, máskor közhelyes, giccses dekorációjával ellentétben az épület sarkában egy egész jól megformázott terhes női szobor áll, középkorias ruhában. Ezt az alkotást sem kíséri semmi magyarázat, de az internetről minden megtudható, így kiderült, hogy igen, ő a terhes Magdaléna. Így ez egy igazi apokrif, hitelt adva az újra és újra fellángoló pletykáknak, miszerint Jósuának, azaz a későbbiekben elferdült nevén Jézusnak mégis csak született gyermeke, Sára.
Az interneten tovább kerestem a magdalaiak Mária Magdaléna értelmezését, és ráleltem a Magdala Institutra (A Magdala Hotel felületéről nincs átvezető link a hasonló tipográfiáju Magdala.org-ra), ahol leginkább azt a fajta, tipikusan tartalom nélküli szöveget találjuk, mely egyértelműen azonosíthatóvá teszi azon szervezetek írásait, melyek kerülni akarnak valamilyen okból számukra kényes, tárggyal mégis összefüggő kérdéseket, és ezért hosszan, körülményesen, unalmasan félrebeszélnek. Pedig milyen öröm tudni, hogy a két évezreden át csupán könnyűvérű prostituáltként számon tartott „bűnbánó” Mária Magdolnának Ferenc pápa visszaadta az őt megillető megbecsülést, az Apostolok Apostolának nevezve.
Mit is szólt volna Jézus, ha tud róla, hogy feleségét a későbbi követői egyszerűen lekurvázzák?
Tamar Weissman The Times of Israel-ben, angol nyelvű testvér-lapunkban megjelent blogjával ellentétben én nem hiszek abban, hogy a templom nevét adó „Duc In Altum” Simonnak szóló jézusi felszólítás, a „mélyre vesd ki a hálód”, az eltévedt zsidó lelkek kifogásának szándékát jelentené. És igazából az se aggaszt, hogy az első századi zsidó település utcájának köveit, egy mai keresztény templom alagsorába lépve kell megnéznem.
Annál inkább elgondolkodtató a romok, de éppúgy a modern építmények magyarázó, szakszerű leírásának, megnevezésének teljes hiánya. Az írásbeliség következetes mellőzése. A szálloda létrehozása okának, tulajdonosi hátterének elhallgatása. Szintúgy érthetetlen, hogy sem a helyszínen, sem a szálloda hivatalos online felületén nem található adat arról, hogy a Katolikus Egyház a tulajdonosa és üzemeltetője a komplexumnak, és hogy tevékenységével igen is vannak szakrális, vallási szándékai. Mindezek a körülmények gyanút ébresztenek ott, ahol éppen bizalmat kéne kelteniük.
Ennyit az örömről, hogy végre egy olyan szállodát találtam Izraelben, ahol nem érvényesül a zsidó vallási hegemónia, a vallási szabályok kötelező ráerőltetése mindenkire.
Festőművész
