Miközben az amerikai elnök lábai alá vörös szőnyeget gurítanak a Ben Gurion reptéren, és a Biden-látogatáson dolgozó tizenhatezer rendőr megállítja Izrael komplett forgalmát, a legnagyobb zsidó atlétikai verseny, ahogy gyakran nevezik: a „zsidó olimpia” selejtezői már zajlanak Izrael-szerte. A magyar delegáció 101 taggal számol és 13 sportágat képvisel.
Amellett, hogy a Maccabi VAC tagjainak száma világviszonylati arányban is parádés, a magyar zsidó sportklub legnagyobb idei teljesítménye nem a létszám, hanem az új Maccabiah történeti kiállításon immár megtekinthető magyar rész és a hozzá lazán kapcsolódó magyar zsidó sporttörténeti központ.
A ma reggeli kiállítás megnyitón Kfar Maccabiah-ban, a Maccabiah faluban öröm-mámorral vegyes döbbenettel értesültünk arról, hogy a magyar Maccabi VAC távmunkában csendben lezsírozta a világ legnagyobb magyar témát is bemutató kiállítását Izraelben. A 30-as évekből származó Maccabi VAC zászló, Sipos Anna pingpongütője 1933-ból, Elek Ilona (egyebek mellett az első magyar olimpiai bajnoknő) tőrje, Kárpáti György 50-es évekből megőrzött vízilabda sapkája, Keleti Ágnes 1957-es serlege, Polgár Judit sakktáblája és elképesztően bájos üzenete csak kiragadott tételek ebből a rendkívül erős nemzetközi gyűjteményből. A járvány okozta állítólag haldokló idegenforgalom alkalmas stimulátora lesz ez a turistalátványosság, ámen.
Szász György a kiállítás kurátora az első szembetűnő magyar kiállítási tárgy, az eredeti Maccabi VAC zászló pontos másolata kapcsán például elmondta, hogy anno vallási utalás szervezet nevében nem engedélyeződött, innen a magyarországi Maccabi Vívó-és Atlétikai Club kezdőbetűinek Dávid-csillagot formázó logója. Több külföldi Maccabi zászló-másolat is helyet kapott a tárlaton, de a magyar zászló még a régi foltokat is lemintázza. Szóval nem csak számos, hanem alapos is a kiállítás, ami csak a fele a mai öröm-mámorunknak. A másik fél a sporttörténeti központ.
A Maccabiah falu konferenciaközpontjában időszakosan állították fel most a minden ízében mobil oktatási központot, ami előreláthatólag a közeljövőben körbeutazza majd Izraelt, és amit a megnyitón Benkő Levente Magyarország Tel-Avivi nagykövete a beszédében “nem csak a magyar zsidó, hanem a magyar sport legfontosabb szentélyének” nevezett. A szállítható szentély látogatható lesz majd a netanyai Wingate Sportintézetben, Cfáton, a magyarajkúak emlékközpontjában és egyéb releváns helyeken. A központ részben interaktívan mutatja be a magyar-zsidó zsidó-magyar sporttörténetet, de megjelennek a nemcsak a Keleti Ágnes sztorit megismertető nyomtatott tablók is a magyar zsidó sportkiválóságokról, héberül és angolul.
Az ex-Maccabi Világszövetség-elnök Michael Keveházi lánya Ilana Ben-Namer Kevehazi, aki a mai napig a Maccabi Világszövetség vezérének titkára, Jusztin Ádámtól, a Maccabi VAC elnökétől vette át Hajós Alfréd első olimpiai érmének másolatát. Megindító egy ajándékozás volt, méltó a jisuvbéli magyar maffia (Lapid, Kishon, Dos, Kevehazi és társaik) emlékéhez.
A Maccabiah 2022. július 12-26. között zajlik és a hivatalos megnyitó holnap, csütörtök este lesz Jeruzsálemben, ahol tiszteletét teszi majd az öreg Joe Biden is. A hajcihőről beszámolunk időben, itt lehet majd real time nézni, de addig is jó tudni, hogy:
Új sportágként jelenik meg a padel, rögtön magyar résztvevővel. Sőt, jégkorongban a hazaiak, a kanadaiak és az amerikaiak mellett lesz egy közös európai együttes, melyben három magyar hokis lép jégre majd. A vízilabdázók az open és a junior kategóriákban is rajthoz állnak. A junior csapat 2013-ban a harmadik, öt éve a második helyen zárt. Most pedig bíznak abban, hogy még egy helyet tudnak javítani. A korábbiakhoz képest szinte teljesen kicserélődött a rendre érmeket szállító vívó és karatés csapat. Az utóbbiak között ott lesz Sterck Laura, aki 2017-ben aranyérmet szerzett. A magyar csapat negyede junior és kb. 16 százaléka a masters korosztály versenyein szerepel majd. A delegáció majdnem fele az első Maccabiah-ján vesz részt.
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője