Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

1942. november 23-án a Davar című lapban jelent meg a hír: „a nácik megkezdték a zsidók villámgyors megsemmisítését”. 1942 folyamán azoktól, akiknek sikerült megszökni a lengyelországi gettókból, elért a jisuvba a németek működéséről, a szisztematikus népirtásról szóló hír, és megszületett a döntés, hogy növelik a Hagana brit hadseregbe bevonult tagjainak részvételét a hadsereg illegális tevékenységében, és bevetik őket Európában. 1943 januárjában a Hagana vezetője, Elijahu Golomb és a Palmah parancsnoka, Jichak Sade azzal a példátlan tervvel állt elő, hogy dobjanak le Európában egy ötszáz–ezer fős harci egységet, amely a helyiekkel közösen megszervezi a németek elleni Haganát, és ezzel párhuzamosan próbálkozik a zsidók mentésével. Senkinek fogalma sem volt a tényleges európai helyzetről, és ki gondolta volna, hogy léteznek táborok, ahol gázkamrákban és krematóriumokban naponta zsidók ezreit semmisítik meg. A jisuv tervére a koronát a brit hadsereg különleges egységeiben szolgáló ejtőernyősök és távírásztisztek küldetése tette fel 1943 és 1945 között. Mivel a jisuvnak nem volt lehetősége önálló tevékenységre, arra kényszerült, hogy szorosan együttműködjön a brit titkosszolgálattal, amely európai földalatti mozgalmat működtetett, és a fogságba esett szövetséges katonák kimentésén ügyködött. 1942-ben a Szochnut azzal a kéréssel fordult a brit parancsnoksághoz, hogy vonja be a jisuvból bevonuló katonákat a különleges egység (Special Operations Executive, SOE) mentőakcióiba és néhány, a megszállt országokban az ellenséges vonalak mögött folytatott hírszerző tevékenységbe, különösen a Balkánon, ahol ekkoriban még léteztek nagy zsidó közösségek.

1943 elején, bár kezdetben húzódoztak, megértették az angolok, milyen lehetőség rejlik a zsidó önkéntesekben, akik a balkáni országok állampolgárai, illetve románul, magyarul, olaszul, szlovákul beszélnek, minden ügynöknél jobban ismerik a helyi terepet, ejtőernyős- és távírászkiképzésre alkalmasak. A katonai hírszerzés hadifoglyokért felelős részlege, az M19 jelölte ki a felügyeletével küldetésbe indított ejtőernyősök kevés eséllyel végrehajtható feladatát: szökött hadifoglyokat és ellenséges területen bujkáló angol katonákat mentsenek. Mindkét fél ismerte és jóváhagyta az önkéntesek kettős feladatát: brit ügynökök, és zsidó küldetést hajtanak végre. A jelölteket a Palmah német és balkáni részlegéből, a jisuv brit hadseregben szolgáló önkénteseiből, az ifjúsági halucmozgalom és kibucok tagjaiból választották, akik nem sokkal korábban alijáztak a célországokból. A Szochnut az alijáért felelős hivatallal és a Haganával együtt különleges bizottságot hozott létre, ez a bizottság végezte a sorozást. A jelentkezők nyelvtudását, földrajzi ismereteit vizsgálták meg, állóképességüket kritikus helyzetben és életveszélyben, elkötelezettségüket, technikai és fizikai felkészültségüket. A gyorsított kiképzés gyors cselekvőképességet, alkalmazkodást, bátorságot követelt.

Kétszázötvenen jelentkeztek a jisuvból a brit hadsereg különleges alakulatába, száztízen végezték el a kiképzést. Távírászok, hírszerzők, ejtőernyősök lettek Egyiptom, Ramat-David és az olaszországi Bari kiképzőtáboraiban, technikai és bevetési nehézségek miatt csak harminchármat dobtak le ejtőernyővel, a többiek más utakon jutottak be a célországokba. Magyarországra három ejtőernyős, Szenes Hanna, Goldstein Ferenc és Joel Palgi ment. Öten Szlovákiában a partizánok közé vegyültek, és részt vettek a szlovák nemzeti felkelésben, Reik Haviva, Cvi Ben-Jaakov, Reisz Rafael (Rafi), Aba Berdicsev, Hermes Haim. Hatan Észak-Olaszországba mentek, a legismertebb Enzo Sereni, akit idősebb kora ellenére dobtak le, elfogták, és a dachaui koncentrációs táborban pusztult el. Ketten Bulgáriában, kilencen Romániában működtek, tízen a jugoszláv partizánokkal harcoltak a brit összekötő egység keretében. Ketten Ausztriában és Franciaországban voltak. Israel Maharik erec-izraeli orvost több alkalommal is ledobták a partizánok erdős területein.

Úgy tervezték, hogy az ejtőernyősök lesznek az elővédek, és utánuk nagyobb erőket küldenek, de részben az angolok ellenérzései, részben a bevetésekkel kapcsolatos, megoldatlan akadályok miatt erre nem került sor. Három női ejtőernyőst indítottak a küldetésbe: Reik Havivát, Szenes Hannát és Surika Bravermant. Havivát társaival, Reisz Rafival és Cvi Ben-Jaakovval együtt Szlovákiában kivégezték. Szenes Hannát katonai per után a Margit körúti fegyházban végezték ki. Surika a partizánok között működött, segített zsidók szöktetésében, és visszatért a Samir kibucba. A jugoszláviai partizánok területére dobták le őket, hogy onnan átjussanak Romániába és Magyarországra.

- Hirdetés -

Íme, néhányuk története.

Az első ejtőernyős, Perec Rozenberg távírász- és morzeszakértő Magyarországon született, 1942-ben önkéntesként került a brit hadseregbe, felismerték kiváló műszaki képességeit. Ejtőernyős-kiképzés után ellenséges területen a brit hadsereg különleges egységénél szerb–horvát ügynökök kémtevékenységét irányította. 1943 májusában egy brit kommandós felderítőegységgel dobták le a montenegrói Durmitor-hegységben, hogy csatlakozzon Tito partizáncsapatához, és hamarosan az egyik vezető katonai tanácsadója lett távírászi és hírszerzési kérdésekben. A háború végén visszatért Erec-Izraelbe, a hírszerzés és a technológia terén szerzett tapasztalatait és szakértelmét a hadseregnél és az iparban kamatoztatta. Kairóban részt vett az ejtőernyősök, többek között Szenes Hanna felkészítésében.

Szenes Hanna Budapesten született és nevelkedett. Apja, Szenes Béla ismert író Hanna gyerekkorában elhunyt. Hanna 1939-ben alijázott, a nahalali mezőgazdasági iskolában tanult, majd csatlakozott Szdot-Jam kibuc alapítóihoz. 1944. március 13-án, kimerítő felkészülés után barátaival, Jona Rosennel, Aba Berdicsevvel és Reuven Dafnival együtt Jugoszláviában dobták le. Szenes Hannának és Rosennek Magyarországra, Aba Berdicsevnek Romániába kellett átjutnia. Reuven Dafninak, aki Jugoszláviában született, és jól ismerte a terepet, jutott a feladat, hogy fogadja a zsidókat, és juttassa át őket Olaszországba. Az ejtőernyősök néhány napi menetelés után eljutottak a partizánok főhadiszállására. Dafnit és Szenes Hannát horvát partizáncsapathoz küldték. Három hónapot töltöttek velük, csatlakozott hozzájuk a Hasomer Hacair két tagja, egy francia katona és egy fiatal keresztény lány, akivel Szenes Hanna személyazonosságot cserélt. Goldstein Ferenc és Joel Palgi bevetésére egy hónappal később került volna sor. A terv szerint Jugoszláviában kellett volna földet érniük, átszökni a magyar határon, a brit sereg hírszerzőjeként működni, segíteni a magyarországi zsidóság mentésében.

Háttérként néhány fontos tény a magyarországi zsidóság szervezeteiről az ejtőernyősök küldetése idején: 1943 végén a Szochnut vezetősége Konstantinápolyban kinevezte a magyarországi Hagana parancsnokává a Mentőbizottság tagját, doktor Schweiger Miklóst. Feladata részeként 1944 elején kapcsolatba lépett Kasztner Rezsővel, hogy megvitassák a Szochnut egyik tagjának tervét: a Hagana tisztjeit küldenék Erec-Izraelből Magyarországra.

1944. április 4-én, két héttel azután, hogy a németek megszállták Magyarországot, egy SS-különítmény azzal a céllal érkezett Schweiger lakóhelyére Szabadkán, hogy letartóztassa. A Gestapo budapesti börtönébe zárták, onnan július közepén a mauthauseni megsemmisítőtáborba deportálták. Schweigert és Kasztnert a Szochnut a magyarországi Hagana hívének tartotta, és nevüket, címüket a brit parancsnokság átadta a három ejtőernyősnek, Szenesnek, Palginak és Goldsteinnek, hogy szükség esetén vagy személyes védelemért hozzájuk forduljanak, amikor átlépik a magyar határt, és megkezdik tevékenységüket. A tragikus valóságból megértjük, hogy Schweiger sorsa alakulása miatt nem tudta betölteni feladatát, Kasztner pedig nem igazán felelt meg a Hagana, a Szochnut és a három ejtőernyős elvárásainak, de ennek kifejtésére nem ez a megfelelő hely.

