Grünhut Henrik vallástanár

(Debrecen 1882–1962)

A debreceni zsinagóga, 1958 – Fotó: Wikipedia

Debrecennek a Soá után született nemzedéke még emlékezhet Grünhut Henrik vallás- és hittantanárra. Vasárnaponként olykor húszan is körülvettük a Püspöki Palotában lévő lakásának nagy asztalát, hogy meghallgassuk pontosan tíz órakor kezdődő tanítását. Erre azért is öröm emlékezni, mert igen rég elmúlt a fiatalságunk, ami akkor összetartott minket. Abban az időben hasonló módon találkoztunk Katz Ernő főkántornál, aki a zsinagóga fiúkórusát hozta létre. A fiatalokkal foglalkozott rajtuk kívül Stern tanító (bár emlékeznék a nevére is) és dr. Almási Miksáné, aki az irodalmi színpadot működtette.

Grünhut Henrik önmagát késői gyermeknek tartotta. Édesanyja sokáig nem esett teherbe, és úgy mondta, hogy Henrik születését egy csodarabbi áldásának köszönhette. Művelt, vallásos család volt Grünhutéké, a szülei ösztönözték, hogy menjen egyetemre, ahol aztán hittan- és vallástanári végzettséget szerzett.

Az egyetem után Debrecenben tanított, a Református Kollégiumban. Pollák Sárát vette feleségül, a váci főrabbi nagyon vallásos leányát. Debrecenben éltek, a házasságból két gyermek született: Márta és Tivadar. A lányt deportálták, nagy szerencsével sikerült túlélnie a Bécshez közeli tábort. Hazatérve Gutfreund Antalhoz ment feleségül. Márta testvérét, Tivadart a háború alatt munkaszolgálatba vezényelték – amiről tudjuk, hogy majdnem mindig a biztos halált jelentette. Sokakhoz hasonlóan, dr. Grünhut Tivadar is ott vesztette életét, a felesége és hatéves fia Auschwitzban lelte halálát.

(Gutfreund Antal utóbb évekig vezette a debreceni hitközség chevráját, majd a hitközség elnöke lett. Két leányuk, Panni és Csuti már az Egyesült Államokban él, szép családjuk van, s egykori debreceni barátaikkal levélben tartják a kapcsolatot, rendszeresen látogatják a sírokat.)

- Hirdetés -

Grünhut Henriket is elhurcolták, s amikor a koncentrációs táborból végre csontsoványan, de élve hazakerült, akkor hallotta meg Tivadar fia halálhírét. Összetörte a veszteség, a gyönyörű hangú fiúhoz nagy reményeket fűztek, kántor vagy operaénekes is lehetett volna belőle.

Ő maga azonban súlyos ízületi bántalmakkal szabadult a táborból, előbb csak lakáshoz kötött lett, végül tolókocsira szorult. A tanításba, Istenbe vetett hitét azonban ez sem rendítette meg. Mindig visszaemlékezett aktív szerepére a korai cionista mozgalomban, a háború előtt gyakran járt Bécsben. Nagyra becsülte Herzl Tivadart, ezért is adta fiának a Tivadar nevet. Sok fiatal köszönhette neki, hogy eljutott Palesztinába, velük éveken át levelezett.

Akárcsak Herzl, ő is csak álmodozott az Ígéret Földjéről, de nem jutott el Izraelbe. Sokszor elővette régi fotóit, melyeket Bécsben készített, Herzl temetésén, s ilyenkor megkönnyezte a nagy állam-álmodó emlékét. Büszke volt arra, hogy külön is meghívták a gyászszertartásra.

Az ötvenes években a lakásán tanította ingyen a fiatalokat, akiket Márta néha süteménnyel is kínált. Aztán újabb csapás érte: felesége halála, mert a lakáshoz, a tolókocsihoz kötve még erősebben érezte kiszolgáltatottságát. Utolsó éveiben napközben a Tórát olvasgatta, közben hallgatta a rádió koncertjeit.

Unokáit nagyon szerette, nem hagyott ki egy péntek estét sem, hogy meg ne áldotta volna őket. Látogatták egykori tanítványai a Református Kollégiumból, őket is mindig szeretettel fogadta.

Nyolcvanévesen adta vissza lelkét Teremtőjének. Emlékét őrzi a debreceni zsidóság és sok-sok tanítványa, akiknek leszármazottai már Izraelben élnek. Sírján nem fogynak el az emlékezés kövei.

- Hirdetés -