Március 19-én Magyarországot megszállta a német hadsereg, és a helyzet gyökeresen megváltozott. Nem egy németekkel szövetséges országba, hanem egy németek által megszállt országba kellett átszökniük. Bár társai figyelmeztették Hannát, és Dafnival is megegyezett, hogy három hétig vár rá, június 9-én mégis úgy döntött, hogy három kísérőjével átlépi a magyar határt. A határ közelében elfogták, és rádiókészüléket találtak nála. A németek kegyetlenül megkínozták, az ügynökök küldetéséről és a partizánokkal való kapcsolatáról vallatták. Mivel nem tört meg, átadták a magyar rendőrségnek, amely Budapesten bebörtönözte. Kémkedés és hazaárulás vádjával állították bíróság elé. A gyötrelmes vallatások ellenére sem vallott az ejtőernyősök küldetéséről, és kegyelmet sem kért, bár a lehetőséget felajánlották neki. A börtönben találkozott anyjával, Szenes Katóval, akinek fogalma sem volt lánya küldetéséről. 1944. november 7-én, miután bűnösnek találták, és huszonharmadik életévét betöltötte, egy kivégzőosztag a börtön udvarán kivégezte. Dafni hat hetet várt Szenes Hannára hiába. Megértette, hogy valami történt vele, mivel megszakadt a kapcsolatuk. Sikerült kijutnia a hadműveleti területről, és sikerrel eljutott Kairóba. Kérésére csatlakozott a Zsidó Brigádhoz, és folytatta cionista tevékenységét.

Dafni 1936-ban alijázott, egyike volt Ein-Gev kibuc alapítóinak. A háború után az Egyesült Államokban Izrael Állam konzulja, 1995-ig pedig a Jad Vasem vezetőségének elnökhelyettese volt. Nem sokkal azelőtt, hogy Szenes Hanna elindult a magyar határ felé, átadta Dafninak egy cédulán a később ismertté vált versét, a Boldog a gyufát, és kérte, ha nem térne vissza, juttassa el a barátainak a Szdot-Jam kibucba. A történelmi pillanatban, feszült légkörben Dafni haragudott, hogy Hanna elindul a határ felé, és a cédulát dühösen a bokrok közé dobta. Ahogy továbbment a csalitosban, hirtelen érezte, meg kell keresnie a cédulát. Visszament, kereste és megtalálta. Amikor visszatért Erec-Izraelbe, eljuttatta a verset Hanna barátainak. Köztük Jona Rosennek, aki Erdélyben született, és 1939-ben alijázott. Belépett a Palmahba, részt vett a magyarországi mentési akcióban. A magyar rendőrség letartóztatta és bebörtönözte, majd visszatért Erec-Izraelbe. Részt vett a függetlenségi háborúban és a Maagan kibuc alapításában.

Mi történt Joel Palgival és Goldstein Ferenccel?

Joel Palgi Erdélyben született, 1939-ben alijázott, Maagan kibuc egyik alapítója volt. Goldstein Ferenc is Erdélyből alijázott tizenhét éves korában, és Afikim kibuc ifjúsági csoportjához került. Ott ismerkedett meg a nála néhány évvel idősebb Jona Rosennel és Joel Palgival, akik később a küldetésben társai lettek. Maagan kibuc alapítóihoz csatlakozott. Ifjú kora ellenére bekerült az ejtőernyősök közé, mert különösen bátornak és elkötelezettnek találták, magyarul is, románul is beszélt, ez a küldetés szempontjából kulcsfontosságú volt. 1944. április 13-án Goldstein Ferencet Joel Palgival együtt ledobták Jugoszláviában, és a határátlépés idejére várakozva a jugoszláv partizánok akcióiban vett részt. Két hónappal később, nem sokkal azután, hogy Szenes Hanna átlépte a határt, mindketten átszöktek Magyarországra. Palgit, ahogy Szenest is, azonnal elkapták, de Goldsteinnak sikerült ideig-óráig Budapesten megbújnia azok között a zsidók között, akik arra vártak, hogy a Mentőbizottság és a hatalom közti megállapodás értelmében Spanyolországba vigyék őket. Megdöbbenésére itt találkozott a szüleivel, akik arra készültek, hogy végül Erec-Izraelbe mennek, úgy sejtették, hogy a fiukat ott találják. Goldstein lemondott arról, hogy szüleivel együtt hagyhatja el Magyarországot, elbúcsúzott tőlük, lehetőséget keresett bebörtönzött társai kiszabadítására. A Gestapo és a magyar rendőrség elkapta, kegyetlen kihallgatások után Németországba, az oranienburgi koncentrációs táborba deportálták, 1945. március 1-én kivégezték.

Joel Palginak sikerült megmenekülnie. Miután Európából visszatért Erec-Izraelbe, számos feladatkört töltött be, többek között az izraeli hadsereg ejtőernyős-alakulatának első parancsnoka volt.

Hasonló küldetéssel ért földet Szlovákiában Aba Berdicsev, miután Jugoszláviában kétszer is ledobták, amerikai katonatisztekkel érkezett a román határ térségébe, elfogták, egy pozsonyi börtönben kivégezték. A szlovák felkelés elleni német támadásban életét vesztette Reik Haviva, Reisz Rafi és Cvi Ben-Jaakov. A csoportból csak Hermes Haim maradt életben, Magyarországon született, 1940-ben illegálisan alijázott, és egy évig Atlitban tartották fogva. Hermes a cionista ifjúsági mozgalom egyik alapítója volt, a Kfar-Glikson kibucban telepedett le. 1944-ben önkéntesnek jelentkezett az angolok különleges ejtőernyősegységébe, Jugoszláviában kétszer dobták le, Csehszlovákiában pedig Reik Haviva, Cvi Ben-Jaakov és Reisz Rafi társaságában. Társaival és a partizánok oldalán a németek ellen harcolt az erdőkben és a hegyekben az Amszterdam hadműveletben, és egy évre megszakadt vele minden kapcsolat. Csak amikor visszatért Erec-Izraelbe, akkor derült ki, hogy életben maradt, addig mindenki azt gondolta, hogy a küldetés során társaival együtt vesztette életét, vagy a németek fogták el, és egy megsemmisítőtáborba hurcolták.

Az ejtőernyősök küldetéséről a megszállt Európában 1944 és a háború vége között máig viták dúlnak, akár a küldetés eredményéről, akár a küldetés köré szőtt nemzeti ethoszról esik szó. Egyesek szerint a zsidó vezetőség nagyképű kezdeményezése azt próbálta bebizonyítani a brit hadseregnek, hogy a jisuv önkéntesei hozzájárulhatnak a náci Németország elleni harchoz azon túl is, hogy segítenek zsidó társaik mentésében, akiknek ebben a drámában kulcsszerep jutott. Mások a hadsereg történészei közül eleve kudarcra ítélt, öngyilkos akciónak tartják a küldetést, mert a valóság téves, naiv és szakszerűtlen olvasatára épült. Mégis mit tehetett volna egy csoport harcos a Palmahból és a „romantikus, kalandvágyó” kibuclakók a Harmadik Birodalom seregeivel és kiszolgálóival szemben a megszállt országokban? A légierő, a tengerészet, a szárazföldi haderő, a hírszerzés, a propaganda több százezer felkészült katonájával szemben? A legtöbb küldetésben részt vállaló ejtőernyős, bár nem tudott mindent a megsemmisítés mértékéről és jellemzőiről, felmérhette, hogy nem tudják felszabadítani Európa országait a náci megszállás alól, és a zsidókat még kevésbé a német hatalom alá vont területekről. Csupán hozzá akartak járulni a háborús erőfeszítésekhez, és a brit hadsereg keretében, kiképzés és katonai akciók során megszerezni a harci tapasztalatot, fejleszteni a képességeiket, hogy amikor eljön az ideje, küzdjenek az állam függetlenségéért. Ez volt a hivatalos és a bevallott cél. De a küldetés titkos és annál is fontosabb célja az volt, hogy segédkezet nyújtsanak azoknak a zsidóknak, akik elmenekültek, elrejtőztek az erdőkben, a partizánok között, vagy a helyi lakosok bújtatták őket, hogy minden úton-módon lelkileg és anyagiakban támogassák őket, még akkor is, ha mindennek csekély esélye lehetett. Ne feledjük: a jisuv ejtőernyősei bátran és kitartóan, minden esély ellenére ragaszkodtak céljukhoz, emlékeznünk kell arra, hogy akár az életüket is feláldozták a zsidók megmentéséért – be akarták bizonyítani azoknak, akik bírálták a jisuvot, hogy nem tesznek eleget az Európa zsidóságát pusztító németek ellen, hogy vannak fiatalok, akik nem ülnek ölbe tett kézzel, és az életük feláldozásától sem riadnak vissza.

Az ejtőernyősök emlékére kiadott bélyeg – Fotó: Wikipedia

Héberből fordította Kelenhegyi Andor


A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com